Molnár Imre egy személyben mesterember és művész. Elsődlegesnek tartotta – ahogy ő mondja – a bőrmíves mesterség csínját-bínját elsajátítani, majd e tapasztalati tudás birtokában, a kézművesség felől közelített a művészpályához, és érkezett el annak csúcsaira.

A bőrművesség elsajátítása elsődlegesen az anyag megismerését jelentette, és természetesen a különféle technikai eljárások megtanulását. Fiatalon minden lehetőséget megragadott, hogy a bőrt és feldolgozásának számtalan módját megtapasztalja, az elméleti képzésen, a könyvtári kutatásokon túl felkereste az akkori mestereket, bármely területén dolgoztak is mint bőrművesek: a cipésztől az ostorkészítőig, a könyvkötőtől a szűcs mesterig. Az anyag számára nagyon fontos. Ismeri, szereti a bőrt, és a leglényegesebb, hogy tiszteli is: miként akadémiai székfoglalójának már a címében kiemelte, a bőr „egy Isten teremtette élőlény burka volt egykor" (Szemadám György), s így számára az anyagnak a materiális valóságon túl áttételes értelme van. Az ember az állati bőrök felhasználása során sokszor más állatok bőrébe bújt, s olykor ezek mentették meg életét, szerves kapcsolatot teremtve ember és állatvilág, ember és természet között. A hitvilág, a mítoszok köre sok esetben utal a bőr különleges, kultikus szerepére, mágikus-misztikus vonásaira. Több ez, mint egyszerű anyag, megtestesül benne ember és természet egykori ősi egysége, benne rejtőzik az egykori élőlény életereje. Molnár bőrmunkáiban az isteni teremtőerő, a természet ereje és a tevékeny alkotó ember munkája egyesül.

Művészete alapvetően organikus, természetközeli – ami abban is kifejeződik, hogy a bőrön kívül is csak természetes anyagokat használ. A sokféle bőr mellett (marha-, borjú-, kecske-, juhbőr sőt strucc, rája és hüllők bőrét is feldolgozta már) dolgozik papírral, papirusszal, fémmel, fával, csonttal, szőrrel, sőt alkalmasint kővel, kagylóval is. Igen fontos számárra a pergamen.

Igazi ritkaságnak, és valahol az ősi tudás továbbélésének, a tradíció sajátos megújításának tekinthetők érdekes, szokatlan anyagkombinációi, amelyek valaha természetesek lehettek, ám ma már egzotikusnak tűnnek: mint például a csont és a bőr kombinálása. Csontból készült ékszereit marhabőrrel, szíjakból készített finom fonatokkal gazdagítja, s elsősorban az anyag szépségét láttatja. Mesteri alázattal munkálja meg a csont felületét, ívelten alakítja ki a formát. Igényes az anyagfelhasználás, ám a művészi alkotásnak csak kiindulópontja a megfelelő anyagok megválasztása, az igazi bravúr azok harmonikus együttesének létrehozása, a megformálás, a díszítés számos variánsának kombinálása által. A kő mint anyag (legyen az a legkeményebb – általa kedvelt – gránit vagy más) mindig ihletően hat rá. Falra illeszthető képek vagy más alkotások eleme lehet. Finom csiszolással, polírozással az anyag legbenső értékeit, igazi mélységeit láttatja, vagy éppen a hajdanvolt, egykori kőkorszakot idézi meg. A kő szilárdsága mellett röppenő könnyedséggel tűnnek fel művein a tollak; a bőr, a toll és egyéb anyagok együttese az élet teljességét idézi meg: a bizonyosságot, illetve az álmok világát, valót és ábrándot együttesen, mint Álomfogó c. művében.

A bőr szépsége uralkodik alkotásain, amit tovább fokoz a megmunkálás során. Molnár Imrénél az alkotás első lépése mindig az anyag megtapintása, megfogása, kiválasztása, majd finom, sokrétű, sokféle megmunkálása. Sohasem tesz semmit az anyag ellenében, megőrzi annak jellegzetességeit, sőt hangsúlyozza azokat. Művészetének meghatározó eleme az anyagszerű gondolkodás. A bőrből magából indul ki, a díszítés magától értetődően, természetesen fakad a bőr jellegzetességeiből.

