Nagy Kristóf: Kulin Ferenc pályaképe

Kulin Ferenc 1943-ban született Pomázon, és életpályáját az 1960-as évek végétől máig nem csak a tanári, hanem a szerkesztői, a kutatói és írói munkássága is végigkíséri. A közéleti elköteleződés Kulin Ferenc környezetében szinte családi hagyomány: míg anyai nagyapja Nagyszalonta főjegyzője majd polgármestere volt, ez utóbbi tisztségre két tesztvérét – Sándort (Budakalászon) és Imrét (Pomázon) – is megválasztották.

Mindennek ellenére Kulin Ferenc pályakezdése nem volt sima: csak harmadjára, 1963-ban – a származási megkülönböztetés megszüntetésének évében – vették fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarára. Így két évet munkával töltött: az elsőt betanított munkásként Budakalászi Textilgyár szárazkikészítő-üzemében, a másodikat pedig az Országos Széchényi Könyvtár folyóirattárában. Ezek közül különösen az utóbbinak volt maradandó hatása Kulin Ferenc későbbi pályájára, mivel itt alakult ki érdeklődése a reformkori magyar irodalom iránt, ami aztán a teljes kutatói és egyetemi oktatói pályáját meghatározta. Ez annak volt köszönhető, hogy a Széchényi Könyvtár folyóirattárát elsősorban kutatók látogatták, így ez egyfajta tudományos műhelyként működött, ahol egyszerre volt lehetőség az előkészített anyagok elolvasására, és az odajáró nagyformátumú tudósok megismerésére. Itt találkozott későbbi tanárával, Pándi Pállal, aki ekkor kutatott a később könyv formában, „Kísértetjárás" Magyarországon címmel is megjelent kandidátusi disszertációjához, amely az utópikus szocialista eszmék magyarországi hatását követte nyomon. Az ekkor még a Múzeumkertben lévő OSZK-ban Kulin volt a Pándi Pál mellé kirendelt könyvtáros, így az általa kikért reformkori folyóiratokat olvasva ismerkedett meg a korszak folyóiratanyagával és kultúrájával.

Egyetemi évek

Amikor 1963-ban a Kádár-kor konszolidációs időszakának kezdetén Kulin Ferenc bekerült a Bölcsészkar magyar-orosz szakára, már nemcsak a leendő kutatási területe volt meg, hanem évfolyamtársainál két évvel idősebbként tekintélye is volt diáktársai között. Ez indította arra, hogy egy irodalmi diákkört indítson a Bölcsészkaron. Ahogy a Széchényi Könyvtárban eltöltött év a reformkori, úgy az irodalmi diákkör vezetése a kortárs magyar irodalomhoz vitte közelebb Kulin Ferencet. Mint a diákkör elnöke – az Írószövetség titkári posztját betöltő Fábián Zoltánnak köszönhetően – állandó meghívót kapott az Írószövetség estjeire. Ezeken az eseményeken ismerhette meg Kulin Ferenc személyesen a magyar irodalom nagyöregjeit – többek közt Németh Lászlót, Illyés Gyulát, Kassák Lajost és Féja Gézát.

Emellett a bölcsészkari irodalmi diákkör a korszak fiatal, pályakezdő íróinak a megismerésére is lehetőséget adott, annál is inkább, mivel ennek a keretében megszervezték az Acta Juvenum című diákköri folyóiratot. Ez volt Kulin Ferenc első szerkesztői munkája, és ez az feladatkör, amelyhez – az 1960-as évek közepétől egy-egy rövidebb megszakítással – újra és újra visszatér. Az egyetemi évek másik meghatározó élménye Kulin Ferenc számára az úgynevezett Reformkori kabinet megszerveződése volt. Másodéves volt, amikor évfolyamáról tizenkét diákot választottak ki azzal a céllal, hogy felkészítsék őket a reformkori magyar irodalom kutatására. A Waldapfel József és Pándi Pál által koordinált szakszemináriumok résztvevői közül többen, – például Alexa Károly, Csonka Erzsébet, Fábri Anna, Kerényi Ferenc, Lőcsi Gabriella – a tudományos illetőleg kulturális élet ismert és elismert kiválóságai lettek.

