Lantos István egyike az 1970-es években feltűnt előadóművész-generáció egyéniségeinek. Nemcsak zongoraművészként és kamarazenészként, hanem rendkívüli rögtönző készséggel rendelkező orgonaművészként is ismerté vált. Pályája során mindemellett pedagógusként is hírnevet szerzett magának.

Lantos István 1949. július 10-én született Budapesten. A zenével való elköteleződése magától értetődőnek tűnt, ugyanis már négyéves korában a Bosnyák téri templom orgonáján játszott. Művészi teljesítményével és kisugárzásával szinte azonnal elnyerte környezete rokonszenvét és szeretetét. Ugyan az orgona volt az első hangszere, de később a második hangszer, a zongora is egyre fontosabbá vált számára.

A fiatal Lantos 1964 és 1968 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult. Zongoratanára Tusa Erzsébet (1928–2017), a jeles zenetörténész Lendvai Ernő felesége volt. A feltehetőleg igen szoros tanár-diák viszony később komoly kollegiális kapcsolattá vált, amely csúcspontját a kevésbé ismert Liszt-négykezesek felvételében érte el. A szakközépiskolában orgonát is tanult Gergely Ferenc (1914–1998) irányításával.

A szakközépiskola befejezése után, 1968-ban sikeres felvételit tett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol 1972-ben Solymos Péter (1910–2000) növendékeként szerzett zongoraművészi diplomát, amivel Dohnányi Ernő „zenei unokájává" vált. (Solymos Péter 1932 és 1934 között járt Dohnányi Mester művészképző osztályába.) Lantos zeneakadémiai zongoratanárával is szoros emberi kapcsolatot alakított ki. 1980. decemberében Albert Mária és Kadosa Pál mellett ő méltatta egykori mesterét tanári jubileuma alkalmából a Muzsika hasábján, illetve Solymos temetésén ő mondhatta az egyik búcsúbeszédet.

Lantos István zongoraművészként első nagy sikerét 1969-ben érte el, amikor Bartók Béla III. zongoraversenyének (BB 127) szólistájaként mutatkozott be a Bayreuthi Nemzetközi Ifjúsági Fesztiválon (Festival Junger Künstler Bayreuth). A seregszemlén a következő évben, 1970-ben is fellépett – ekkor Olivier Messiaen Zongoraversenyét adta elő a modern zene egyik legnagyobb alakja, Pierre Boulez (1925–2016) vezényletével.

Diplomájának megszerzése után az Országos Filharmónia azonnal szólistájává fogadta, amely tisztségét egészen 1992-ig, a szerződésforma megszűnéséig megőrizte. 1972-től kezdve itthoni hangversenyei mellett rendszeresen turnézott az Állami Hangversenyzenekarral külföldön – Ausztriában, Németországban, Svájcban és Hollandiában – Ferencsik János 1984-ben bekövetkezett haláláig. 1972-ban került sor az első amerikai turnéra, amelyet nem sokkal később az első japán körút követett 1976-ban.

Lantos diszkográfiájában – amelynek minden egyes tételét a Hungaroton kiadó jelentette meg – a Liszt-művekből készített hangfelvételek dominálnak, amelyek közül több első bejátszás (premier recording). Készített még felvételeket Haydn, Schubert és Dohnányi kompozícióiból, illetve kamarazenészként Brahms és Bottesini műveiből. Közreműködött még kortárs magyar szerzők – Durkó, Szelényi, Geszler – műveinek lemezfelvételében is. Az 1981-es centenáriumi Bartók-sorozatban mint dalok zongorakísérője működött közre.

Az, hogy Lantos szólista-karrierje nem hozott még látványosabb sikereket, részben annak tudható be, hogy nemzedéke némiképpen háttérbe került, amikor a Lantosnál alig fiatalabb Kadosa-tanítvány pianisták – Ránki Dezső (1951–), Kocsis Zoltán (1952–), Jandó Jenő (1952–) és Schiff András (1953–) – kerültek az érdeklődés középpontjába. Lantos István pályája azonban így is kiteljesedett, amelyet a megszerzett kitüntetések és elismerések igazolnak: 1976-ban Liszt Ferenc-díjjal, 1991-ben a Cziffra-alapítvány díjával, 1992-ben a Bartók–Pásztory-díjjal jutalmazták. Emellett 1998-ban megkapta az Érdemes művész elismerést, illetve 2001-ben a Földes Andor-emlékérmet. Munkásságát 2016-ban Magyarország Kiváló Művésze díjjal ismerték el. Mind a Magyar Rádió, mind az Országos Filharmónia többször jutalmazta nívódíjjal.

Lantos István tanárként 1973 októberétől tevékenykedik. Először csak a külföldön tanító korábbi professzorát helyettesítette, majd hamarosan önállóan is oktatni kezdett. 1984. január 1-jétől tanszékvezetővé, 1993-ban egyetemi tanárrá nevezték ki.

1986 októberétől 1989 júliusáig – szintén egykori mesterét követve – Japánban, a szapporói Kyoiku Tanárképző Egyetem tanított. Itt nemcsak mint zongoraprofesszor, hanem mint zenetörténettel és analízissel – Haydn, Schubert, Parsifal témákkal – foglalkozó szemináriumok vezetője is működött. A hároméves intenzív működésé után sem szakadt meg a kapcsolata a távol-keleti egyetemmel: az 1990-es évektől kezdve rendszeresen jár Japánba vendégtanárként évente négyszer, ahol koncerteket és előadásokat is tart. Lantos István híressé vált növendékei közé tartozik – többek között – Gulyás Márta, Somlai Petra és Ránki Fülöp.

Lantos István azok közé tartozik, akik az előadóművészi és a pedagógiai hivatást összetartozónak, egymást kiegészítőnek érzik. Hangversenykörútjainak és rádiófelvételeinek tapasztalatait gyümölcsözteti pedagógiai munkájában, a tanítva-tanulás eredményeit pedig előadói gyakorlatában kamatoztatja.

Lantos István 1994 márciusában megpályázta a Zeneakadémia rektori állását. Program-tervezetében hangsúlyozta: fontos az emberi kapcsolatok rendezése, illetve bízott abban, hogy „minden probléma úgy oldható meg, ha a kapcsolatok rendezettek, az értékek és energiák pedig nem kioltják, hanem kölcsönösen erősítik egymást". A rektori tisztséget egy oktatáspolitikailag igen zavaros időszakban, 1994 és 1997 között látta el. Regnálása alatt indult meg – többek között – az egyetem zenetudományi PhD képzése, illetve a DLA program előkészítése. Leköszönése után újból a zongoratanszék, illetve a mesterképző tanfolyam vezetője lett, amely tisztségektől 2004-ben vált meg.

Lantos István rendszeresen tart mesterkurzusokat külföldön (Olaszország, Dánia, Finnország, Japán) és gyakran vesz részt hazai – pl. Zenetanárok Országos Zongoraversenye Szekszárdon – és nemzetközi zongoraversenyek zsűrijében.

Az eddig felsoroltak mellett Lantos karmesterséggel és zeneszerzéssel is foglalkozott, bár ezen tevékenységei közismert szerénysége miatt nem kerültek reflektorfénybe.

Lantos István a művészi és a tudományos közéletben is szerepet vállalt. 1994-ben a Liszt Ferenc Társaság elnöke lett, amelyet 2012-ig töltött be. 2012-ben a Társaság örökös tiszteletbeli elnöke lett. Ugyanebben az évben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává választották. Akadémiai székfoglaló előadását Improvizáció a klasszikus zene előadói gyakorlatában címmel tartotta meg.

[2015]

Párhuzamos életutak