Technikai eljárások, szakmai fogások sokaságát ismeri, és mindegyiket bravúrosan alkalmazza. A bőr domborítása, a vaknyomás, aranyozás, bőrintarzia hagyományos technikák. Mindezeket feleleveníti, rendszeresen műveli, és új funkciót, szerepet ad nekik: mint például bőrcsíkokból szőtt finom ritmustanulmányai esetében láthatjuk. Született kézműves, mester, aki az alkotófolyamat minden fázisát, elemét ismeri, kézzel készíti. Saját műhelye van, ahol lehetősége nyílik a különféle bőrdíszítmények elkészítésére. A tárgy végső megformálásáig, minden munkafolyamatban megnyilvánulnak Molnár Imre legfőbb erényei: az igényesség, a szakszerűség, a precizitás és a pontosság. Művei nemcsak a szemnek, hanem a tapintásnak is szólnak: taktilis örömöt okozva. A teljesség, az élet és alkotás teljességének igénye nyomán szerves egységet alkot műveiben az anyag- és színhasználat, a technika és a mondanivaló. Szemlélete alapvetően tárgycentrikus: magából az anyagból és a funkcióból indul ki. A kivitelezésben mindig következetes, kompromisszumokat nem ismer.

Ahhoz, hogy valaki mesteremberből művésszé váljék, lényeges a szellemi tartalom, az egyéni mondanivaló, a tartalom, funkció és forma összhangja. E harmónia, anyag és szellem egysége észrevétlenül, magától értetődően, természetesen jelenik meg Molnár Imre alkotásaiban: nyugalmat és végtelen békességet sugallnak alkotásai, bármilyen műfajban alkosson is. Ez a kulcsa annak, hogy művei időtállóak. Ősi ösztön vezérli, elődeitől (hiszen felmenői mindkét ágon iparosok, kézművesek voltak) öröklött kézügyesség segíti, amidőn kiismerve, tisztelve az anyagot, briliáns technikai tudással alkot. Tárgyalkotó vénája, finom érzéke, ízlése sohasem vezeti tévútra, kvalitásos művek sora kerül ki keze alól. Saját útját járja, s oly egyediek művei, hogy keze nyomát rögtön felismerjük. Sohasem hódol divatirányzatoknak, nem kerül divatstílusok áramába, hanem megfontoltan, meggondoltan halad a maga útján, amely egyszerre korszerű és archaikus, áthágja a tradíciót és mégis mindenestül a hagyományokban gyökerezik. Ahonnan meríthet, ezredévek tapasztalata, és a valaha Európa-szerte nagy elismertségnek örvendő magyar bőrműves mesterek tudása, továbbá a magyar népművészet és az archaikus kultúrák világa, amelyek kiapadhatatlan forrásai művészetének. Archaizmus és korszerűség egyszerre van jelen Molnár Imre oeuvre-jében. A kiindulópont mindig eleink művészete, a régi bőrmívesség, de ezt a művész rendszerint gazdagabbá teszi sajátos felfogásával, stílusával. Kísérletező kedve kiapadhatatlan: rendkívüli, merész ötletek sokasága jellemzi.

Sokféle tárgyat, tárgytípust alkot: nemcsak használati tárgyakat, hanem önálló plasztikákat, képzőművészeti jellegű, falra tehető alkotásokat, dísztárgyakat is. A használati tárgyakat illetően széles a repertoár, amely a hagyományos könyvkötésektől az oklevelekig, az éremtokoktól a viselet-kiegészítőkig (női táskák, ékszerek, cipők etc.) terjed. Sokféle tokot, irattartót, mappát, oklevél- és díszdobozt készít. Alkotásai a nemes veretű, igényes népművészet és az iparművészet szinte minden területét átfogják.

