Eckhardt Mária

Eckhardt Mária (*1943) Erkel-, Szabolcsi-, Kroó- és Széchenyi-díjas zenetörténész, karnagy, muzeológus, folyóiratszerkesztő. Tudományos és kutatásszervezői életműve kiemelkedő jelentőségű a hazai és a nemzetközi Liszt-kutatás történetében. Főbb kutatási területei: Liszt Ferenc élete és munkássága, Liszt kortársai, tanítványai, 19. századi magyar zenetörténet, zenei intézménytörténet. S evvel párhuzamosan 52 éven keresztül vezette az OSzK kórusát.

Az 1966 őszén indult tudományos pályája három intézményhez köthető. Hét éven át az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának, majd épp kétszer annyi ideig a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete Magyar Zenetörténeti Osztályának tudományos munkatársa, 1986-tól 23 éven át az általa szervezett Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont alapító igazgatója, majd nyugdíjba vonulása után 2013-ig tudományos igazgatója volt. Jelenleg a Liszt Ferenc Társaság társelnökeként és folyóiratának szerkesztőjeként végez önkéntes munkát.

Friss diplomával a zsebében – vérbeli muzsikusként, három idegen nyelv ismeretének birtokában, és kiművelt lényében hordozva a kitartó munkára és a felfedezésre váró dokumentumok feltárására szüntelenül nyitott tettrekészséget, a feladatra koncentráló körültekintő alaposságot, a mélyreható figyelmet az új összefüggések átlátásához, illetve rátermettségét a kis és nagy közösségekben is inspiráló, bátorító és hatékony együttműködésre – kezdte meg azt a pályát, amelynek egy-egy szelete is teljes embert kíván.

A pazar kincsekkel teli zeneműtárban már az első években szép feladatokat kapott Kecskeméti István bátorító és segítő ösztönzésére, aki a mechanikus könyvtári munka mellett megbízta zenetörténészi feladatokkal, bevonta a forráskutatásba és az akkor folyó közreadásokba. Mária életében az 1967-es év végén két fontos esemény történt, novemberben megszületett gyermeke, és decemberben megjelent élete első tudományos publikációja, egy válogatás közlése az OSzK hagyatéki gyűjteményében őrzött, Dohnányihoz írott levelekből. Ebben az évben már dolgozott – Bartha Dénes felkérésére – Joseph Haydn Le pescatrici című vígoperájának összkiadáskötetén (München: Henle, 1972.). Ezután 1970 őszéig (GYES és tanítás mellett) a zeneműtárban őrzött kéziratok szólamanyagából – főleg klasszikus bécsi kismesterek kompozícióiból – partitúrákat spartírozott, melyeket a Zeneműkiadó részére készített elő első megjelentetésükre. Első közreadása, Vanhal Te Deuma vegyeskarra és zenekarra 1970-ben jelent meg, ezt követték Albrechtsberger, Michael Haydn, Dittersdorf, Süssmayr, Druschetzky műveinek kiadásai. 1970 őszén kollégáival kórust alakítottak, mellyel kipróbálhatták az új közreadásokat, illetve életre kelthették a Zeneműtár régóta érintetlen kéziratos, vagy régi, nyomtatott zenei anyagait. A kezdetben csupán 16 tagú kamarakórus fokozatosan 35-40 tagú – az ország különböző hangversenytermeiben, templomaiban, rangos fesztiválokon szereplő és külföldi koncertpódiumokon is felejthetetlen hangversenyeket adó – vegyeskarrá nőtte ki magát. Műsoraikban feltámadt tetszhalálából Bárdos Lajos Jeremiás próféta könyörgése című, politikai okokból sokáig mellőzött remekműve is, melynek kézirata szintén az OSZK gyűjteményében lappangott, s melyet a kórus még a szerző életében, személyes tanácsai mellett, kéziratból énekelt és vezetett vissza a hazai kórusrepertoárba. Hangversenyeiken a kórusirodalom mesterdarabjai mellett még egy Donizetti-kisopera, illetve oratorikus művek (J. S. Bach, J. Haydn, Mozart, Liszt, Kodály) zenekar-kíséretes előadásaira is sor került. S noha a kórus nem volt hivatásos, mivel önköltségesen, kedvtelésből működött, mégis a minőségét, repertoárját, szervezettségét figyelembe véve kétségtelenül professzionális volt. Fennállásának utolsó, 52. évében „Kórus” kategóriában elnyerte a KÓTA 2022. évi díját.

