Dvorszky Hedvig: Szenes István belsőépítész

Szenes István eddigi munkássága jól illusztrálja a magyar építészetnek/belsőépítészetnek, valamint saját generációjának, a közelmúlt fél évszázad történetét is. Azon keresztül fogalmat kaphatunk arról, hogy mi is a belsőépítészet. Tér- és környezetformálás az alkotó tehetségével, amelyben egyaránt benne foglaltatnak saját korának anyagi és szellemi lehetőségei mellett a megrendelő igényeinek ismerete, sőt akár befolyásolása is. Szenes tervezőmunkája a szakma élvonalába tartozik, amint azt belsőépítész kollegája, Fekete György az egyik róla írott cikkében így fogalmazta meg:

„Szenes István a magyar építész-belsőépítészek derékhadának egyik első embere. Nem ő tehet róla, hogy mindig és mindenütt szinte csak a pénzről, s a hozzá kapcsolódó botrányokról beszélünk csupán, s keveset arról, hogy miként válik a pénz művé, alkotássá, élhető élettérré, azaz minőséggé […] Szenes István […] életének összegező periódusához érkezett. Tervez, tanít, barátkozik, tanul, él, szeret és példát mutat. Csendesen, de meggyőzően. Ahogy a legnagyobbak szoktak." (Fekete György belsőépítész: Őrizni a múltat, teremteni a jövőt. Szenes István belsőépítészről belsőépítész-szemmel. Magyar Iparművészet, 2003/2.)

A tervező

Valamennyi vele készült interjúból sugárzik a kötetlen kifejezésmód virtuozitása.

Fiatalemberként − elsősorban azért, hogy dolgozzon − díszletfestő asszisztensnek szegődött el az akkori MAFILM gyárba. Itt olyan nagyszerű emberekkel ismerkedett meg, mint például Bertalan Tivadar, Szász Endre, Herskó János, Keleti Márton, Várkonyi Zoltán, valamint kapcsolatba került az ő filmjeikben foglalkoztatott számos híres színésszel. Utólag megállapíthatjuk, hogy az ott szerzett tapasztalatokat nem feltétlenül tudatosan, de igen hatékonyan sikerült beépítenie a későbbi alkotásaiba. Azonban érdemes arra is felhívni a figyelmet, hogy amikor végre bejutott az Iparművészeti Főiskolára, milyen, az eredeti alkotóművészre jellemző nyitottsággal fordult az ottani magas színvonalú oktatás és a tanárok felé.

„Az Iparművészeti Főiskolán próbáltam szerencsét, a belsőépítész szakon. Akkor ott fantasztikusan jó szellem volt. Pogány Frigyes rektorsága idején olyan tanárokkal találkozhattam, akik ma már a szakma legendás alakjai (Jakuba Antal, Jánossy György, Jurcsik Károly, Szrogh György, Németh István, Vámosi Ferenc). Nagyon szerettem a belsőépítészetet, úgy éreztem, hogy itt az egyéniségemnek valamennyi oldalát ki tudom aknázni. Van bennem egzaktságra való hajlam, de talán annyira nem vagyok egzakt, mint egy mérnök, és van művészi érzékenységem, ha nem is annyi, mint egy képzőművésznek." (Nagy Zoltán: A pálya sodrában, Átrium Építőművészet, Lakásművészet, Design, 1997/4.)

A családi hátér impresszióit is itt kell megemlíteni. A már említett Erdély Miklós építész és képzőművész köré csoportosuló, gyakran különc avantgarde művészek megnyilvánulásai, valamint a belőlük sugárzó alkotóerő kezdetben rejtetten ugyan, de egyre erőteljesebben késztette Szenes Istvánt valamiféle saját művészi forma keresésére. Ez a szellemi felhajtóerő tulajdonképpen jótékony hatással volt a máig is megtapasztalható képzőművészeti/belsőépítészeti látásmódjára. Szinte megható az a szellemi hűség, amellyel a ma már sikeres belsőépítész visszaemlékszik a pályakezdés ihlető forrásaira, a kollegákra és − nem utolsósorban − az egész későbbi pályafutását alapvetően meghatározó, első rangos munkahelyére, a Középülettervező Vállalatra (KÖZTI).