A bőrművesség egyik fontos, napjainkban is elismert területe a könyvkötés. Azonban nagyon kevés ma már az olyan mester, aki a könyv szellemiségéhez illeszkedő, a hagyományokból kiinduló, de mégis a mai igényeket, gondolkodást, ízlést figyelembe vevő, egyedi, kézzel kötött alkotást hoz létre. Molnár Imre remekel ebben is. Nem hagyja veszni a magyar kézművesség történetének korábbi kitűnő eredményeit, folytatja a hagyományt, tökéletes kötéseket alkot. A könyv minden elemét gondosan megtervezi és műhelymunkával készíti el, a könyvtáblától az előzékig, a kapitális oromszegőtől az aranyozásig, a könyvet magába foglaló védődobozig, sőt, annak a kötet kiemelését szolgáló szalagjáig bezárólag. 1998-ban készült munkája Mozart Varázsfuvola kottakönyvének a kötése. A könyvkötés legszebb hagyományait testesíti meg a kötet: a marhabőrkötésen vakdombornyomásos Mozart portréval, vaknyomott felirattal. Igényes az előzék, és a kötet bőrszegélyű, márványozott papírborítású könyvtokot kapott.

Mintegy felöltözteti a könyvet, megteremti annak a belső tartalomhoz illeszkedő burkát, szervesen egybekötve tartalmat és formát, hogy belbecs és külcsín harmonizáljon egymással. A kötéstábla motívumai sejtetik a belső tartalmat, ugyanakkor gyakran meghökkentő ötletekről, formaleleményekről árulkodnak. Sorolhatnánk páratlan, méltóságteljes, nemes arányú kötéseit, most azonban csupán néhányat emelünk ki közülük.

Csőgör András Gondolatok fekete kabátban című verseskötetét 2005-ben szellemesen mintegy kabátba burkolta, amit természetesen ezúttal is kézzel, festett metszéssel, kézi oromszegővel látott el, és nagyon finom aranyozással tett elegánssá. (Ezúttal munkatársa is volt, a fia személyében.) A könyvkötésein megjelenő motívumok sommázóak, visszafogottak, ugyanakkor célirányosak, lényegre törőek, mint a Csoóri Sándor hatvanadik születésnapjára összeállított, a pályatársak verseit egybegyűjtő antológia (A lélek senkiföldjén) kecskebőr kötésének végtelenül hullámzó sodrai, amelyek a széljárta sivatagok homokrajzolatait idézik meg. Ez a sodró, lendületes vonalstruktúra megjelenik Alexander Brody: Gondok és gondolatok című művének fedéllapján is. A Pilinszky Rómában c. borjúpergamen kötés egyetlen, központi motívuma egy nemes arányú, múltidéző, márványszerűen mintázott, domborított antik oszloptöredék.

A színek metsző hatása, a piros és fekete éles ellentéte dominál Rilke verseskötetének könyvkötésén, amely bőrintarziával készült. E technikai megoldás különösen precíz munkát kíván. A pirosra festett metszés szerves részévé válik a különleges színhatású alkotásnak. Élénk színűre festett bőrökkel, intarzia-technikával mappát, regisztert is készített. Szépek a különleges színű bőrök, és különösen mesteri a különféle színű bőrök együvé komponálása. Ugyancsak fontos szerepet játszik műveiben a más-más karakterű, struktúrájú bőrök együttes alkalmazása. Szín és struktúra, anyag és forma együttes hatása jellemzi alkotásait.

A természeti erők elementáris erejét is képes érzékelteni könyvkötésein, természetesen mindig az adott kötet tartalmához igazodva. Így a havazás illúzióját, Kodolányi Gyula: Január c. verseskönyvének kecskebőr kötéstábláján, a nap sugárzó erejét, energiáját pedig A Nap könyve (Jankovics Marcell) kötésén, amit világító aranyozással teremtett meg. Különösen érdekesek azok a kötések, amelyeken a legkülönfélébb anyagokat alkalmazza. A bécsi Kunsthistorisches Museum kiállítási katalógusa (Gold der Pharaonen – Fáraók aranya) kecskebőr kötését nemcsak egyiptomi papirusszal gazdagította, hanem maratott, aranyozott fémtáblával – mindkét felhasznált anyag a tartalomra utal. A Folklór és közösség című Hoppál Mihály-mű kötéstábláján a nyersvászon alap tölgyfurnér címkével együtt jelenik meg; a tok szintén tölgyfurnér borítással készült. Újdonság, és kortárs indíttatást jelez, hogy a feliratot, címkét lézerrel gravírozta. Növényi cserzésű kecskebőrön színesen festett figura díszíti Szemadám György Vándorok könyve kötetének fedlapját: a keretet áthágó ábrázolás a mű címére utal. Kötésein ritka a figurális ábrázolás, egy-egy motívum vagy éppen a tipográfia dominál. Egyedi betűkompozíció jelenik meg a Szent Márton, Savaria szülötte című könyv 2014-ben készített kötésén.