A Zeneműtárban eltöltött utolsó három évre – miközben a Párkai István vezette Liszt Ferenc Kamarakórusban énekelt és részese volt az együttes számos bel- és külföldi koncertjének, versenygyőzelmének, lemezfelvételének, – a gyűjtemény egyik leggazdagabb és legnagyobb kihívást jelentő anyagának rendberakására kapott megbízást: Liszt kéziratainak és korabeli másolatainak újra-katalogizálásán dolgozott, a korábbi kéziratkatalógus ugyanis tele volt hiányos leírásokkal, azonosítatlan vagy tévesen azonosított oldalakkal, addig ismeretlen töredékekkel, albumlapokkal. A munka során nagyon komolyan beleásta magát a Liszt életműbe, elmélyült a szakirodalomban. Az igazán lehetetlennek tűnő kézirat-azonosításokban korábbi zeneakadémiai tanárának, Gárdonyi Zoltánnak, az éppen megindult Liszt összkiadás egyik főszerkesztőjének káprázatos felismerései segítették, s idővel ő is egyre sikeresebben tudta felfejteni egy-egy részlet hovatartozását. Az anyaggal való foglalkozás közben mindinkább megragadta Liszt művészetének és személyiségének varázsa. Később egy interjúban erről így emlékezik: „Egyre jobban érdekelt a téma, és hamar rájöttem, milyen fantasztikus ember volt Liszt, és hogy a kevéssé ismert darabjai között is milyen sok remekmű van. Liszt színes, nyitott egyénisége kapcsán egy egész korszakot lehet megismerni. Végre egy zeneszerző, aki nem kizárólag maga körül forog, hanem képes megnyílni bármilyen érték előtt!... Ez a nagylelkű nyitottság számomra nagyon szimpatikus volt.”

Így indult el az az úttörő tudományos pálya, ami a Liszt-hagyaték kétségtelenül legbecsesebb darabjainak, a szerzői kéziratoknak forráskutatásából eredt, s evvel párhuzamosan kiforrta magát a zeneszerző életének, műveinek, korának és kortársainak mérhetetlen és sokfelé ágazó megismeréséig, s kiteljesedett a magyarországi Liszt-kutatás fellegvárának, a zeneszerző szellemi és tárgyi hagyatékát őrző Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontnak a megálmodásában, megvalósításában és működtetésében.

Mivel a teljes tudományos életmű megmutatása terjedelmi okok miatt lehetetlen, ezért a továbbiakban kísérletet teszek arra, hogy a közel 60 éven átívelő, fokozatosan egymásra épülő és lankadatlanul egyre mélyebbé és szélesebbé kitáguló kutatásokról, illetve az ehhez kapcsolódó tevékenységekről: publikációk (6 könyv, számtalan magyar, német, angol, francia nyelven megjelent cikk és tanulmány, levélközlések, kiállítási katalógusok, recenziók, lemezismertetők, lexikoncikkek, fordítások, közreadások), rádióelőadások, intézményalapítás és vezetés, hagyatékgondozás, kiállításrendezések, koncertszervezés és -vezetés, konferenciák szervezése, valamint a hazai és külföldi Liszt-kutatókkal, intézményekkel való együttműködés mérföldköveiről – a legjelentősebb momentumokat kiemelve – vázlatos összefoglalást nyújtsak, s azt remélem, hogy a teljesebb kép kialakulásához segítséget adhatnak a mellékelt kiegészítések és a bibliográfia.

A Liszt-zeneműkéziratok szisztematikus rendezésében való vizsgálódás folyamán különösen érdekesnek talált autográfok forrásláncának, történetének, összefüggéseinek felgöngyölítéséből először magyar és idegennyelvű publikációk, rádióelőadások, élő koncertelőadások születtek. Később a Zenetudományi Intézetben, a Major-hagyatékban őrzött Liszt-zeneműkéziratok és levelek feldolgozásának tapasztalatával, valamint a világ legnagyobb Liszt-kéziratgyűjteményét őrző weimari Goethe-Schiller Archívumban – 1976 nyarától évente rendszeresen – végzett kutatás tanulságainak birtokában megírta angol nyelvű összefoglaló munkáját az OSzK zeneműtárának Liszt-kéziratairól (Franz Liszt's music manuscripts in the National Széchényi Library, Budapest: 1986). A nemzetközi Liszt-kutatás számára is alapvető segédletet nyújtó, áttekinthető kézikönyvben, melynek módszertani tanácsadója Somfai László zenetörténész professzor volt, 78 dokumentum jegyzéke található, azok pontos leírásával, összehasonlításával és értékelésével. A megjelenés évében már a Zeneakadémia Liszt- hagyatékában található kéziratokról is publikált egy alapos közleményt (ld.: Zenetudományi dolgozatok), és később folyamatosan tájékoztatott a múzeumba került új szerzeményekről, zeneműkéziratokról, levelekről (ld. Magyar Zene 1990).