„Az első héten nagyon féltem, Azt hittem csupa merev mérnökemberrel fogok találkozni a teljesen nyitott filmgyár után, s közben kiderült, hogy fantasztikusan jó élet van a KÖZTI-ben, persze egy kicsit visszafogottabb a filmgyárhoz képest […]

Sokat tanultam itt. El kellett mennem tárgyalni, le kellett bonyolítani a tervezést, meg kellett tanulni a fázisait… Hozzánk tartoztak a középületek, a kórházak, színházak, művelődési intézmények. Megkaptuk a legnagyobb munkákat, szinte természetesen. Védett, üvegházi helyzet volt. Csak később, a '70-es évek végén, a '80-as évek elején kezdtek el az intézetek a szakosított munkáikon kívül mással is foglalkozni. Többnyire egy beruházási vállalat közvetített, a megrendelővel való találkozást ki kellett küzdeni. Úgy érzem, rendkívül fontosak a közvetlen kapcsolatok. Hivatalos munkáknál is mindig megtaláltam az utat, hogy beszéljek a kórház vagy színház igazgatójával. Ez máig is az egyik, a belsőépítész számára létfontosságú alapelvem. Nem lehet személytelenül tervezni." (Nagy Zoltán: A pálya sodrában, Átrium Építőművészet, Lakásművészet, Design, 1997/4.)

Úgy tűnik, hogy Szenes fokozatosan tanulta meg a kötetlen művészi szárnyalás és az egyre gyarapodó kötöttebb megbízásai között az egyensúlyt. Ugyanakkor e megbízások változatos profiljai során sem változott meg művészi kreativitása. A KÖZTI építészeti profilja eleve a sokoldalúságra épült, ezek közül Szenes István számára minden bizonnyal a legnagyobb fegyelmezést az ún. egészségügyi intézmények szigorú előírásaihoz való alkalmazkodás jelenthette. Erről a problémájáról egyhelyütt a következőket nyilatkozta:

„Nem szeretem az erőteljes színeket, a nagy tónusváltásokat, a kontrasztokat. Jobban kedvelem a visszafogottabb, harmonikusabb világot. Sok kórházat kellett csinálnom, ellentétben az egyéniségemmel, filmes díszlettervező múltammal. Gazdagabb, virulensebb dolgokat vágytam tervezni, de rákényszerített az élet arra, hogy fegyelmezetten figyeljek, most mást kell csinálni. Megtanultam, hogyan fogjam vissza magamat."

Ezek a visszafogottságra, alkalmazkodásra kényszerítő szabályok egy újabb, megintcsak rá jellemző tervezői attitűdöt erősítettek fel: a már korábban is említett közvetlen emberi kapcsolatok elsődleges figyelembevételét. Ehhez hozzáadódott, hogy megváltozott a divathoz fűződő magatartása is. Amikor egy újságíró az ő saját ízlése felől érdeklődött, Szenes a következőket válaszolta:

„A '70-es évek végén, a '80-as évek elején elkezdtem újra becsülni a régi dolgokat. Az ember állandó dilemmában van, amikor ismerkedik a szakirodalommal, és látja, hogy külföldön hol tart a szakma, mi a trend, akkor szeretné ezt hazai közegben is megvalósítani. De Magyarországon konzervatív a közízlés, itt nagyon nehéz azt a modern szemléletet meghonosítani, ami se nem avantgárd, se nem konzervatív. Annak a híve vagyok, hogy a mai kor embere a mai kor világát élje. Ha mégis megjelennek a régi bútorok, az a múlt iránti tiszteletet jelenti." (Mindkét idézetet lásd: Nagy Zoltán: A pálya sodrában, Átrium Építőművészet, Lakásművészet, Design, 1997/4.)

Természetesen egy önálló tervezőművészi arculat kialakításához kell a megfelelő érvényesülési lehetőség is. Szenes István mindig is szerencsésnek tartotta megát – és igaza is van – azért, hogy pályakezdőként az akkori idők nagy állami tervezőintézetei között is jelentős szerepet betöltő KÖZTI-be került. Ez nemcsak azt jelentette, hogy annak a természetéből következően a legjelentősebb, legreprezentatívabb új feladatokban vehetett részt, hanem a régi épületek rekonstrukcióinál is elsajátíthatta a korábbi évtizedek nagyszerű tervezőinek, illetve kivitelezőinek, mestereinek a szakmai fogásait. Minden műhelyben dolgozó alkotóművész jól tudja, hogy fantáziadús terveinek megvalósításához szüksége van a jól képzett, gyakorta a leleményességével a végső eredményhez hozzájáruló mesteremberekre is. Ehhez nagymértékben járultak hozzá a veszprémi, majd a nyíregyházai színházak rekonstrukciós feladatai.

