Fóth Ernő

Fóth Ernőről első, 1965-ben a Mednyánszky Szalonban Weöres Sándor által megnyitott kiállítása kapcsán Szíj Rezső a következőket írja az Alföld hasábjain: „Egyike azoknak a fiatal művészeknek, akik a szürrealizmus és nonfiguratív művészet határán állnak, akiknek életelemük, egyetlen képalkotó eszközük a szín. Nem annyira a tárgyi valóság érdekli őket, mint inkább a nézőre gyakorolt érzelmi hatás." Ez a megállapítás többé-kevésbé a művész további, közel fél évszázados pályafutásának későbbi periódusaira is érvényes marad. Egy biztos: Fóth Ernő töretlenül ragaszkodott sajátos formavilágához, színkezeléséhez és sosem tért le az önmaga által kijelölt útról. Alkotással töltött évei során azonban – szürrealisztikus és nonfiguratív témájú festményei mellett – számos sgraffitót, mozaikot, faintarziát és gobelint készített.

A diktatúra éveiben Fóth kerülte a rendszerrel szemben való nyílt fellépést, de saját bevallása szerint nem is igyekezett annak kedvében járni. Az egyik vele készült interjúban a tűrt kategóriába tartozó művészek közé sorolta magát. Ennek megfelelően stílusát sem az általános követelménynek megfelelve igyekezett kialakítani, hanem saját elveit követte. Még a rendszerváltozás előtt lehetősége nyílt több alkalommal ösztöndíjjal határainkon túlra utaznia. E külföldi tartózkodásai során igyekezett megismerni a felkeresett országok (Franciaország, Olaszország, India) művészetét és azt beépíteni saját alkotásaiba, művészi eszköztárát az újonnan megismert, táblaképeken nem szokványos anyagok (textil, emfix, fa stb.) beemelése által bővítette ki. Tevékenysége mégis elsősorban a magyarországi művészet vérkeringésébe kapcsolható, ha nem is témaválasztása, de műveinek hangulata, motívumai és a hazai képzőművészeti tradíciók használata révén.

Fóth Ernő a modern művészet formamegoldásait korszerűen és szuverén módon felhasználó festőművész. „Munkásságát valós élményekre, átélt eseményekre, s adott helyzetekre építi – szublimálja. Képi világa érzelmekkel, indulatokkal, feszültségekkel plasztikusan telített. Szinte költőien szimbolikus képzelettársítása" – írja egy kritikusa 1979-ben.

Fóth Ernő stílusa több, gyakran egymástól egészen különböző eredetű műfajból alakult ki, a rá ható, eltérő áramlatokat azonban művein sikerült egységbe olvasztania. Festészete alapvetően realistának mondható, melyben a konstruktivizmus jegyei is felismerhetőek. Művei pályafutásának kezdetén sem voltak besorolhatóak egy stílusirányzatba, bár különösen korai képein gyakran felismerhetőek mesterei – elsősorban Barcsay („monokróm módon kezelt színei révén s a térbeli sűrítés módszerében") és Domanovszky – hatása. A számos párhuzam ellenére mégsem mondhatjuk, hogy utánzójukká vált volna, sokkal inkább azt, hogy művészete mestereiével párhuzamosan fejlődött. Aszalós Endre szerint Nagy István Fóth művészettörténeti elődje – monográfiájában párhuzamot von a két alkotó között. Szerinte tevékenységük, felfogásuk hasonló: tömörség, komolyság és szűkszavúság jellemzi mindkettejüket, annak ellenére, hogy több évtized választja el őket.

Fóth formanyelvét gyakran jellemzi a perspektíva hiánya, és az „első síkban ábrázolt tartalom", mely által a „tartalom a közvetlen közelség hatóerejét teremti meg: részeivé válunk képi világának, amely mindig emelkedett szellemiségű, szinte ünnepi hangú. Tartalmilag nem történeteket, cselekményt, vagy eseményeket ragad ki a való életből, hanem valamely konkrét vagy teremtett helyzetet, jelenséget idéz meg. Témáját kiragadja elképzelhető, de mellékesnek, feleslegesnek ítélt környezetéből, s így a tartalmi lényeg válik egyedüli művészi hatóerővé" – írja Aszalós.

Képein egy olyan tervszerű, a szerkezetet hangsúlyozó, rendszerezett formanyelvet alakított ki, melyben nagy hangsúlyt kap a szimbolikus motívumok szerepeltetése. Szemmel láthatóan sokat merített a szintetikus kubizmus – a valóságot kitalált absztrakt elemek segítségével megidéző – formaképzéséből, de a konstruktivizmus is eszünkbe jut némely művéről. Bár nem tartotta magát konstruktivistának, elengedhetetlennek tartotta a kompozíció szerkezeti összetevőinek egyensúlyát, ezért sokat foglalkozott a kérdéssel: „A képalkotás strukturális lehetőségeinek bővebb ismerete számomra kitágította a festészet határait, sokszor inspirált, irányt mutatott…" – mondta egy 1983-as interjúban.

