Prológus

Sándor György művészetének meghatározásához talán Molnár Gál Péter került legközelebb, aki „sándorgyuris” stílusban ezt írta róla. „Tréfmisszionárius? Viccvátesz? Mókanomádoló? Kabaréhittérítő? A hitetlenség korának nevettetője? Röhögtető prédikátor? Nemcsak! Is!”

*

Lázár István az Élet és Irodalom 1982. március 12-én megjelent cikkéből egy rövid idézet: „Nem félek leírni: Sándor György humoralista, egy képzeletbeli világranglista legfelsőbb sávjában helyezhető el. Rangbéli társai közül találomra említem Woody Allent, Jacques Tatit, Arkagyij Rajkint.” Zelk Zoltán szerint pedig: „Sándor György olyanokat tud kitalálni, amiket csak Karinthy Frigyes találhatna ki, ha ma élne, egy mai Hadik kávéház asztalánál.”

Az indulás

Sándor György Streit György néven született 1938. április 4-én egy budapesti zsidó családban. Szülei már 1935-től az illegális kommunista párt tagjai voltak. Édesapja mérnök volt, a második világháborúban behívták munkaszolgálatra. Soha többé nem ment haza. A háború után édesanyja egyedül maradt, tisztviselői fizetéséből nevelte a fiát. Belépett a Magyar Kommunista Pártba. Gyuri bekerült a Rákosi Mátyás Gyermekotthonba, majd az orosz nyelvű Gorkij iskolába. A kisfiú félénk, magába forduló, dadogó gyerek volt. Csak később, kamaszként kezdett változni: humorral oldotta lelki görcseit. Az I. István Gimnázium tanulójaként már az osztály mókamestereként szórakoztatta társait – a tanárok kontójára. Megnyer egy szavalóversenyt, de magyartanára nem szívlelte a Sándor által viccesen átköltött klasszikusokat, így eltanácsolták a gimnázium 3. osztályából. Meglógott otthonról és leutazott Kaposvárra. Beállított a Csiky Gergely Színházba, és közölte: ott akar dolgozni. Ruttkai Ottó igazgató meghallgatta a versmondását, és azt mondta: helyettes öltöztetőnek esetleg maradhat. Havi 300 forintért. „Kérem, igazgató úr, írja meg az édesanyámnak, hogy havi 800 forintot fizet nekem, hogy megnyugodhasson” – kérte Gyuri és boldogan vállalta a munkát. A kaposvári cukorgyár munkásszállóján lakott. Aztán 1958-ban jelentkezett a Színművészetire. Felvették Szinetár Miklós színészosztályába. De talán ő maga is érezte, hogy a színészpályája nem lesz túl hosszú életű, mert a felvételi után osztálytársának, Kézdy Györgynek azt súgta a fülébe: „Én csak úgy belógtam ide.” Szalay Károly a Valóság című folyóiratban így ír Sándor pályakezdésérő: ”Akkor jelentkezik a főiskolára, amikor mindenki színész akar lenni. Hatezer közül huszonnégyet vesznek föl, őt is. A pantomim és kabaré iránt vonzódik, a tanrend azonban mást ír elő számára. Az első rostavizsgán Heltai Jenő a Nagy Nő című egyfelvonásosából kell szerepet választania. Ő azt játszotta el, ami a darabból kimaradt, a szünetet, ami nincs: a díszletet, a tűzoltót, a függönyhúzogatót. De Szinetár Miklósnak és Básti Lajosnak ez nem volt elég. Az első év végi rostavizsgán kirúgják a Főiskoláól. Egerbe megy színházi díszletesnek, bútorosnak. (Mert - mint mondta: - megint az elején szeretné kezdeni, az alapoknál.) Gorkij-, Jókai-, Molière-darabokban játszik epizódszerepet. Majd Szinetár meghívja segédszínésznek a Petőfi Színházba. A Koldusoperában figyelnek fel rá először. Akik látták, ma is emlékeznek erre a szerepre, amit ő rendezett meg – saját magának. Molnár Üvegcipőjében olyan sikeres volt, hogy a kritika bővebben írt róla, mint első önálló estjéről. Mándy a Mélyvízben már kifejezetten rá szabott egy figurát. A legjobb úton volt afelé, hogy nagyszerű epizodista legyen. De egyre inkább kilógott az előadásokból. Agyonstilizálta alakjait. Önmagát rendezte.”