A nyíregyházi színház értékeit a szintén építész Vargha Mihály, aki a későbbiekben az Új Magyar Építőművészet főszerkesztője volt, a következőképpen méltatta:

„Nagyszerű munkát végzett Gáva Attila építész és Szenes István belsőépítész és sokan mások, akik velük együtt közreműködtek a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház felújításában. […] A lényeg a nézőtér vadonatúj összképe. Ez egy nálunk ritkán alkalmazott alapképlet, a forma, a »ház a házban«, legegyszerűbb szóval befordítás. Voltaképpen a szabadtéri görög színházak, majd a római teátrumok előrevetik ezt az irányt, Palladio vicenzai Teatro Olimpico-ja – amazok világából merítve – az első színház, ahol még az állandó díszlet is beletartozik ezen egységbe. Az utóbbi évtizedek színházépítészetéből angol és amerikai példákat, vagy a híres moszkvai Taganka-t lehetne említeni. A megcsontosodott magyar színházideától eltérően többnyire nyitott, nem merev proszceniumkeretes színházakról van szó. […] A belső részletek külső, főképp homlokzati formai jegyeket mutatnak. Kicsit más arányokkal, s más anyaghasználattal, remekül felhasználva a világítástechnika egyre újabb lehetőségeit. Ebből a szempontból a leglátványosabb a nézőtéri csillár, ami tulajdonképpen egy fénygömb. Nap és Hold egyszerre, ami már nemcsak a bent és a kint, […] hanem nappal és éjszaka. A formai koncepció így jut el igen határozottan a színházi lényeg megragadásához. Visszafogottak a színek, hagyják érvényesülni a világítást, s persze magát a közönséget, és a közönség számára a játékot. […] A színház másik nagy nyeresége a mostani felújítással a művészbejáró, az „üzemi terek", a személyzet helyiségeinek humanizálása. Egységesítés és nagyon jól érzékelhető humanizálás jellemző az épület külsejére is. […] 1979-ben a kb. 130 fős állandó társulat számára kellett alkalmassá tenni az Alpár Ignác által eredetileg tervezett színházat. A lehetőségek, az adottságok a hazai helyzetben szinte kivételek: közvetlenül a teátrum mögött sok szabad hely állt rendelkezésre a bővítéshez. (Sajnos, az új műszaki vezető közbeavatkozására több alkalmatlan épületegység került ide, mint például a trafóház.) […] A lényeg az, hogy most, 20 évvel később, az időközben megizmosodott, országosan is elfogadottá vált társulat formás, felújított otthont kapott Nyíregyházán, végre sikerült eltávolítani a trafóházat is." (Vargha Mihály: Színház, nem vitrin, Nyíregyházi megújulás, Új Magyar Építőművészet, 2001/6.)

Szenes István ekkor fedezte fel a Bartenbach világítástechnika óriási térformáló lehetőségét is, amelynek alkalmazásával hozzá tudott tenni egy új motívumot az eredetileg eklektikus stílusú épülethez. Feltételezhető, hogy egy belsőépítész szakmai megoldásainak a híre nagyban befolyásolhatja azt, hogy a továbbiakban is rábízzanak hasonló feladatokat. Úgy tűnik, hogy magának a színháznak a színes világa, mint feladat, valamint a kifejezésmódok pazar gazdagsága az említett régebbi épületrekonstrukciókban lehetővé tették, hogy Szenes egyre több, a kivitelezéshez is nélkülözhetetlen kapcsolatot tudott kiépíteni a legkülönfélébb cégekkel. Nem mindegy az ugyanis, hogy a hagyományos megjelenítések hatását− esetleg új anyagokkal− milyen módon lehet felfrissíteni, hol lehet megtalálni a modern építéstechnológiák legjobban alkalmazható forrásait. Minden bizonnyal ez a fajta széles szakmai tapasztalat is hozzájárult ahhoz, hogy Szenes István kapta meg az egyik legkiemelkedőbb fővárosi épületnek, mai nevén az Uránia Nemzeti Filmszínháznak a rekonstrukciót és korszerűsítést igénylő igen nagy feladatát.