Sajátos területe művészetének, amidőn kollégák, ruhatervező textilművészek viseleteihez készít táskákat, öveket, egyéb kiegészítőket – esetenként pedig más kollégával együtt – ékszereket. Mindez a tevékenység annak nyomán jött létre, hogy 1995-ban a Modern Etnika öltözéktervező művészcsoport tagja lett. A tradíció, a népművészet ihlető forrást, kiindulópontot jelent a művészcsoport tagjai számára, de mindez a korszerűség, a mai kor igényei mentén fogalmazódik meg, áttételesen, újraértelmezve az elődök művészetét, újrastrukturálva a régi ornamentikát. Az archaikus díszítmények olykor csak kontúrvonalakban vannak jelen, de szerepük mégis igen fontos. A csoporton belüli tervezési folyamatban szintén megnyilvánul Molnár Imre mélységes, áhítatos szakmai alázata, amely nemcsak az anyaggal szemben mutatkozik meg, hanem a kollégákkal való együttgondolkodás, együtt-dolgozás során is. Különleges team-munkát jelent ez a fajta tervezés, amelyben az alkalmazkodásnak, az egymás iránti művészi toleranciának és az egyéniség kifejeződésének egyaránt jelen kell lennie. Mindez tulajdonképpen lételeme Molnár Imrének, aki az anyagot, a technikákat, és a kollégák művészi elképzeléseit egyaránt tiszteli, s mindezt nem kötöttségként, hanem éppen ellenkezőleg, inspiratív erőként éli meg. Példaként említhetjük Katona Szabó Erzsébet Hattyúruhájához készített nyakékét, amit Kótai József ötvösművésszel együtt tervezett, készített, ezüst, csont és ébenfa felhasználásával. Molnár Imre viselet-kiegészítői esetében megint csak jellemző az anyagok és a technikai eljárások sajátos kombinálása, így például a női kézitáskáknál a bőr és a textilek (hímzett vászon stb.), más esetben a bőr és a szaru együttes használata, a különféle textúrák bátor alkalmazása. Balázs Klára kötött öltözékéhez készített piros női táskája nemcsak az archaikus elemek korszerű továbbélését példázza, hanem példa a különféle felületek és anyagok sajátos, harmonikus összeállítására is: a bőr alapanyagba textilbetét illeszkedik. Több kiegészítőt készített Madarászné Kathy Margit ruháihoz is.

Molnár táskái, női viselet-kiegészítői végtelenül elegánsak. Az ősi, tradicionális művészet erőteljes rusztikussága, ruralitása nem jellemzi darabjait, pedig mélyen magában az anyagban fogantak, abból származnak, abból sarjadnak. Bizonyára az anyag mélységes tiszteletéből fakad, hogy a táskákat egyedi módon hajtogatva alakítja ki, szinte alig vág bele a bőrbe. A táskák alakja sokféle, a téglalapformák mellett – melyek oldalarányai változatosak – a középkori hagyományokra utaló zacskóforma is fellelhető. Gyakran és szívesen dolgozik marhabőrrel, de például sertésvelúrral, juh- és kecskebőrrel is. A díszítés visszafogott, olykor a legegyszerűbb, azaz csupán kézi varrás fut körbe a formán. A varrással szegett díszítés mellett sokféle technikai eljárás előfordul, úgy mint a domborítás, a bőrrátét díszítés etc. Több esetben domborított vagy éppen mélyített hullámvonalakkal díszíti a felületet. Kézi táskáinak színvilága a világos árnyalatoktól a barnákon, vörösön át a feketéig terjed. Igen kedveli az ostorfonású bőrszíjjal felfüggeszthető darabokat. A táskák bélése, akár bőr vagy selyem, minden esetben a tárgy színéhez illeszkedik.