Az előadóművész

1965-ben Kellér Dezső ajánlására hivatásos előadóművész lett. 1966-ban az Egyetemi Színpadon jelentkezett első önálló estjével, amellyel megindult művészi pályafutása. Szakított a kabaré- hagyományokkal, és új komikus eszköztárat dolgozott ki magának, amely hatással volt a kortárs humoristákra és a humoros, szatirikus műveken dolgozó szerzőkre is. Fő újítása, hogy visszatért az egyszemélyes színház ősi hagyományaihoz. A konferansz és a monológ műfaját ötvözte. Színpada egyszerű: kevés bútort, segédeszközt használ, jelzésszerűen. Hokedli, konyhaszék, bokszkesztyű stb. Sötét háttér előtt, sötét ruhában, a kézmozgásra az arckifejezésre koncentráltat. A szöveget és a szövegmondást helyezi művészete középpontjába, ezért kikapcsol minden félrevezető elemet. Szünetei, hangsúlyozása ugyanakkor fontos szerepet kapnak a szöveg értelmezésében, a várakozás hirtelen csalódásba hajló megszüntetésében, amely jellegzetes komikus szerkezet, voltaképpen viccfölépítés: a szavak kapcsolatában és az előadásmódban érvényesül. Fontos eleme a művészetének a szó szerepe, a jellemzésben és a poentírozásban is. Zelk Zoltán szópantomimnak nevezte az egyetlen, de találó szóval való jellemzést. Olyan összefüggéseket teremt a szavak között, amelyekkel új tartalmat ad a kifejezéseknek. Váratlan asszociációkat fedez fel, amelyeket színészi előadásmódjával felerősít. Az abszurd és az önkéntes asszociációk határozzák meg szövegkomikumát, és persze a leleplezés módját is. Az 1960-as-80-as években a szocializmus szovjet és magyar változatát karikírozta, ezt azonban nyíltan nem tehette, ezért kidolgozott egy jelképrendszert, az ún. kriptoszatirikus eszköztárat: a kétértelmű szavakat egyértelműsítette arcjátékával, gesztusaival, hanghordozásával. Szójátékai és a meglepő szóösszefüggések fölfedezése, az asszociációs kapcsolatteremtés, valójában értelmileg össze nem függő jelenségek között az abszurd régióiba emelte játékát.

Önálló estjeivel (Én egy an(alfa)béta vagyok, Bokszkesztyű és rózsa, Nézeteltérítés, Egyvégtére két vágta, Lyukasóra, Horog, Hintőpor, Mágiarakás) később otthonra lelt a Vidám Színpadon, a Mikroszkóp Színpadon, a Várszínházban, a 25. Színházban, majd 12 évig teltházzal játszotta előadásait a Budapesti Kamaraszínház, végül a Rózsavölgyi Szalonban. Egyszemélyes színházával majd minden vidéki városba eljutott és különösen az egyetemi klubokba szinte lehetetlen volt elődásaira bejutni.

De Sándor György pályájának, művészetének pontosabb értelmezéséhez, értékeléséhez, idéznem kell néhány neves kortársától, avatott művész-baráttól, kortárs újságírótól.

Örkény István - akit egyik elődjének tart- így dedikálta neki az akkor megjelent „Egyperces novelláit”: „Sándor Györgynek, a fiatal humoristának - közeli rokona – Örkény István, nyugalmazott humorista.” Nem véletlen, hogy a „sándorgyuris” humor gyökereiről, talán Radnóti Zsuzsa, Örkény özvegye, fogalmazott legpontosabban. „Sándor György az intellektuális abszurd gondolatmenet mestere, aki nem riad vissza a nyelvi, filozofikus nonszensztől, a játékos szóteremtéstől (de soha nem öncélúan, hanem mindig alárendelve kifacsart gondolatainak), sőt a blődlitől sem. De olyan telitalálatos érzékkel teszi, hogy nem csupán a vájt fülűek kedvence marad. Hordoz magában és estjeiben ugyanis annyi plebejus hajlamot, politikumot és közéletiséget, hogy a fiatalok és a szélesebb, városi intellektuális réteg értő közönsége veszi őt körül.”

