Dobó János

Dobó János építészete nehezen nyílik meg a külső szemlélő előtt. Nevét a szakmán kívül kevéssé ismerik, mivel alkatából fakadóan szerény és szűkszavú; az építészetben sohasem az önkifejezés közelségét kereste, hanem a környezet és a feladat optimális megfeleltetésének művészetét. Ezzel együtt az életmű megkerülhetetlen fejezet a 20. század második felének hazai építészetében. Autonóm művészeti minőséget mutató, különleges és sokoldalú rajzkészsége ellenére a szerkezeti pontosságot követelő attitűdje, puritán stílusa és mindenekelőtt következetes, mély intellektuális karaktere rejtőzködő alkotóvá tette. Holott sokan és sokat tanultak tőle: 1976-tól nyugdíjba vonulásáig majdnem folyamatosan oktatott, először a BME Építész karán külsős korrektorként, majd a MÉSZ Mesteriskolájában vállalt mestertanári szerepet, később az Ybl Miklós Főiskolán és a BME-n a diplomabizottság tagja lett. Lépésről lépésre avatta be diákjait az építészet feladatáról, a precizitásról, a struktúra és a megformálás harmóniájáról, a funkcionális rendről vallott nézeteibe, lassan, pontosan vezette őket végig a gondolattól a megépült házig tartó alkotói folyamaton, tanári szemléletét az együtt gondolkodás, a legjobb megoldás türelemmel való megközelítése jellemezte.

Már műegyetemi tanulmányai előtt közvetlen kapcsolatba került az ipari építészettel, amikor 1962–1967 között a VEGYTERV-nél konstruktőrként és segédtervezőként dolgozott. 1970-ben a BME Középület-tervező Tanszékén szerzett diplomát, és innen egyenes út vezetett az IPARTERV műtermébe. Közel két évtizeden át itt tervezett épületeket. 1974-től a MÉSZ Mesteriskolájának III. ciklusában képezte tovább magát, melynek vezetője Farkasdy Zoltán volt, a mesterek között Kévés György, Callmeyer Ferenc és Erdélyi Zoltán, a hallgatók között Cságoly Ferenc, Felcsuti László, Ferencz István, Gereben Gábor, Hegedűs Péter nevét kell kiemelni. A Mesteriskolában Dobó számára meghatározó volt Plesz Antal alakja, az ő műveltsége, nyíltsága, építészeti szemlélete, a szerkezeti újdonságok iránti nyitottsága révén vált Dobó építészete is igazán karakteressé. Mesterére Dobó így emlékezett vissza: „Plesz Antallal soha nem dolgoztam együtt, mégis benne van terveimben, házaimban. Hatott rám, kitüntetett figyelmével, bízott bennem, ösztönzött és lelkesített, és közben – szinte észrevétlen – vállamra tette az építész pályával járó és az ifjabb építészgenerációk iránti nyomasztó felelősséget."

1976-ban készítette első önálló munkáját, a miskolci Patyolat központi telephelyének épületét, majd a rákövetkező évben elkészült pályája első szakaszának fő műve, a móri Elektródagyár. Az épület nagy siker lett, 1981-ben Ybl-díjat hozott, de addigra Dobó már irodaházak, üzemek, kiszolgáló létesítmények sorát tervezte meg. Tervezett lakóépület-rekonstrukciót és postatelepet is. A legnagyobb siker azonban egyértelműen a móri Elektródagyár, amely a kényszerű kötöttségek dacára kiegyensúlyozott, méltóságos és izgalmas épület lett.