Forráskutatásainak és érdeklődésének másik nagy területe a levélközreadás. E téren is jelentős mennyiségű, alaposan jegyzetelt, rengeteg információt és rejtett összefüggést feltáró munkái születtek, melyekre a szakma a mai napig rendszeresen hivatkozik. Közülük a legjelentékenyebbek időrendben: 1977: A Zeneakadémia Liszt Ferenc leveleiben (In: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola 100 éve, Budapest, pp. 18-68.), melyben a Liszt leveleiből kiválasztott 87 levélrészlet alapján végig követhető a Zeneakadémia létrejöttének folyamata, és képet kapunk az alapítás körüli bonyodalmakról, valamint a névadó meghatározó szerepéről. 1983: Az einsenstadti múzeum munkatársával, Cornelia Knotikkal közösen kiadott alapos dokumentum-feldolgozó kötet: Franz Liszt und sein Kreis in Briefen und Dokumenten aus den Beständen des Burgenländischen Landesmuseums (Eisenstadt, 160 p.) 1989: Liszt Ferenc válogatott levelei, ifjúság, virtuóz évek, Weimar (1824-1861). (Budapest, 302 p.). E kiváló levélkötete mintegy tízezer írásból kiválasztott 160 levél alapján ad rálátást a zeneszerző életére, a szükséges kommentárokkal és bőséges mutatókkal. A nagyobb közreadások mellett rendszeresen közölt kiadatlan, vagy valamilyen szempontból aktuálisan fontos leveleket egy-egy Liszttel kapcsolatos hagyaték vagy gyűjtemény levél-együtteseiből (pl.: Liszt-levelek a Major-gyűjteményben, a Ráday Gyűjtemény Domahidy-letétjében, vagy az Utassy letétben).

Az első nemzetközi figyelmet keltett publikációi a zeneműtárban elkezdett, majd a Zenetudományi Intézetben folytatódott kutatásokhoz kapcsolódtak. Az első eisenstadti nemzetközi Liszt-szimpóziumról recenziót írt (1975), az 1978-ban megrendezett második tanácskozáshoz már hozzájárult „Zur Frage der Liszt’schen Briefkonzeptbücher.” című tanulmányával, és a következő (1991-es) nemzetközi tanácskozáson a Liszt műveinek új tematikus katalógusához vázolt fel egy nemzetközi összefogással létrehozandó, évtizedekre szóló programot. A munka sziszifuszi, véghezvitele irtózatos anyagi és munka kapacitást, valamint nemzetközi együttműködést igényel, mivel a katalógus létrehozásához szükséges dokumentáció az egész világon szétszórva található. S noha egy Liszt Tematikus Katalógus máig sem készült el, Eckhardt Mária és Rena Charnin Mueller fáradozásainak eredményeként 2001-ben megjelent a művek legfrissebb és legteljesebb műjegyzéke a Grove Lexikon Liszt- szócikkében. Az 1994-ben rendezett eisenstadti konferencia hozadékaként – melynek témájához a Liszt-hagyatéki kottatár skandináv anyagát dolgozta fel – mélyrehatóan tanulmányozta a norvég zeneszerző, Edvard Grieg életművét, és több tanulmányban (2009, 2016, 2018), illetve 2007-ben kiállításon mutatta be a szerző Liszttel való tiszteletteljes barátságát és muzsikájának magyarországi recepcióját; nyolc éven át vezetőségi tagként aktívan részt vett az International Grieg Society munkájában.

A külföldi tanulmányutak, előadások (Franciaország, Olaszország, Ausztria, Németország, Lengyelország, USA, Kanada stb.) mellett 1982-től publikált az Amerikai Liszt Társaság lapjában, később a Német Liszt Társaság lapjában is. Számos külföldi konferencián szerepelt fontos előadásokkal (ld. a bibliográfiában), és ő szerkesztette a Studia Musicologica – 1986-os, 1991-es, 2000-es és 2011-es – Liszt-konferencia köteteit. Tudományos munkájának fontos állomásai a weimari Goethe Schiller Archívumban tett fontos felfedezések, kutatások és projektek sora. 1986: „Von ’Les quatre élémens’ bis zu ’Les Préludes’”, tanulmány a weimari gyűjteményben felfedezett kiadatlan kórusműről, ami a Les Preludes szimfonikus költemény korai előzménye. Az általa később több kéziratból rekonstruált mű előadásának világpremierje 1996. szeptemberében volt (a Magyar Honvédkórus lemezre is vette). 1996: 20 oldalas komoly tanulmány a 23. és 137. zsoltár liszti feldolgozásainak rendkívül komplikált keletkezéstörténetéről, a GSA kéziratgyűjteményében található legfontosabb források alapján. 1999: Liszt weimari könyvtárának rekonstruálása egy 1887-ben kiadott, 1298 tételt leíró erfurti antikvár katalógusból, melyre lélegzetelállító éberséggel talált rá a Liszt-különgyűjteményben (a könyvet Evelyn Liepsch-sel közösen jegyzik, adatait ld. a bibliográfiában). 2000: A nemzetközi kézirat-piac folyamatos figyelemmel kísérésének köszönhetően felfigyelt a zeneszerző nevelt lányának (Prinzessin Marie von Sayn-Wittgenstein) a Liszt és köre által komponált kis darabokat tartalmazó albumára. Erről készült egy alapos, műveket beazonosító, jegyzetelt forrásdokumentum (Berlin, 48 p.) és egy kottakiadvány (Budapest, 23 p.) 2000-ben, valamint egy háttértanulmány (in: Liszt magyar szemmel No. 26., 2016.). S az intézmények közötti komoly tudományos együttműködés eredményeképpen a weimari Goethe-Schiller Archivum, a bonni Beethoven-Haus és a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum gyűjteményeinek anyagából (2002-2003 folyamán) létrejött egy nagyszabású Liszt és Beethoven című vándorkiállítás, melynek szintén összmunkával készült katalógusa zenetörténeti alapműnek számít.