Sándor humorát Friss Róber helyezte történelmi kontextusba egy 2008-ban, a Népszabadságban megjelent cikkében: „Ha így tekintjük, a Kádár-rendszer két hatalmas, mert besorolhatatlan, műfajteremtő zsenit adott a magyar kultúrának. Hofi Gézát és Sándor Györgyöt. Hogyan teremtek meg a parlagon, az utókor, ha érdekli, majd megfejti. Össze nem hasonlíthatók. Mint ahogy máshoz sem mérhetők. Hofi a plebejus volt, Sándor az entellektüel. Amaz a gang kimondója, emez gondolkodásra kényszerítő. Mindkettő arra szorít, hogy lássuk már másként a világot, ne csak olyannak, amilyennek lustán elénk tápászkodva hazudni akarja magát. Hofi a mindennapi hülyeséget mutatta fel, Sándor az egyetemes baromságokon bíbelődött. Ott kinyílva nyerítettünk, itt kabátunkat összehúzva, kuncogva szégyelltük magunkat. Egykori színművészeti osztályfőnöke, Szinetár Miklós, a későbbi jóbarát ez írta Sándor egyik premierje után. „A műsorod zseniális. Ebből a különleges, magyar keserű humor-világból, ami Karinthytól Rejtő Jenőig terjed, kihasítottál magadnak egy speciális darabot. Ez a humor arról szól, hogy a különleges magyar nyelvből hogyan lehet egyszerre csinálni blődlit, költészetet és politikát. Az eszköz a játék, a szófacsarás, mert a magyar szavak olyan sokértelműek és ezek a nagy humoristák, hogy inkább úgy mondanám „helyzetábrázolók”, - veled együtt – oly sok arcát tudják felmutatni egy-egy szónak. És mellé az írott produkció mellé társul egy másik, egy furcsa, bölcs, csehovi jelenség, aki az embert valóban szóval tartja egész este.”Antal Imre pedig egy izgalmas hasonlattal jellemezte Sándor művészetét. „Amit a Gyuri művel, az olyan mint a jazz. A jazznek nincs is nagy közönsége. Mert oda kell figyelni. Az nem olyan, mint a pop, vagy a heavy-metal. A jazz sokkal intellektuálisabb műfaj. Ő egyfajta jazz-zenész. Műfajának a jazz zenésze.”

Írói tevékenysége

Sándor György nemcsak a színpadon, hanem az irodalomban is otthonosan mozgott. Számos könyvet írt, melyekben továbbfejlesztette előadásainak gondolatmeneteit és stílusát. Ezekben a könyvekben gyakran ugyanazokat a filozofikus kérdéseket feszegette, mint színpadi műveiben, de az írás lehetőségét arra, hogy mélyebben elmerüljön ezekben a témákban.

Az írásai nemcsak szórakoztatóak, hanem elgondolkodtatók is voltak. Akárcsak színpadi munkáiban, az írásokban is keveredett a humor és a filozófia, és gyakran szólalt meg a hétköznapi élet abszurditása. Az írásai középpontjában mindig az ember állt, mint érző, gondolkodó és hibázó lény, aki próbálja megtalálni helyét a világban. Több könyve is megjelent, többek között a Hogyan lettem humoralista? (1975), a Nézeteltérítés (hét szerzői est, 1985), a Mágiarakás (válogatás, breviárium, 1989), a Nagy Bandó Andrással közösen készített Furcsa pár-beszéd (2007) és a Hármaskönyv, amelynek első kötete a Bevezetés egy személyes színházba, második kötete az Átvezetés. Egy másik könyvbe, létérzésbe és örömbe, míg a harmadik kötete a Kivezetés a szépirodalomból, címet kapta. 2013-ban, hetvenötödik születésnapjára jelent meg a Sándor György 75. – Az életem egy csukott könyv című műve - Dömény Csaba gondozásában -, amelyben életről, halálról, szeretetről, családról, szerelemről, kereszténységről és zsidóságról szóló gondolatait osztotta meg az olvasókkal.

TV- szereplések

Sándor György humorista televíziós szereplései jelentős részét képezik pályafutásának, bár ő elsősorban színpadi előadóművész. A televíziós megjelenései által szélesebb közönséghez jutott el, és munkássága az otthonokba is elvitte sajátos, filozofikus és abszurd humorát. Televíziós karrierje során sikerült megtartania azt az egyedi, elmélyült és abszurd stílust, amely színpadi előadásait is jellemezte, ami új formában és keretek között is bizonyította humorának sokoldalúságát.

Már 1966-ban feltűnt, a kor népszerű ifjúsági TV műsorában, a Halló fiúk, halló lányokban.

Sándor György a hetvenes és nyolcvanas években gyakran szerepelt különböző televíziós kabaré- és szórakoztató műsorokban, szinte állandó szereplője volt egy időben a tv és rádió szilveszteri kabaré műsorának.