Kulin Ferenc az egyetem ötödik évében a Nógrád Megyei Tanács ösztöndíjasa lett, amiért cserébe vállalta, hogy egyetem után két évet Nógrád megyében tanít. Így került 1968-ban Pásztóra, a Mikszáth Kálmán Gimnáziumban, ahol feleségét is megismerte. Hosszas hezitálás után 1970-ben ugyancsak itt, Pásztón lépett be Kulin Ferenc az MSZMP-be. Ennek előzményeiről sokszor nyilatkozott, de igazi okáról sokáig nem beszélt. Szörényi Lászlónak 1990-ben adott interjújában csak annyit „vallott be", hogy párttagságát a bűntudathoz hasonló zaklatottsággal élte meg, s tisztában volt azzal, hogy amiatt folytonosan vezekelnie kell, de családja biztonságát féltve mindaddig nem tárta fel a „belépés" konkrét indítékait, amíg úgy érezte, hogy tartania kell a rendszerváltozást követően háttérbe húzódó titkosszolgálatoktól. Az igazi ok ugyanis az volt, hogy kétszer is (1968-ban és 1969-ben) megpróbálták beszervezni a titkosszolgálatok, hogy orosz nyelvtudásával vállaljon szerepet az „elhárításban", illetőleg, hogy nagybátyjáról, Kulin György csillagászról rendszeresen jelentsen. Az első esetben Pándi Pál még el tudta hárítani a kéretlen közeledést, viszont a második esetben már ő sem tudott segíteni, és menekülőútként javasolta a fiatal Kulinnak, hogy lépjen be a pártba, azzal győzködve, hogy ebben nem jelenthet akadályt sem Kulin vallásos hite, sem pedig az, hogy testvérei aktív részt vállaltak az 1956-os forradalomban. A két évig tartó pásztói kaland alatt sem szakadt meg Kulin Ferenc kapcsolata az ELTE-vel: Pándi Pál segítette abban is, hogy csütörtök délig véget érjenek az órái, hogy utána reformkori kutatásait folytathassa. Végül 1970-ben, huszonhét évesen kapott főállású tanársegédi pozíciót az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, és így innen indult Kulin Ferenc évtizedes egyetemi oktatói karrierje.

A szerkesztő

Az egyetemi kinevezéssel szinte egyszerre, 1971-ben lett Kulin a Nagy Péter által szerkesztett Irodalomtörténet című folyóirat segédszerkesztője. Rá két évvel nevezték ki a Jelenlét című egyetemi irodalomi diáklap felelős szerkesztőjének, ami egyben menekülést is jelentett számára az Irodalomtörténet fojtott légkörű szerkesztőségéből. A Jelenlétnél már olyan, kortárs irodalmi szerkesztői munkát folytathatott, ami a későbbi, Mozgó Világos korszakát is jellemezte: a lapnál ebben az időben indultak el írói pályájukon a fiatalabb írónemzedék tagjai.

1974 végén Veress Miklós – akivel közösen volt jelen a fiatal írókat tömörítő József Attila Kör 1973-as alapításánál – kereste meg Kulin Ferencet, hogy felkérje az akkor átalakuló, és rendszeresen megjelenő kéthavi lappá váló Mozgó Világ főszerkesztőhelyettesi pozíciójára. Azonban Kulin Ferenc és a Mozgó Világ közös története hat év után, 1980-ban, ha nem is végleg, de megszakadt. Ekkor Kulin – belefáradva a KISZ KB-val zajló folyamatos vitákba – felállt a laptól. Viszont rá egy évre, amikor 1981-ben Veress Miklós is lemondott és a lap főszerkesztő nélkül maradt, a szerkesztőség – Aczél György jóváhagyásával – visszahívta Kulin Ferencet. Így 1981-től 1983-ig tartott Kulin Ferenc második korszaka a Mozgó Világnál, ekkor már főszerkesztőként. Ő úgy emlékszik vissza erre a periódusra, mint egy hatalmi játszmára, melyben nem akart engedni a főszerkesztés elvállalásakor lefektetett elveiből, miközben Aczél György állandóan megpróbálta megnyerni a gyorsan változó ötleteinek. Ez pedig, ahogy az kódolható volt, folyamatos konfliktusokat eredményezett.