Fóth Ernő képein több olyan elem is felfedezhető, mely által a nyugati tendenciákhoz kötődik.

Munkamódszerére hatott a gesztusfestészet automatizmusa is, mely az alkotó spontán belső érzékenysége, indulatai által létrejövő műalkotást drámaisággal telítik.

Perneczky Géza 1965-ös kiállítása kapcsán Henry Moore és Marino Marini „szellemi útravalóját" vélte felfedezni Fóth eszköztárában, ugyanakkor – felületképzését illetően – egyesek a tasizmus jegyében alkotó Jean Fautrier hatását is észrevették műveiben. Az ezredforduló táján, Falfirkák című képein a graffitiművészet is megjelent. Szeifert Judit, a 2015-ös emlékkiállítás kurátora összefoglalóan „lírai archaizmus"-nak nevezi Fóth Ernő művészetét.

Fóth színhasználata borongós hangulatot kölcsönöz munkáinak, kompozíciói a korra jellemző „szürkés" életérzést tükrözik. Kevés színnel dolgozik, elsősorban a barna különböző árnyalatait, feketét, fehéret, szürkét, kéket, vöröset (mint Repesz, Metamorfózis, Kráter, Földmarkolók című munkáin), élénk, tiszta színek viszont nagyon ritkán fordulnak elő művein. Színskálája tehát redukált, de finom és választékos, motívumainak kialakítása pasztózus, szerkezeti felépítése kompozícionális szempontból nagy jelentőséggel bír. „Jól érzékelhető a művész nagy formátumban gondolkodni tudó, összefoglaló jellegű alakító tehetsége, képessége az áttekinthető és egy nézőpontból is megragadható kompozíciós szerkezet felépítésére. A belső részletezésben, a tagolásban, valamint a színválasztásban mutatkozó arányérzéke is meglepő érettségről tanúskodik. A proporcionáltság, a rajz- és folthatás, a grafikus és a festői jelleg mindenütt szervesen ötvöződik, s minden falfelületre, jelenetre egységesen jellemző" – írja monográfusa, Aszalós Endre.

Képein gyakran felbukkannak a görög mitológia alakjai (Prométheusz, Vénusz, Orpheus és Eurydike) és a keresztény ikonográfiából ismert szakrális elemek is. A korpusz-téma különösen a 80-as években jellemző műveire. Kompozíció figurákkal című kisméretű olajképének háromszögletű elrendezése a keresztrefeszítést idézi.

Korai, 1964-ből származó Fej és Figurák című olajképein még Braque és Barcsay hatása érződik. Ekkoriban kollázsokat és assemblage jellegű alkotásokat is létrehozott. Előbbire példa a Historia Hungarica című 1965-ös, utóbbira Hangszer című műve 1967-ből, mely az Oktatási és Kulturális Minisztérium tulajdonában áll. A 80 x 60 cm-es kompozíció a pop-art irányzatával egy időben, de monográfusa szerint attól eltérő előjellel jött létre. „E művének tartalma nem az ismert cél- és indítóokokkal fogalmazódott. Bár ő is felhasznált valóságos tárgyrészleteket (pl. hangszert, textilt, festett fapárkány-darabot stb.), mégsem a meghökkentés volt a célja. A felhasznált anyagok nála inkább a combine-painting értelmében válnak a mondanivaló részeivé; művészi magatartása is eltér a pop-artétól. Kompozícióján ugyanis nem az elidegenedő modern társadalom, vagy az anakronisztikussá vált, konzervatív formák elleni tiltakozást érezhetjük; a cinikusság, a szatíra sincs jelen. Az alkotást a formák szabad alakítása, különböző minőségű anyagok egymásra hatása, a kompozíciós újrarendezés s a hangszer fogalmának kötetlen értelmezése hívta életre."

Egy másik, ebből az időszakból származó, jelentős, a Magyar Nemzeti Galéria Gyűjteményében található munkája, a Földmarkolók szerepelt Németh Lajos 1968-ban megjelent Modern magyar művészet című könyvében is. A mű – színeiben és formaképzésében észrevehetőek Z. Gács György hatásának jelei. Az évtized második felében Fóth új típusú eljárásokkal kísérletezett, ekkor kezdett plasztikus táblaképeket, festett reliefeket létrehozni, melyek a szobrászat irányába mutattak. Ilyen például korai, Metamorfózis című képe. Termés címet viselő 1969-es műve Lucio Fontana felhasított vásznaira emlékeztet.