1982-ben, Fehér György rendezésében bemutatták Sándor György önálló estjeit bemutató sorozatot, „Egy végtére hat vágta” címmel. Ezekben Fehér arra törekedett, hogy visszaadja Sándor egyszemélyes színházának atmoszféráját, hangulatát, minimalista színpadképét. Díszletek nélkül, minimális kelékkel, fekete háttér előtt vették fel az esteket. Sándort is fekete ruhába öltöztette, de ezúttal egy fehér kötényt kötöttek rá, amivel próbálta Sándor karakterét még abszurdabbá tenni és ezzel a fekete háttérből is kiemelte a főszereplőt.

Országos ismertségre a Rádiókabaré mellett a televíziós szereplései révén tett szert, új műfajt teremtve az utcai televíziós játékokkal.

Farkasházy Tivadar 1987-ban, az általa kitalált és szerkesztett Megengedett sebesség című műsorába hívta újra be az MTV-be, amelynek akkor az egykori osztályfőnök, Szinetár Miklós volt az elnökhelyettese. Rajongója lett a Sándor Gyuri-esteknek, és a tévé vezetőjeként is mindent megtett egykori növendékéért. A humoralista pedig elkészítette az első hazai kandi kamerás televíziós műsorokat. A legismertebb a „burdás” jelenet. Sándor György az utcán leszólította a járókelőket: „Merre található a Majtényi Frigyes utca?” Majd térkép helyett Burda-szabásmintát nyomott a kezükbe. A mulatságos szituációkat rejtett kamerával rögzítették. Farkasházy ötlete volt a híres zálogházi jelenet, amelyben Sándor György becsüsként felfelé srófolta az árakat. Máskor meg azzal állította meg a gyalogosokat a Margit-hídon, hogy kötelező hídpénzt fizetniük. És a többség zokszó nélkül fizetett neki. Valójában a mindennapi életünk abszurd viszonyait leplezte le.

1993-ban Humoriskola címmel készített tv-sorozatot, ötvözve benne az utcai játékok és az egyszemélyes színház eredményeit.

1993. szilveszterén önálló műsorblokkot adott elő, melynek elsöprő sikere hozta magával 1994. elején a Pótszilveszter című műsorát.

Sándor György filmen

2018-ban mutatták be „a sándorgyuri” - 80 év ötven percben - címmel, Kocsis Tibor Balázs Béla díjas filmrendező dokumentumfilmjét, melynek ünnepélyes díszbemutatójára az Uránia Nemzeti Filmszínházban került sor. Az akkor 80 éves Sándor György méltó búcsújának tartotta az estet, hiszen a filmvetítés után, annak az épületnek, vagyis a Színművészeti Főiskolának a színpadán lépett fel-ezúttal valóban utoljára -, ahol karrierje indult, s ahonnét korábban eltanácsolták.

Közönség és kritika

Pályatársa Hofi Géza, így fogalmazta meg egy ízben, hogy miért sikeresebb és sokkal népszerűbb, mint Sándor György: „Én ugyanazt csinálom mint Sándor Gyuri, csak lefordítom prolira.”

Sándor György sajátos humorát a közönség és a kritikusok is nagyra értékelték. Bár nem az a tipikus nevettető, aki harsány viccekkel aratott sikert, előadásai mindig mély hatást gyakoroltak a nézőkre. Azok, akik értik és szeretik a filozófiai mélységeket, különösen nagyra becsülik előadásait, írásait. A kritikusok gyakran dicsérték egyedi stílusát és művészi megközelítését. Sokan ma is úgy vélik, hogy Sándor új dimenziót adott a magyar humornak, amely nem csak nevettet, hanem gondolkodásra is késztet.

Elismerések és díjak

Sándor György pályafutása során számos elismerésben részesült. Többek között megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, később a Kossuth-díjat, majd 2014-ben a Nemzet Művészévé választották, ami a legmagasabb szintű állami elismerés Magyarországon. A magyar színház világában is jelentős hatást gyakorolt. Monológjai és előadásai nemcsak a humort vitték a színpadra, hanem egyfajta színházi performanszot is, ahol a színész és a közönség közötti kapcsolat kiemelt szerepet kap. Előadásaiban gyakran szerepel az a gondolat, hogy a humor eszköz lehet az élet nagy kérdéseinek megértésében és elfogadásában. Sándor szerint a humor nem csupán szórakozás, hanem egyfajta filozófiai eszköz, amely segít szembenézni az élet kihívásaival.

Öröksége

Sándor György életműve és stílusa hosszú távon meghatározó marad a magyar humorban. Gyakran emlegetik, a mai sikeres stand up-előadók elődjeként. Napjaink egyik legsikeresebb humoristája, Bödőcs Tibor is őt nevezte meg egyik példaképének, „mesterének”.

[2024]

Párhuzamos életutak