Ezek a folyamatos feszültségek két nagyobb összecsapásban csúcsosodtak ki. Az első konfliktus Bauer Tamás A második gazdasági reform és a tulajdonviszonyok. Szempontok az új gazdasági mechanizmus továbbfejlesztéséhez című tanulmánya körül robbant ki, amely 1982. novemberében jelent meg a Mozgó Világban. A KGST és a tervgazdálkodás káros voltáról szóló tanulmány hatása odáig gyűrűzött, hogy Kulint az MSZMP KB Kulturális Elméleti Munkaközössége elé citálták, hogy gyakoroljon önkritikát a tanulmány közlése miatt. Bár Kulin önkritikát nem gyakorolt, de ez ekkor mégsem vezetett a lemondásához vagy eltávolításához, mivel Aczél György arra bíztatta, hogy „ne hamarkodja el a döntést", annál is inkább, mivel az 1980-as évek piacosodó keleti-blokkjában a tervgazdálkodás-kritikát Moszkvában a szovjet vezetés is egyre inkább tolerálta. Kulin Ferenc értelmezése szerint azért lehetett bizonyos szabad mozgástere a Mozgó Világnak, mert az 1970-es évek elejétől felgyorsult az ország nyugati eladósodása, és így a korábbi egyoldalú moszkvai függést egy új, „két úr szolgája" helyzet váltotta fel. Ebben a kettős függésben akart Kulin szerint Aczél György egy olyan lapot csinálni a Mozgó Világból, ami Moszkvának és Washingtonnak is megfelel – viszont ez a helyzet csak ez bizonyos pontig segítette, onnantól pedig gátolta azt, hogy a szerkesztőség a saját elvei szerint alakíthassa a lapot.

Kulin főszerkesztése alatt a lap körüli második, az eltávolításához is vezető botrány egy évvel később, 1983. végén tört ki. A lap közölni szerette volna a négy évvel korábban elhunyt Bibó István Az európai társadalomfejlődés értelme című, addig soha meg nem jelent esszéjét, amit Aczél György vissza akart vonatni, azonban a szerkesztőség erre nem volt hajlandó. Végül kompromisszumként Aczél azt javasolta, hogy a tanulmányt kísérje egy kerekasztal-beszélgetés leirata (résztvevői: Ágh Attila, Németh G. Béla, Szabad György, Szűcs Jenő, Gergely András és Kulin Ferenc), ám végül ez sem tűnt elég erősnek ahhoz, hogy mérsékelje a marxizmus radikális kritikáját megfogalmazó Bibó-esszé hatását. Így bár a lapot kinyomtatni még ki tudták, de forgalomba kerülését már megakadályozták, Kulin Ferencet pedig eltávolították a lap éléről. Ezt az 1980-as évek egyik legnagyobb értelmiségi akciója kísérte: Kulin Ferencet követve a Mozgó Világ teljes szerkesztősége felállt, és egy nyilvános aláírásgyűjtéssel százak is tiltakoztak a cenzúra és a főszerkesztő leváltása ellen. A rendszerváltás utáni történeti kutatás azt is megállapította, hogy Kulin eltávolítása a közvélekedéssel szemben nem Aczél György, hanem közvetlenül Kádár János döntése volt. Bár a Mozgó Világ éléről történő leváltása után Kulin számos felkérést kapott intézményvezetői pozíciókra, de ezeket nem vállalta, mert saját elmondása szerint a rendszerrel való megalkuvásnak, és a saját, a Mozgó Világot ugyancsak otthagyó és így egzisztenciájukat kockáztató barátai elárulásának tartotta volna ezt. Így a következő években az egyetemi oktatás és kutatás töltötte ki az idejét, annál is inkább, mert leváltása után már azt is különös szerencséjének tartotta, hogy az egyetemi állásából nem rúgták ki.

Ezzel együtt Kulin Ferenc számára komoly lelki teher is volt a Mozgó Világ főszerkesztőhelyettesi posztja, majd főszerkesztése. A havi KISZ-es és minisztériumi egyeztetések, illetve kultúrpolitikai lavírozások traumáját két drámában is megfogalmazta. Az 1982-ben tévéjátékként megvalósult, Janus Pannonius történetét feldolgozó A békíthetetlenben, és az 1989-ben ugyancsak tévéjátékként bemutatott Kölcseyben történeti hűséggel, de a jelent is elemző-értelmező módon dolgozta fel a két politikus-költő alakját.