Az elavult gépészeti berendezések teljes kicserélése, a szükséges szigetelések elvégzése mellett zajlottak a kupola motívumainak díszítőfestő munkálatai. A tervezés alapvetése volt a kupolatérben megmaradt eredeti és az − 1930-ban született − előcsarnok architektúrája közötti harmónia megteremtése. „A belsőépítészeti munkák a terek kitisztítását követően a belső terek burkolatainak, szín- és motívumvilágának egyértelmű, hiteles rekonstruálásával kezdődtek" – avat be a részletekbe Szenes István. „A falakat borító 9 festékréteg eltávolítása során minden kétséget kizáróan előkerült az eredeti mintázat. A földszint egyedileg legyártott, azonos mintázatú és színű vörösbarna, arany papírtapéta borítást kapott, míg az emeleten hasonló szisztémával az ezüstszürke, türkiz változat volt és maradt meghatározó. Belépve a főbejáraton a belsőépítész által tervezett, meleg tónusú pultok kerültek [az előtérbe], s ezekhez hasonlóval a kávézóban is találkozhatunk. A mennyezetet festett óarany, patinás hatású, gazdagon díszített gerendasor teszi egyedivé, a közöttük lévő, ugyancsak keleti díszítéssel. Az aranykeretes, csúcsíves tükrökkel mindenhol találkozhatunk. A földszinten, az emeleten s a színházteremben, ahol az átellenes falakon egymással szemben elhelyezve reflexiói megsokszorozzák az amúgy is elegáns belső teret, igazi velencei pompát varázsolva az enteriőrnek. Az Uránia Kávéházban s az előterekben is látható egyedi tervezésű és gyártású lámpák és csillárok kecsessége, formagazdagsága Grünberger Tamás érzékeny alkotói fantáziáját dicsérik. A kupolatér ragyogó, díszes csillárját az eredeti felhasználásával sok ezer apró kristályból alkották újjá." (Jankovich Valéria, Házépítés, é.n.)

Szenes István ebből a feladatból különösen izgalmas megoldásnak tekintette a belső terek megnövelésének a lehetőségeit, amelyekkel a mai, nagyobb térigényű közönség elvárásait is kielégíthette. Élvezettel használta a régi és az új anyagok és hatások pazar gazdagságát, az akusztikus textilt, vagy az újonnan megnyitott területekben fel-feltűnő mór motívumokat. Az épület szépsége, a helyreállítás magas színvonala komoly szakmai elismerést is hozott a tervezőknek, ezért kapták meg a rangos Europa Nostra Díjat. Sokkal összetettebb feladatot jelentett egy másik régi épületnek, a Palace Hotelnek a megújítása. Itt nemcsak arról volt szó, hogy egy korábban könnyed szórakozóhelyként funkcionáló, hatalmas épületet kellett modern igényekkel rendelkező hotellé alakítani − ráadásul a NOVOTEL Hotellánc kötött igényeit is érvényre juttatni −, hanem a régi-új műemléki épület felújítási kötelezettségeivel, valamint újabb területek beépítésével kombinált feladatot is meg kellett oldani.

Szenes István rendkívül gazdag munkásságából kiemeltem a MATÁV Rt. budapesti, Krisztina körúti épületét. Ezt a nagyszabású feladatot a Szenes Design Stúdió néven 1995-ben létrejött önálló vállalkozásának a keretében oldotta meg Gergely László belsőépítész kollegájával közösen. A belsőépítész műhelymunkájára a saját műszaki/szakmai leírása a leghitelesebb forrás, melyből néhány gondolatot idézek:

„Az 1954-ben elkészült, Németh Pál által tervezett épület a '80-as évekig a Kohó- és Gépipari Tervező Intézetnek adott otthont. A MATÁV Rt. tulajdonába került ház átalakítására 1997-ben, meghívásos pályázat keretében került sor, amelyet a Török és Balázs Építészeti Iroda nyert meg. (Török Ferenc Kossuth- és Ybl-díjas építész és Balázs Mihály Ybl-díjas vezető tervezők irányításával a Rády Építésziroda Kft. Mónus János építész vezetésével készítették el az építészeti terveket.) A tervezés során alapvető szempont volt, hogy belül is érvényesítsük azt a markáns építészeti koncepciót, amely az épület sajátos adottságaiból született. Felhasználtuk mindazokat az anyagokat, világítási szisztémákat, berendezési tárgyakat, amelyek napjaink legkorszerűbb kifejezési formáit jelenítik meg. Igyekeztünk célszerűen, nem pazarlóan, inkább puritán eleganciával megteremteni a belső terek harmóniáját. A hatalmas, 33.000 m2 szocreál épület fő attrakciója a belső udvar lefedésével létrejött központi aula. Ebben a központi térben lett elhelyezve a terep adottságaiból fakadóan – mintegy mesterséges domb gyanánt – a 400 főt befogadó konferenciaközpont. Az udvart körbevevő, nagy belmagasságú terekbe 40-45 fős nagyteres irodák kerültek, míg a főbejárati szárnyakban kaptak helyet a magasvezetői irodák és a tárgyalótermek. Külön tervezői problémát jelentett a MATÁV Rt. arculatának belső megjelenési formája, amelyet inkább a kiegészítő elemekkel valósítottunk meg. A jellegzetes MATÁV bordó-szürke szín és a logó egyrészt a felirati táblákon, másrészt a belső térplasztikákon, valamint az aula zászlóján jelent meg."