Ezt a kiállítást számos másik időszaki kiállítás előzte meg és követte, az 1986 és 2013 között Eckhardt Mária által – önállóan, vagy munkatársak bevonásával, illetve hazai vagy külföldi társintézményekkel együttműködve – rendezett (körülbelül 25) tárlat sorában. Ezekről külön részletes leírás áll rendelkezésre, s noha mindegyikről elmondható, hogy mélyrehatóan bevilágít Liszt életének, működésének, kortársaival való kapcsolatának egy-egy szeletébe, s talán nem méltányos kiemelni közülük egyet sem, mégis felhívnám a figyelmet a jubileumi reprezentatív kiállításokra (2001: Liszt Ferenc a magyar zene útján, 2011: Liszt Ferenc - magyar és európai, poszterkiállítás különböző nyelvű verziókban és 2011/2012: Liszt és a társművészetek. Ez utóbbi, nemzetközi konferenciával egybekötött nagyszabású kiállításnak ő volt a főkurátora.) Mindezen kiállításokkal párhuzamosan, a Régi Zeneakadémia rekonstruált épületében 1986 szeptemberében megnyílt Emlékmúzeumban folyamatosan rendelkezésre áll a látogatók számára a Liszt Ferenc egykori lakásában megnyílt, s azt hitelesen bemutató állandó kiállítás, a mester hangszereivel, bútoraival, emléktárgyaival. A múzeum rendeltetése a Zeneakadémia Liszt-hagyatékának ápolása, feldolgozása, sokirányú bemutatása. Az állandó kiállítás katalógusai több nyelven, folyamatosan frissítve mindig rendelkezésre álltak. Már az indulás évében megjelent a Liszt-hagyatékban fennmaradt könyvek magyar-angol nyelvű annotált katalógusa, amelyet 1993-ban a hagyatéki kottatár katalógusa követett. Elkészült a több mint 2500 darabból álló hagyatéki kottatár restaurálása, és folyamatos volt a Liszt-hangszerek lehetőség szerinti karbantartása. Készült egy különösen értékes hanglemez is (1988), melyen Jandó Jenő a múzeum Liszt-hangszerein játszik. Folyamatosan jelennek meg tudományos közlemények és kottakiadványok a hagyatékban őrzött Liszt-kéziratokból. Ilyen például a Liszt Ferenc Krisztus oratóriuma és a Zeneakadémia című kétnyelvű, 2011-ben kiadott és „Szép magyar könyv”-díjat nyert gyönyörű kiadvány, benne a „Hirtengesang an der Krippe" tétel négykezes zongoraverziójának fakszimile kiadásával, vagy igazi kuriózum a Jeanne d’Arc a máglyán című dalnak a múzeumban őrzött különleges hangszerre, a pianínó-harmóniumra Liszt által alkalmazott kíséretű verziója, melyet a kézirat alapján a BHKZ kiadó adott közre 2013-ban, Eckhardt Mária alapos, forrásfeltáró tanulmányával. Nem hagyható említés nélkül két komoly fakszimile kiadás, melyekhez Eckhardt Mária írt mélyen bevilágító és alapos tudományos kísérő tanulmányt: az egyiket az OSzK-ban őrzött, zongorára írt 19. magyar rapszódia eredeti kézirat-kiadásának az utószavában (Bp.: Zeneműkiadó, 1985. 39 p.), a másikat a h-moll szonáta New Yorkban őrzött eredeti kézirata 2., a feloldott átragasztásokkal bővített kiadásának az előszavában (München: Henle, 2015). A Henle kiadó e felkérése nagy megtiszteltetés, és a közös, több mint 50 évet átfogó és a mai napig folyamatosan tartó, csaknem 20 kötetnyi Liszt-zongoramű közreadásában való színvonalas együttműködésnek kiemelkedő mozzanata volt.

[2024]