Táskái nem önálló, magukban álló alkotások, hanem részint a művészkollégák viseleteinek elengedhetetlen kiegészítői, kellékei, másrészt egy-egy garnitúra részei, hiszen általában a táskákhoz más viselet-kiegészítőket is készít: tarsolyt, övet, ékszert (nyakéket). Mindig egységekben gondolkodik, ezért gyakran tervez a táskákhoz cipőket, szandálokat is. E lábbelik időtállóak, az emberi anatómia sajátosságait és az anyag jellegzetességeit szem előtt tartva, precíz munkával készülnek.

Az oklevelek készítése a középkorra nyúlik vissza. Az elődök tiszteletét sugallják Molnár díszoklevelei, tiszta, harmonikus megformálásuk békebeli nyugalmat áraszt. 1977-ben készítette első, borjúpergamenre írt oklevelét (Dr. Nemecz Ernő a Veszprémi Vegyipari Egyetem rektora és professzori kara, tanulóifjúsága köszönti a 100 esztendős darmstadti egyetemet). Egy magyar érzelmű baráti társaság (többek között Fodor Pál, Csete György, Hoppál Mihály, Jankovics Marcell, Szakály Ferenc, Szemadám György) vetette fel a gondolatot az 1980-as évek elején, hogy minden év március 15-én, a szocializmusban mellőzött magyar nemzeti ünnepen kitüntesse azokat az érdemes embereket, akik sokat tesznek a magyar kultúráért. A bronzérem, amelyhez oklevél és tok dukált, Péterfy László szobrászművész munkája. A megtisztelő felkérés nyomán Molnár Imre készíthette el évről évre a pergamenre kézzel írt latin nyelvű okleveleket a hozzájuk, és az éremhez illő tokokkal együtt.

Molnár oklevelei azóta számosak; folyamatosan készíti őket korunk kiemelkedő egyéniségeinek éppúgy, mint közelmúltunk jeles alkotóinak. A Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzata által Kodály Zoltánnak ajánlott posztumusz díszpolgári oklevél archaizáló betűkkel, pergamenre, iniciálékkal készült, hozzá diófa pecséttartóval és domborított marhabőr borítású, címeres oklevéltartó tokkal. Ez az alkotás is jó példa arra, miként válnak modern szelleműekké oklevelei, megőrizve ugyanakkor e műfaj tradícióit, alapvető formáit. A kézírás, az iniciálé és maga a színhasználat, a komoly fekete és a markáns piros, esetenként az aranyozás, fokozza e tárgyak ünnepélyességét, eleganciáját.

Az oklevelekhez készített tokok elegánsak, korszerűek. A funkciót messzemenőkig kifejező hagyományos forma (amely a feltekercselt oklevelek számára készült) lehetőségeit kitűnően kihasználja, variálja. Valójában e tokok, művészi rangjuk folytán, önállóan is megállják a helyüket. Ugyancsak ezt mondhatjuk el érem- és más dobozairól, amelyek típusukat, formájukat és anyagukat tekintve egyaránt sokfélék és változatosak: bőr, bársony, papír felhasználásával készülnek. Formai leleményei határtalanok, szabályos és amorf darabokat egyaránt alkot. Igyekszik a dobozt, a tokot a tárgy alapformájához igazítani, de mindezt nem mereven teszi – szabadon szárnyaló fantáziájának köszönhetően letisztult formavilágot teremt. A tokok, dobozok színvilága, színhatása is figyelemreméltó, amellyel a formát hangsúlyozza, kiemelve az egyes elemeket. Mai korunk követelményeinek megfelelően készít videokazetta és CD-tokokat is. A gyári tucat-termékek között üdítő színfoltok ezek, hiszen egyéniségük van, és a külső a belső mondanivalót sugallja, közvetíti – mint például Jancsó Adrienne: Szavak című kiadványa esetében.

