A balerinának készülő általános iskolás Pregitzer Zsuzsanna – aki csak a későbbiekben változtatta nevét Fruzsinára – 1973-ban a budapesti Nemzeti Színházban a legendás szovjet rendező, Georgij Tovsztogonov rendezésében látta Gogol A revizor című darabját. Néhány évvel később a Taganka Színház budapesti vendégjátékán háromszor is megnézte Jurij Ljubimov rendezésében, Vlagyimir Viszockij címszereplésével a Hamletet. Ezek az esték döntötték el a sorsát: színész akart lenni.

Tagja volt a zuglói templom gyerekkórusának, melynek legendás vezetője, Kuzma Róbert többször is megbízta azzal, hogy ünnepi alkalmakkor verseket mondjon. Elmondása szerint már ekkor rátalált az adás örömére, a közönséggel való kapcsolat fontosságára, és az, hogy mindezt szakrális térben élte meg, még jobban erősítette pályaválasztását. A színházi élményeken túl zenei tanulmányai, családja muzsikaszeretete adott még erős indíttatást számára. Erről így vall a Magyar Művészeti Akadémián elmondott székfoglaló beszédében: „Zeneszerető család volt a miénk. Operába, balettre, Zeneakadémiára – az Ifjú Zenebarátok koncertsorozatára vittek el húgommal a szüleim. Meghatározó momentumként mondom el, hogy édesapám nyolc éves gulágos bebörtönzését a muzsika tette valamennyire elviselhetővé a hit ereje mellett: börtönzenekarban hegedülhetett, így több ennivalót adtak neki. Így apumnak természetes volt, hogy ha az ő életét a hit és a muzsika mentette meg, akkor nekünk is ezt kell követnünk."[i]

Érettségi után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de nem vették fel. Így egy évet a Nemzeti Színház Stúdiójában tanult Bodnár Sándor, Simon Zoltán, Tatár Eszter irányításával. Nem volt haszontalan ez az év: nem csak a színi pályáról tudott meg sokat, magát is jobban megismerte.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán Marton Endre osztályába került, de a neves rendező, színészpedagógus sajnos egy év múlva, 1979 októberében elhunyt. Olyan tanáregyéniségek tanították, mint Gáti József, Hegedűs Géza, Nádasdy Kálmán, de emlékezetében úgy él a négy év, hogy inkább egymást tanították, rendezték osztálytársaival.

Utolsó éves főiskolás korában kapta meg első jelentős feladatát, Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című darabjában Ilma szerepét vette át Vörös Esztertől a Nemzeti Színházban. Ebben az időben változtatta meg nevét Fruzsinára.

A diploma megszerzése után gyakorlatos színháza, a Nemzeti Színház szerződtette. Nagy várakozással, sok reménnyel kezdte a pályát, de hamarosan csalatkoznia kellett. Úgy érezte elkerülik a nagyobb feladatok. Beleszuszakolták a komikai szerepkör skatulyájába – sorra játszotta a tűzrőlpattant komornákat, cselédeket, a mellékszerepeket. Pedig vágyaiban ennél több szerepelt. A kérdésre, mit játszana, 1986-ban így felelt: „Csehov, Szép Ernő, Örkény! Azokat a drámákat imádom, ahol a sírás és a nevetés találkozik. Mindig is vonzottak a kicsit groteszk figurák."[ii]

Mivel idejéből, elhivatottságából futotta, színészmesterséget kezdett tanítani Bodnár Sándor mellett a Nemzeti Színház Stúdiójában. Párhuzamosan vendégszerepléseket is tudott vállalni a Játékszínben Berényi Gábor hívására, illetve a Miskolci Nemzeti Színházban. Itt 1988-ben Josie szerepét játszotta el Eugene O'Neill Holt fény (Boldogtalan Hold) című darabjában Körtvélyessy Zsolt partnereként. Ezt a szerepet 16 éves korában már kiszemelte magának. A kritika így méltatta alakítását: „O'Neill talányos nőalakja. Természetes ösztöneit, tisztaságát, önsorsrontó, maga terjesztette pletykák mögé rejti, de sem szerelmét, Jimet, sem a nézőt nem csapja be, mert eszköztelen játékával egy külön életteret formál magának, amelyet beragyog a tisztaság. Tenyeres-talpas farmerlány, apja lánya, partner a hóbortosságban, a mulatságban, de humorral árnyalt gyöngéd lelke a néző lelkében előrevetíti Josie boldogtalanságra ítélt sorsát. Körtvélyessy Zsolttal is, Karczag Ferenccel is eredeti módon formál duettet, tehetsége virágjaival teleszórja a nézőtér-színpadot."[iii]

Egyfelől érezhette a siker ízét, másfelől anyaszínházában továbbra sem kapott méltó feladatokat. Elbizonytalanodott saját magában, tehetségében és már a pálya elhagyásának gondolata kísértette. Megkereste Balczó Andrást, akit nagy példaképének tartott. Ő tette fel a kérdést, hogy miért csak Budapesten tudja elképzelni az életét, a karrierjét. Válaszút elé ért, szükségét érezte az elvonulásnak, hogy kívülről tudja látni addigi pályáját. Így ment el Erdélybe, egy saját összeállítású műsorral, hogy próbára tegye magát, a szó erejét és felelősségét. Visszatérve leszerződött a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházhoz, melynek 1990-től tagja. Nyíregyházi bemutatkozásakor így összegezte erdélyi útjának tapasztalatait, egyszersmind megfogalmazva ars poétikáját is: „Csodálatos két hónap volt. Itt értettem meg, hogy nincs más utam, mint a színház, s ha nem jutok lehetőséghez, nekem magamnak kell megteremtenem a közönséghez szólás feltételeit."[iv]