A 70-es évek elején Fóth műveinek felépítése új irányt vett, érdeklődése a hagyományos technikák felé fordult. „A legdöntőbb változást ekkoriban az új komponálási mód jelenti: a képelemek a centrál-perspektivikus térképzés által meghatározott elrendeződés helyett imaginárius térben helyezkednek el" – írja Aszalós. Ebből a szempontból a szombathelyi VASITERV (Vas megyei Tanács Tervező Iroda) számára készült gobelinje „kulcsszerepet tölt be az életmű e fontos fordulópontjánál".

A Margitszigeti Thermál Szálló Föld és víz (Vénusz születése) három darabos, nagy méretű pannó-ciklusa Vénusz születését ábrázolja. A Földanya című gobelin-kartonról már ismert női figura két ovális forma közül merül fel. A képet redukált színvilág jellemzi, az előtér barnás-drappos, míg a háttérben a kék dominál. A torzó-nőalak fejét vörös felület övezi. Az antikizáló forma Fóth műveinek visszatérő motívuma – az újdelhi gobelineken is központi alakként jelenik meg. A háromrészes, domborműszerű alkotást a monográfus a mitikus jelkép és jelenvalóság, a modern képzettársításokra lehetőséget adó képi gondolkodás és a klasszikus veretű színharmónia ötvöződése miatt telitalálatnak érzi. Ugyanebben az évben készült Háború és béke című 35 négyzetméteres faintarziája, mely a Magyar Honvédség Művelődési Házában látható.

Fóth egyes munkái kapcsolatba hozhatóak a zenével is. Diplomamunkája, a Zene és Tánc című háromrészes freskó a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola hangversenytermének falát díszítette, (míg le nem bontották). Bartók emlékére, a zeneszerző születésének századik évfordulója alkalmából zongorát idéző kompozíciót festett, melyet a hasonló felfogásban létrehozott Kodály emlékére című műve követett. A sárgás-vöröses felületű, éles, vízszintes fehér sáv által kettéosztott mű mintha megrongált orgonát ábrázolna. Ekkortájt készült 10 négyzetméteres gobelinje, az Orpheus és Eurydike az Operaházba került. A halott Eurydike alakja mintha Odillon Redon Kyklopsz című festményéről került volna a képre… 1998-ban készült, Requiem című képén ismét felbukkan a háttérből kiemelkedő, töredezett, leletszerű hangszer-maradvány motívuma.

Egyik legmeghatározóbb műve, a Mementó című, 1988-as több verzióban is megvalósult alkotása földön fekvő emberi maradványokat ábrázol. A kompozíció üzenete a halál, a pusztulás megszemélyesítése által a háború értelmetlenségére való figyelemfelhívás. „A roncsolt, pusztuló figura plasztikus előadásban, modern pietaként jelenik meg előttünk. Ő a „névtelen, tragikus hős, akinek élete értelmetlenül esett áldozatul". A kompozíció téri mélységének megszüntetése, illetőleg az első síkba forgatása, a vigasztalan szürkékbe ágyazott sötét színek differenciált tónusértékei, a kísérő motívumoknak a tragédiára utaló plasztikus jegyei, a felületkezelés néhol szaggatott, foszladozó alakítása együttesen emeli mementóvá ezt a nagyerejű alkotást. A pusztulásra ítélt férfitest motívuma egy évtizeden át több alkotásban visszatér" – írja Aszalós. A korábbi motívumok felhasználása, azok tökéletesítésére vagy épp átdefiniálására való hajlandósága egész életművét végigkíséri. Szeifert Judit szerint azon túl, hogy Fóth Ernő képeinek többször címéül szolgált a mementó kifejezés, az emblematikusan össze is foglalja művészetének jellegzetességeit.

Más jellegű alkotás, de Fóth Ernő életművének szintén igen fontos darabjának tekinthető a Széchenyi-gobelin, „amelyben a művész minden e műfajban elért erénye megjelenik: törekvés a magas fokú festőiségre, az áttört szerkezetesség, a motívumok gazdag felvonultatása és az elrendezésükben mutatkozó komponáló fegyelem ezúttal egyetlen nagy hatású alkotásban összegződött". E műve ma a nagycenki Széchenyi-kastélyban található.

„A pályakép ismeretében kijelenthetjük, hogy a különböző hazai irányzatok, törekvések közt ő az egyik összekötő, összefoglaló művészegyéniség, aki a realista tendenciák, a szimbolikus törekvések, a nemzetközi konstruktivista és szürrealista irányzatok szintézisét igyekszik megteremteni" – olvashattuk a Sárvári Hírlap egy 2001-ben megjelent számában.

Egyik utolsó, nagyszabású műve, az 1956. november 4. című, 2006-ban festett olajkép a hosszú, magas színvonalú életmű betetőzése. A szürke és barna árnyalataival megfestett kép síkjából mintha egy összeszorított szemű, üszkös ősarc emelkedne ki, melynek tetején izzó anyagdarabok robbannak szét…

[2015]