Különleges útkeresést jelent Molnár Imre művészetében, amikor archaikus kultúrákhoz visszanyúlva, régi korok jelképeit eleveníti fel, mintegy az elveszett, ősi tudást felidézve. Megkísérli megfejteni az egykori mítoszok üzenetét, vagy legalábbis továbbvinni eleink hagyatékát. Molnár ezen alkotásait titkok lengik körül – szimbólumokba, s egyúttal állatok bőrébe zárva a hagyományos ősi hitvilág megannyi rejtélye, elfeledett tudása.

Különös vonzalma éledt a sámánok világa iránt, amely ismeretlen világot több alkotásában igyekszik megközelíteni, megjeleníteni. Bőr, csont, szőr és fa kombinálásával alkotott kompozíciói távoli archaikus civilizációkba vezetnek. Legfőképp azonban a bőr utal a sámánokra, hiszen a révületbe ejtő dobokra ráfeszülő anyag, valamint annak rezonanciája sokféle áttételes utalást hordoz, és egyúttal valamiféle időn és téren túli kapcsolódási pontot is jelent őseinkkel. E transzcendens, mágikus világ misztériumát több műve igyekszik közvetíteni, természetes anyaghasználattal és sajátos motívumokkal. Így Hoppál Mihály: Sámánok Eurázsiában című könyvének bibliofil kötése, amely marhabőr és pergamen kombinálásával készült, valamint a Sámán szappantartó éremtartó tok. Ez utóbbi fa magon borjúpergamen borítással készült, belseje kecskeszőrrel bélelt, ám nemcsak az anyagok gondos megválasztása, hanem a technikai eljárások (fonás, hajtogatás) is jellegzetesek.

Molnár életművében számos egyedi kísérlet, különlegesség akad. Kísérleteinek egyik fő területe a bőr alapú faliképek világa. Természetesen a bőrön kívül itt is megjelennek más anyagféleségek is. Falra akasztható, keretezett műtárgyakról van szó, bár olykor a keretet is áttöri, mint ahogy e műfaj maga a kézművesség, mesterség és művészetek határait feszegeti, hiszen szigorúan véve egyik műfajba sem sorolható. Különleges, változatos formai megoldások jellemzik ezen alkotásait is, valamint a felület sajátos struktúrája, ritmusa, dinamikája. Az anyag sokoldalúságát, sokféleségét mutatja be, a struktúrák és textúrák variációin keresztül. Magát a felületet teszik változatossá marhabőr szíjakból szőtt, fonott képei. Az anyagok sajátos rétegezésével, egymáshoz, egymás mellé sorolásával kilép a síkból, a három dimenzió felé.

Molnár az ősi magyar kultúra rétegeinek felfejtése mellett foglalkozik egzotikus vidékek kultúrájával is, mindig a bőrművességen keresztül. Így például Afrika világát az Afrika-képek sorozatban afrikai bőrökkel és jellegzetes anyagokkal, technikákkal, motívumokkal idézi meg. A kauri kagyló, mint természetes anyag, nemcsak szépsége, formája okán fontos az Afrika-sorozat darabjain, hanem múltja miatt is: több civilizációban amulettként használták, gonosz erőket távol tartó erőt tulajdonítva neki. Minden művénél, ám elsősorban az archaikus és egzotikus daraboknál fontos a színek használata: az egykori barlangfestmények természetes színvilágát idézik az agyagsárga és rőt színek, a vörösek és barnák, valamint a fehér és fekete számos árnyalata.

Molnár szembesíti a ma emberét elődei tárgyaival, gondolkodásával, felfogásával, vagy egyáltalán a régi korok kulturális hagyatékát idézi meg, olykor merően újszerű környezetbe ágyazva. Ilyen, amikor elektromos áramkör, számítógéppanel kerül be a kompozícióba, ellentétbe állítva elmúlt korok írásművészetével, kultúrájával – jelesül régi magyar nyelvemlékeinkkel. Szabálytalan formájú kecskebőr pergamenen, betűhív kézírással idézi meg nyelvemlékeinket (a tihanyi apátság alapítólevelét, a Halotti Beszédet és az Ó-magyar Mária-siralmat), míg a sorozat negyedik tétele a pergamen és a számítógép-panel kombinációja révén meglepő fordulatot vesz.