Ez olyannyira sikerült neki, hogy 1993 decemberében elnyerte a Domján Edit-díjat, melyet a legjobb vidéki színésznők kaphatnak meg, majd 1994. március 15-én átvehette a Jászai Mari-díjat is. Nagyon különböző szerepeket játszhatott és játszhat el Nyíregyházán. Első feladata Szép Ernő Patika című darabjában a Patikusné volt. De szerepelhetett zenés művekben is, Marcsa volt Szirmai Albert – Bakonyi Károly Mágnás Miska című operettjében vagy Aldonza/Dulcinea Dale Wasserman – Mitch Leigh – Joe Darion: La Mancha lovagja című musicaljében. „Pregitzer Fruzsina Aldonza/Dulcinea szerepében teljes mélységében, ha lehet mondani: tragikumában mutatta fel azt az élethelyzetet, amikor a művészet leleplezi életünk hitványságát, s arra biztat, hogy mások legyünk. […] Pregitzer Fruzsina játékában volt erő és mélység, nyersesség és költészet, frivolitás és gyöngéd szemérmesség."[v]

De eljátszhatta Jarry Übü mamáját, a Három nővér Olgáját. Szerepformálásáról, az alkotás folyamatáról így írt a sajtó: „1994. szeptember 5. Hetek óta napi két próba. A mindig jókedvű Pregitzer Fruzsina a korábbinál kevesebbet mosolyog. Már rájött, hogy Verebes másféle Olgát akar, mint amilyet ő elképzelt magának. Ahogy fokozatosan elfogadja a kívánalmakat, kezd görnyedni a háta, rebbenni a tekintete, lassulni a mozgása. Kezd hasonulni az előírt Olgához, aki inkább tehetetlenkedő, mint tevékeny, inkább butácska, mint jó, s inkább elfojtottan erotikus, mint száraz vénkisasszony."[vi]

Nyíregyháza hozta el számára az olyan feladatot is, amilyen Ibsen Nórájának megformálása, mellyel megérdemelt, nagy sikert aratott. „Pregitzer Fruzsina – Helmer felesége, Nóra – szerepében annyi színt mutat fel, hogy ez egy évadra is elég! Komikai vénáját már rég szeretjük és ismerjük, azonban most sziporkázóan mutatta fel többi színészi énjét. Tragikának, társalgási színésznek, romantikus hősnőnek, megtörtnek, hatalmasnak, önfeláldozónak, kis hazudósnak, anyának, nőnek, mind-mind csodálatos!"[vii]

Megtalálta helyét a nyírségi városban: hol színházi műsort szerkesztett a helyi rádióban, hol hátrányos helyzetű gyerekeknek tartott színházi foglalkozásokat a Huszártelepen. Ma is beszédművelés tanára a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola papnövendékeinek. Több önálló estet állított össze, melyekkel a mai napig járja a megye kistelepüléseit, az ország különböző tájait, de gyakran utazik a határokon túlra is, hogy elvigye az anyaország üzenetét, a kultúra szavát. Ennek a célnak a jegyében hozták létre 2010-ben a Déryné-hadművelet elnevezésű produkciójukat, mellyel a megyének a színháztól, fizikai és anyagi értelemben is elzárt településeit látogatják meg. A művésznő elmondása szerint: „Megkerestem Román Istvánt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés alelnökét. […] A Déryné hadműveletet a közgyűlés, a Nyíregyházi Thália Alapítvány és Tasnádi Csaba igazgatónak köszönhetően a városi Móricz Zsigmond Színház is támogatta. Mint egy szép kőleves-történet: a színház varrónői elkészítették a bajszokat, megvarrták a pulikutyát, a dekoratőrnek köszönhetően lett plakát, a megyei közgyűlés jóvoltából egy nézőnek sem kell fizetnie a belépőjegyekért."[viii]

Partnerei voltak a produkcióban a társulat fiatal színészei, akik közül nem egyet tanított is. Ebben a feladatban manifesztálódik Pregitzer Fruzsina pályájának értelme: színésznek lenni és adni a közönségnek. Az ő szavaival: „Boldog vagyok, hogy ebben a misszióban rátaláltam ezekre a művészekre. Zokszó nélkül vállalták el a felkérést, már akkor, amikor még nem is lehetett biztosan tudni, hogy lesz-e egyáltalán fizetésünk. Azt akartam, hogy megérezzék, milyen a könnyben úszó szemek tekintetével találkozni, hogy a saját bőrükön tapasztalják meg, miért jó magyar színésznek lenni."[ix]

[2016]

[i] Pregitzer Fruzsina: „Nem Pesten történt, amit hallotok. Ott ily regényes dolgok nem történnek."

Akadémiai székfoglaló előadás (2014. június 20.)

[ii] Földes Anna: Nem vagyok rosszban magammal…, Nők Lapja, 1986. szeptember 20. 21.

[iii] Gyárfás Ágnes: O'Neill: Holt fény – Színpad a nézőtéren, vagy néző a színpadon, Észak-Magyarország, 1989. április 22.

[iv] n.i.a.: Új arcok a színházban, Kelet-Magyarország, 1990. szeptember. 22.

[v] Nagy István Attila: La Mancha lovagja Nyíregyházán, Kelet-Magyarország, 1993. március 25.

[vi] Stuber Andrea: Három nővér titkai, Esti Hírlap, 1994. október 22.

[vii] Palota István: Sziporkázóan mutatja fel színészi énjét – Letisztult, pontos, szép Ibsen-előadás, Új Kelet, 1995. december 16.

[viii] Makrai Sonja: Emberséges kőleves történet, Magyar Nemzet, 2010. július 3.

[ix] Makrai Sonja: Emberséges kőleves történet, Magyar Nemzet, 2010. július 3.

Párhuzamos életutak