Kulin Ferenc lapszerkesztői tevékenysége a Magyar Napló első főszerkesztőjeként az Írószövetséghez tartozó irodalmi hetilap útjára indításával folytatódott 1989-1990-ben, majd – harminchét évvel a Mozgó Világ éléről történő leváltása után – a Magyar Művészeti Akadémia negyedéves művészetelméleti lapja, a Magyar Művészetnek a főszerkesztőjeként folytatódott. A lap élére Kulin Ferenc meghívással került, miután a Magyar Művészeti Akadémia vezetősége elfogadta az általa vázolt szerkesztési elveket, módszereket és preferált művészetelméleti irányzatokat. Ez a feladat kéthavi, majd havi megjelenésű Mozgó Világhoz képest már egy nyugodtabb munkatempót jelentett a maga negyedéves gyakoriságával, azonban itt Kulinnak egy újonnan induló lap felépítése lett a feladata. A periodika irányító gondolata a 20. század második felének izmusaihoz való kritikus hozzáállás, aminek angolszász irodalomtudományi hagyományát Kulin azok magyarországi recepciójának segítségével követte nyomon. Kulin esztétikai hozzáállását a számára irodalomtörténészként is kiemelt fontosságú Kölcsey Ferenc soraival példázza:

„Valljuk meg, hogy nem jó úton kezdettünk a rómaiaktól tanulni. Ahelyett, hogy segédüknél fogva tulajdon körünkben emelkedtünk volna, szolgai követésre hajlottunk; ahelyett, hogy az ő szellemöket magunkba szívtuk és saját világunkban sajátunkká tettük volna, az ő világokba költöztünk által; de ott egészen fel nem találhatván magunkat, honunk felé visszapillongunk, s örökre megoszlott képzelettel itt is, ott is idegenek maradunk. Nem nyilván van-e, hogy a való nemzeti költésnek csak a nemzet kebelében lehet s kell szárnyára kelnie? Az idegen tűznél gyújtott fény a nemzetnek csak homály közül sugárzik."

A Magyar Művészet főszerkesztői posztjától, hét év után, a lapba publikáló mintegy 250 szerzővel a háta mögött Kulin 2020 közepén, az az évi második szám után vált meg. Viszont ezzel együtt ebben az évben vállalt el egy újabb, folyóiratszerkesztéshez kapcsolódó feladatot, a 2020 elején induló Országút szerkesztőbizottsági tagságát.

A (kultúr)politikus

Bár sok szempontból már a folyóirat szerkesztés is kultúrpolitikai munkának minősülhet, de Kulin Ferenc igazi politikai aktivitása 1987-tel indult, amikor részt vett az első Lakiteleki találkozón. Igaz, fontos hozzátenni, hogy Kulin már 1979-ben is táborozott Lakiteleken, csak akkor a József Attila Kör (JAK) találkozóján, amit még az idős Illyés Gyula nyitott meg. Az 1987-es találkozó után Kulin még nem döntötte el, hogy politikai pályára lép, csak pár hónappal később érezte ennek „elkerülhetetlenségét". Így az MDF 1988-as megalakulásánál Kulint már elnökségi taggá, majd a szervezet egyik alelnökévé választották. Amikor pedig 1989 őszén ellehetetlenült MDF-nek az MSZMP népi baloldali reformszárnyával való együttműködése, és Antall Józsefet választották meg elnöknek (akit Kulin még mint Eötvös József-kutatót ismert) általános alelnökként a későbbi miniszterelnök közvetlen munkatársa lett. Kulin Ferenc több mint ötven MDF-alapszervezet megalapításában vett részt országszerte, majd az 1990-es választásokon a Pest megye területi listáról került be a Parlamentbe, ahol csaknem négy éven át a Kulturális Bizottság elnöke volt, majd 1993 decemberétől (Antall József halála után) az MDF frakció vezetőjévé választották.

Az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnökeként Kulin részese volt a Magyar Művészeti Akadémia alapítása történetének is. 1992-ben felmerült annak a lehetősége, hogy Széchenyi István koncepcióját követve a művészek is a Magyar Tudományos Akadémia tagjai lehessenek. Ennek kapcsán tárgyalt Kulin Ferenc Kosáry Domokossal az MTA elnökével és Makovecz Imrével, a művészek civil szervezetének alapítójával. Miután azonban Makovecz Imre kijelentette, hogy szervezete csak abban ez esetben csatlakozik az MTA-hoz, ha az tagrevíziót hajt végre, Kosáry Domokos viszont – a rendszerváltás jogállami kereteire hivatkozva – ezt a feltételt nem vállalhatta, nem születhetett megegyezés.