Az 1948 után felállított nagy tervezővállalatok közül az ipari építészet vonalát jórészt az 1949-ben megalakult, és egészen 1991-ig működött IPARTERV vitte. 42 év alatt közel 20 000 megvalósult épület fűződik a cég nevéhez. Ezen túl pedig a 20. század közepe utáni építészet józan, racionális szemléletmódja, amit gyakran a politikai nyomás ellenében sikerült érvényesítenie. Az ipari építészet a hetvenes években Magyarországon jelentős átalakuláson ment keresztül. Az ötvenes évek erőltetett nehézipari fejlesztései, a hidegháborús készülődés után a hatvanas évek második felétől a könnyű- és az energiaipar, a közlekedés és az infrastruktúra fejlesztése került előtérbe. Majd a hetvenes években az elektronika fejlődése újabb irányt hozott. Az ipari célú épületek a nagy, tagolatlan, fizikai munkára kialakított belső terektől az egyre bonyolultabb technológiai igényű, egyre nagyobb precizitást kívánó munkafolyamatokat kezdtek befogadni. A tervezők a kötelező stílus helyett a funkció, az optimális tér- és anyaghasználat, másfelől viszont a gyakran hiányos hazai épületszerkezeti kínálat és a lehetetlenül rövidre szabott határidők közé szorultak.

Dobó a móri épületnél ezt a technológiai adottságoknak megfelelő, racionális építészettel ellensúlyozta; számára a funkcionalitással összekapcsolt józan, tiszta szerkezet- és anyagelvűség, amely a klasszikus modernizmus alappillére volt, ebben a környezetben is járható utat jelentett. Az IPARTERV legkitűnőbb építészei is felmutatták ezeket, de ilyen tisztán, sallangmentesen és visszafogottan, ugyanakkor ilyen precízen követve a funkciót, igen kevesen terveztek épületet a korszakban. Dobónál maga a technológia tükröződik a házon, a díszítések hiányát a környezetbe illeszkedés pótolja. A móri gyár homlokzati dinamikáját a vertikális és horizontális osztások szinte zenei ritmusa adja, miközben szépen leolvasható róla az alaprajz. A megbízás lényege az volt, hogy minél rövidebb kivitelezési idő alatt, hazai szerkezetekből, minél egyszerűbb megoldás szülessen. Dobó a több tömbbe tervezett, funkciók szerint szétválasztott munkafolyamatokat elegáns megoldással egyetlen térre redukálta. A terv lényeg így foglalta össze egy korabeli publikációban: „A létesítménytípus alapszerkezetei (31. ÁÉV, UNIVÁZ) korunk tömeges építési feladatainak egyik meghatározó adottsága. A tervezés során erőszakmentes alkalmazkodással, világos alaprajzi szervezésre, fegyelmezett szerkesztésmódra és minimális anyagfelhasználásra törekedtünk." A redukció térben is, szerkezetben is sikeres lett. A háromosztatú tér nagyvonalúsága megidézi a háromhajós templom alaptípusát, a vázszerkezetet finom kiegészítő anyagok fogják körül, a homlokzat osztásai és lamellái elmossák a tömeg kontúrjait és légiessé emelik az épületet.