Az utóbbi évek egyik legjelentősebb belsőépítészeti munkáját a Holocaust Emlékhely és Dokumentációs Központ új múzeumi épülete adta. Szenes István még KÖZTI-s tervező korában Marosi Miklós építésszel közösen tervezte meg a Kodály Emlékmúzeumot 1990-ben, majd a Szenes Stúdió keretén belül Pál István építésszel a Közlekedési Múzeum rekonstrukcióját oldották meg 1998-ban, majd 2004-ben a Múzeum Játszóházát, míg 2004-ben korábbi építésztársával közösen tervezték meg a Holocaust Emlékhely és Dokumentációs Központot, amellyel Építészeti Nívódíjat nyertek. Mondanom sem kell, hogy mivel Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége Magyarországon él, Budapesten található a legnagyobb zsinagóga is, ennek a feladatnak össztársadalmi szempontból is kiemelt jelentősége van.

Az 1930-as években épült neológ zsinagóga felirata − „Szeresd felebarátodat, mint ten magadat" − jelzi ennek a zsinagógának az újszövetségi gondolatokkal is rokonszenvező felfogását. A Jeruzsálemi Templom ún. külső és belső fala, mint szimbólum jelenik meg Mányi István koncepciójában, a belső templomot Gergely László tervezte. A három építész rendkívüli módon törekedett arra, hogy egyszerre fejezze ki az egymásból nyíló terek belső intimitását, ugyanakkor az ún. dokumentációs részleg irodáihoz való zökkenőmentes átjutást. Több alkalommal is említettem, hogy a fénynek, a világítástechnikának fontos szerepe van Szenes István belsőépítészeti koncepcióiban, itt is üvegprizmákon át vetül a fény a különböző terekbe. Számomra külön említésre méltó motívumokként jelennek meg az ajtók, például az, amelyik az alsó térbe vezet. Az ajtónak, mint olyannak ebben az épületben amúgy is számos esetben meghatározó, szimbolikus jelentése van. Megemlítendő – mivel valószínűleg kevesen tudják –, hogy az épület tetején kert is található. A Holocaust Emlékhely és Dokumentációs Központ meghitt és a hitbeliséghez végtelenül alkalmazkodó építészeti kialakításával Szenes István egyik legjelentősebb épületévé vált. Múzeumot terveztek még Mányi Istvánnal a későbbiekben is, mint például a Szépművészeti Múzeum előadótermét, illetve üzletét 2006-ban, vagy a Természettudományi Múzeumot Gergely László belsőépítész társtervezővel 2007-ben.

Tagadhatatlanul népszerű volt a magyar kereskedelmi bankhálózaton belül az a térkialakítási felfogás, amelyet a Szenes Design Stúdió képviselt, melynek egymondatos összefoglalása így hangozhatna: az oda betérő ügyfelek számára inkább a szerény, de elegáns megjelenést, az irodai munka pontosságát szimbolizáló anyagok és berendezések kerülnek előtérbe, mintsem bármiféle, a pénz hatalmára utaló csillogás.