Hegedűket, kottákat idéző kompozíciói – a változatos anyaghasználat mellett – széles látóköréről, műveltsége sokszínűségéről vallanak. Különösen a vonós hangszerek ragadják meg fantáziáját, beleülteti, belesüllyeszti a hangszerek csigás nyakát a kompozícióba: mintha egy titokzatos, ismeretlen világból bukkannának fel. Mozart Varázsfuvolájának partitúráját hangoló kulcsokkal egyedi alkotássá varázsolja. Invencióit a legszélesebb művelődéstörténeti, művészettörténeti, néprajzi, irodalmi környezetből meríti. Művei a magyar és egyetemes művelődéstörténet áramába kapcsolódnak be, hiszen a zene, a nyelv, az irodalom és megannyi más kulturális forrás hatott rájuk inspiráló, ihlető erővel. A formák, anyagok, struktúrák játéka, variációi mellett maga a színvilág is alátámasztja a mondanivalót, magát a tartalmat.

Molnár Imre technikai felkészültsége, ízlése példát jelent a csepeli műhelyben vele együtt dolgozó fiának és leányának, de rajtuk kívül mindazoknak, akik tanítványainak vallják magukat. Hosszabb-rövidebb ideig nála tanult Vágó László bőrműves, Péterffy Gyöngyvér bőr- papírrestaurátor. Két tanítványa a Népművészet Ifjú Mestere: Sáfár Benedek bőrműves, nyerges és Dobos Krisztina bőrműves, aki így emeli ki mestere munkásságának lényegét: „A bőrműves szakmát Molnár Imre bőrműves iparművésztől tanultam. Mesteremtől egy olyan organikus, folyton kísérletező, a funkciót messzemenően szem előtt tartó, ugyanakkor a kivitelezésben kompromisszumok nélküli tárgyalkotási szemléletet kaptam, amit máshol nehezen sajátíthattam volna el." Mintakép Molnár Imre azoknak is, akik évről évre ott vannak és dolgoznak az Országos Bőrműves Táborban, ahol elméleti előadások, gyakorlati képzések segítik fejlődésüket. A tábor szervezésében, a gyakorlati képzésben Molnár Imre oroszlánrészt vállal. Itt mindig más-más kultúra, civilizáció bőrmívessége kerül górcső alá. Különösen a jubileumi, 2014. évi tábor és kiállítás volt jelentős, amely szakmai konferenciával indult, neves előadók részvételével.

Molnár Imre minden szempontból, úgy a gyakorlat, mint az elmélet terén, igyekszik a bőrmívesség fontosságát, szerepét hangsúlyozni, és szűkebb szakmájának érdekeit szem előtt tartva az érdeklődést ráirányítani, és felhívni a figyelmet a problémákra, így a szakember-képzés nehézségeire is. Ez a fajta érzékenység és tudatosság vezette el odáig, hogy 2016. szeptember 28-án konferenciát szervezzen a MMA épületében, a pesti Vigadóban, ahol neves mesterek és ő maga is a bőrmívesség több izgalmas területéről, múltjáról és jelenéről, a szakember-képzés helyzetéről tartottak előadást.

Molnár Imre asszociatív gondolkodását, felfogásának gyökereit, szellemiségét és a világgal való kapcsolatát, anyagszerű gondolkodását, egyúttal bőrközpontúságát mélyen kifejezi Vallomása, amely tömör megfogalmazása művészi hitvallásának:

„Bőr / állat bőre, íj, nyíl, / áldozat. / Kavics, csont, / feldarabolás. / Dob, bőrtárgy, homok, / ajmak, kajak, bocskor, / szertartás. / Szent tárgyak, bőr, ikon, karcolt bőr, nyereg, öreg bőr, / aranyozott bőr, bőrszíj, / kutyaszíj, életre szóló szíj, / ostor, titok, kincs, kazetta, / ereklyetartó, / pergamen, mások bőre, / saját bőre, bőrláda, / láda egy életre."

Párhuzamos életutak