A móri gyár homlokzati kialakítása már a hetvenes évek végének hazai útkereséséhez köthető. Az IPARTERV-en belül többen is keresték a plasztikusabb alakítás lehetőségeit, majd a posztmodern hazai jelentkezésével elindultak egy expresszív formakeresés útján (Reimholz Péter, Lázár Antal és mások). Ekkor jelentkezett Nyíregyházán Bán Ferenc a japán metabolizmus elveit követő, konstruktivista építészettel. Dobó azonban sohasem a formából indult ki; valójában az adott feladat funkcionális követelményeiből kiindulva jutott el oda, amit sokan formai úton közelítettek meg. 1984-től a MATERV tervezője lett, és 1989-re elkészült a pálya másik mérföldköve, a Veszprém melletti Neviki Toxikológiai Kutatóközpont. Ekkor a hazai építészetben a high-tech és a posztmodern volt soron, Dobó azonban egészen más szemlélettel nyúlt a feladathoz: a néhány évvel később Kenneth Frampton írásaiban megjelenő kritikai regionalizmus egyik első magyarországi példáját valósította meg. A kutatóközpont vegyi anyagok méregtartalmának vizsgálatát látja el, egy Veszprém melletti volt majorság helyén létesített ipari övezetbe telepítve, zöldmezős beruházás keretében – szántóföldek között. A lejtős terepre ültetett, hosszan elnyúló, kétszintes főépületben az alaprajz szakaszokra bontva kapcsolódik az emeleti laboratóriumokhoz, illetve a kísérleti állatok földszintes, nyílásokkal megfelelően átszellőztetett házaihoz. Így a steril tereket maga a térszervezés biztosítja. Külső megjelenése a régi mezőgazdasági épületeket idézi, a sötétbarna eternit tetőfedés, a vakolt világos falak és a nyugodt ritmusú, egyforma, szélesen keretezett ablaknyílások, az élek hangsúlyozása kiegyensúlyozott rendet teremtenek, a lejtés ellenére a tömegek szépen rásimulnak a terepre. Korszerű és finom, visszafogott épület született. Az 1989-ben kapott Nívódíj indoklása is ezt méltatta: „Egyszerű, visszafogott, egyúttal nagyvonalú tömeg- és homlokzatképzésével, finom részleteivel, valamint a belső funkciók gondos elrendezésével az adott tájra jellemző, a meglévő majorsági gazdasági épületek nemes egyszerűségét idéző új épületegyüttes jött létre, mégpedig a speciális technológiával szemben támasztott szigorú nemzetközi szabványok és követelmények maradéktalan kielégítésének világszínvonalán..."

A domborzathoz nagyvonalú való igazodás Dobó korábbi tervein is lényegi elem, majd később, 1990-ben egy törökországi tengerparti szálloda tervében a tömegszerkesztés vezérelve lett, de a 90-es évek elején készült Csopaki beépítési tervekben is meghatározó szerepet kapott. Az 1998-ban tervezett és 2000-re elkészült balatonfüredi Esterházy-strand kontúrjaiban, anyaghasználatában, csomópontjaiban és egész formai-szerkezeti kialakításában őrzi, sőt tovább viszi a Balaton-part tradícióit, miközben kortárs építészetté lényegíti mindezt. A korabeli kritika így értékelte az épületet: „...Megint egy réteg: a hajóépítés ízei az ácsszerkezeteken. Tudatosan minden csomópont acél, minden rúdelem fa, mint a vitorlások riggjén, a homlokzati faburkolatok célzatos sárga-vörös sávjai a klasszikus fa hajók bordázatára, ugyanakkor a motorhajók régi fa padjaira utalnak..." A nyitott, fedett területek aránya, a bejárati épület két torony közé feszített íve elegáns nyitány, de az aprólékos részletmegoldások szépségének is hagy teret. Hordozza a régi balatoni fürdőházak szerethetőségét, miközben egy cseppet sem archaizál. A helyi terméskő, a látszó faszerkezet, az üvegtető, az áttört felületek, a kecses formák és a masszív alapok méltóságot adnak a pihenés terének. A bejárat várkapu-szerű megfogalmazása határozottan elválasztja a strandot a környezettől, ám a fölötte ívesen futó híd látványa nyitottságot sugároz. Az anyagok és a növényzet együtt él, az építettség nem válik külön a természettől, de formáival, a bordák és lamellák finom lüktetésével strukturálja a teret.

Az életmű egészén végigvonul a tudatos szerkezeti fegyelem, a plasztikus tömegformálás és a környezet mély tisztelete. Dobó munkáinak különleges értéke az a látványosságot kerülő, józan attitűd, ami a legkisebbtől a legnagyobb léptékig, a családi házaktól a városépítészeti tervekig minden tervezői gesztusát áthatja. Éppen ettől szólalnak meg az épületei. A részek és az egész, a funkció és a környezet felé sugárzó hatás egyenlő hangsúlyt kapnak: a házaknak nem csupán arca és teste, de személyisége van.

[Készült: 2017]