Az elmúlt években több külföldi magyar kulturális intézet felújítására került sor. A nyertes tervezési pályázatokat Szenes István készítette el. Ezek az intézeti belsőtéri kialakítások kiváló alkalmat nyújtottak arra, hogy a lehető legelegánsabb módon képviseljék Magyarországot az odalátogató külföldiek, illetve a diplomáciai testületek előtt. A fokozatos rekonstrukciós feladatok sorában először a Moszkvai, majd a Prágai Magyar Kulturális Intézet építése kezdődött, illetve fejeződött be. Ezt követte a Brüsszelben kialakított új kulturális intézet, amelynek nagy sikerű felavatása éppen egy évvel ezelőtt történt meg. Amíg a prágai, moszkvai épületek jellegzetesen műemlék jellegűek, addig Brüsszelben egy modern, kiváló adottságú, belvárosi helyszínen sikerült egy korszerű, kiállításokra, közösségi megmozdulásokra alkalmas, többcélú teret kialakítani. Az egykori városfalat önmagába foglaló, újonnan épült ház különleges hangulatot kölcsönöz, ötvözi a középkor és a mai világ design igényeit. A beépített berendezések és a választott mobíliák, anyagok és színek szándékoltan simulnak bele a meglévő adottságú környezetbe. Az 1700-as években épült, Prága centrumában lévő ház belső terei az átalakítás előtt az 1970-es évek formavilágát tükrözték. A felújítás során, a műemléki védettség messzemenő figyelembevételével megújult a bejárati előtér és a recepció, az emeleten található a legkorszerűbb technikával felszerelt előadó- és vetítőterem, valamint a pince teljes rekonstrukciójával kibontott boltívek alatt korszerűen felszerelt kiállítási teremsor. Moszkvában, az új Arbat mögött, a centrumban lévő műemléképületben fokozatos felújítás folyik. Az építészeti rekonstrukciót tervező Mányi Stúdió munkái mellett még új könyvtár- és emeleti fogadóterem is készül, valamint új kiállítási tér. Az épület további rekonstrukciója fokozatosan indul meg, a belső terek, a díszlépcsőház, az előadóterem és az irodák kialakítása folyamatban van.

Az évek során egyre jobban kifinomult az a formaképzés, amelyre ma azt mondhatjuk, hogy Szenes István tervezői stílusának a jellemzője: festőiség, színharmónia, a kontrasztok finom kiegyensúlyozása, a legigényesebb anyagok beépítése, a világítástechnika eszközként való használata. Mindez a gépészetben és az akusztikában, mint egy jól működő tér elemeire komponált zenekari mű jelenik meg. Elegáns, ízlésében konzervatív, a téralakításában a tágasságra és az intimitásra egyaránt törekvő, agyaghasználatában is a mai korszellemet tükröző tervezői munkája remélhetőleg hosszabb távon is érvényes értéket képvisel, bár Szenes egyik előadásában a belsőépítészeti munkát afféle divathoz hasonló gyakorlatnak tartja, amely mindig változik az idővel.

Az oktatásról

Számítanak Szenes István véleményére szakmai bírálatokban és a művészeti közélet meghatározó fórumain éppen úgy, amint tanítványai körében. Szenes István a Budapesti Műszaki Egyetem Lakóépület-tervezési Tanszékén 1986 óta oktat. Elképzelhetjük, hogy milyen érzékletesen adhatja át ismereteit, ha 2003-ban Detrekői Ákos rektor „A BME Építészmérnöki Kar tiszteletbeli tanára" címet adományozta neki. Az ünnepségen természetesen mind kollegái, mind növendékei szép számmal jelentek meg, megcáfolva az alábbiakban idézett egyik észrevételét:

„Nincs meg igazán a kontaktus az idősebb nemzedék és a fiatalok között. Nagyon szeretném, ha szorosabb lenne. Biztos vagyok benne, hogy mindnyájunkban ugyanaz az érzés munkál, az én generációm, a mai '50-esek generációja szeretné, ha jobban összetartozna a fiatalokkal. És azt is, ha a fiatalokban több igény lenne arra, hogy kiszedjék belőlünk azt tudást és kapcsolatrendszert, amivel rendelkezünk."

A BME német nyelvi csoportjában is hasonló megbecsülésnek örvendett, ezért 2005-ben újabb elismeréssel tisztelték meg. Meghívták a BMGE Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának 2004/2005. tanévi tudományos diákköri konferenciáján résztvevő egyik német hallgató szakmai konzulensének. A megtisztelő oklevelek mellett komoly opponensi szakvélemények, valamint megvalósult nagyobb beruházások – mint például a Gáva Attila építész és tervezőkollektívája által létrehozott Nyíregyháza–Sóstó Zoo Állatpark Oceanariumának szakmai értékelésére, megírására is felkérték.

[2012]