Parlamenti képviselősége után Kulin mintegy öt évig a Kölcsey Intézetet vezette, mely egy olyan társadalompolitikai kutatóintézet volt, amely elsősorban az országgyűlési képviselők, illetőleg az új politikus-értelmiség számára végzett társadalompolitikai, szociológiai és kultúratörténeti elemzéseket, és adott ki – Kölcsey füzetek címen megjelent – tanulmányköteteket. Ennek keretében Kulin számos konferenciát szervezett, melyeknek témái a 19. századi magyar polgári átalakulás értelmezésétől a génmódosított élelmiszerek közegészségügyi hatásainak elemzéséig terjedtek. Emellett Kulin 3 éven keresztül Mádl Ferenc köztárasági elnök főtanácsadójaként, illetőleg a Köztársasági Elnöki Hivatal társadalom-politikai főosztályvezetőjeként is dolgozott, ahol egyik kezdeményezése a magyarországi cigányság oktatásának korszerűsítése volt.

Az író

Bár Kulin Ferenc írói pályája egy tudományos fantasztikus regénnyel, az 1971-ben Kulin Györggyel és Fábián Zoltánnal közösen írt Asterrel indult, de Kulin igazi műfaját a történeti drámában találta meg. Három történeti játéka 1987-ben A bukásunk lesz a vesztetek című kötetben jelent meg. A Mi lettünk volna?! III. Béla király történetét dolgozza fel, A békíthetetlen Janus Pannoniussal foglalkozik, míg a Kölcsey a Himnusz szerzőjére fókuszál. Ezeknek a történeti drámáknak – a III. Bélával foglalkozó kivételével – közös jellemzője, hogy dokumentumdrámák, azaz, olyan témákat dolgoznak fel, melyekkel Kulin tudományos igénnyel is foglalkozott. Bár Kulin elsősorban a 18-19. századi magyar irodalom kutatójaként ismert, ám az egyetemen régi magyar irodalmi szemináriumokat is vállalt. Drámáiban egyszerre követhetők nyomon a hatalommal birkózó hőseinek morális konfliktusai és a saját szerepvállalásainak politikai tapasztalatai.

Kulin 2020-ban újra történeti dokumentumdrámát publikált: a Bessenyei Anna képzelt naplója című darab két részben, a Hitel 2020. márciusi és áprilisi számában jelent meg. Emellett a Kölcsey-drámájából 1989-ben tévéjáték készült, jelenleg pedig András Ferenc tervez filmfeldolgozást készíteni belőle. Ezen túl Kulin egy újabb történeti játékon is dolgozik, amely a kiegyezést megelőző politikai küzdelmekbe kalauzolná az olvasókat.

A kutató

Kulin irodalomtörténészi pályáját is jellemzi az az egyszere irodalmi és történeti érdeklődés, amit a drámái is tükröznek. Bölcsészdoktoriját a reformkori Dózsa-képről írta (Hódíthatatlan szellem. Akadémiai, 1982.) legfontosabb irodalomtörténeti tanulmányait a Közelítések a reformkorhoz (Magvető, 1986), Küldetéstudat és szerepkeresés (Argumentum, 2012.) című köteteiben gyűjtötte össze. Emellett számos konferenciaszervezés és kötetszerkesztés is fémjelzi pályafutását, míg az elmúlt években a Magyar Művészetbe írt cikkei elsősorban irodalom- és művészetelméleti témákat boncolgatnak. Az egyetemi oktatással Kulin Ferenc a politikai szerepvállalása alatt sem hagyott fel: az ELTE Bölcsészkarán töltött évtizedek után a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánjaként folytatta pályáját.

Az elmúlt években Kulin Ferenc több, az államszocializmussal és a rendszerváltással foglalkozó történeti munkát is publikált. Memoárt sosem akart írni, ezekben a tanulmányokban mégis összekapcsolta személyes tapasztalatait, a történeti forrásokat és a geopolitikai változásokról zajló viták tanulságait. (A tét. Bagolyvár Kiadó, 1994.; Középkezdés. Mundus, 1998.; Készenlét. Argumentum, 2008.; Forradalom helyett. Magyar Szemle Könyvek, 2018.)

[2020]