Hager Ritta
Kossuth- díjas és Munkácsy Mihály-díjas textil-képzőművész, a Nemzet Művésze
Napjaink, e bizonyosságokra törő, világos válaszokat követelő korszak egyre több bizonytalanságot, kételyt kelt: a megmagyarázhatatlan jelenségek, a kiszámíthatatlan és megokolhatatlan történések, az újabb és újabb, elkerülhetetlen válságtünetek, az ember belső világának ismeretlen tájainak bejárására késztető vagy invitáló kalandozások keltette félelmek mindinkább a titokzatos megérzések, a rejtelmességek, a misztikum, a transzcendencia, a szakralitás szféráit nyitja meg előttünk. Hager Ritta életműve, ez az immár hat évtizedes textilművészeti munkásság – eredendően, vagy a kor kihívásaira reflektálván, illetve eredendően a kor kihívásaira reflektálván – a kezdetektől a szakralitás, a keresztény szellemiség jegyében épül. Szabályos és szabálytalan kárpitjai – Kuklay Antal művészettörténész jellemzése szerint – „leképezései" egy lélek modulációinak, ahogy a tábornok a viharsarki Csorvásra internált kislánya – „drótvégre csomózott madár" – majd textilgyári munkásnő, az ateista diktatúra prése alatt is boldog feleség, anya- és nagymamaként eljut Keresztes Szent János és Avilai Szent Teréz, Szent Domonkos és Árpád-házi Szent Margit világába: per crucem ad lucem – a kereszten át a fénybe, az ördögi káoszból az isteni rendbe, a zakatolásból a csendbe, a zaklatásokon át a lélek békéjébe. Így modulál a tér és idő keresztjébe szőtt emberi sors a kegyelem és az imádság rendjébe, a határtalan élet mindenestől való teljes és tökéletes birtoklása, az örök boldogság felé, miközben a 'nagyfrekvenciás vivő hullámokra' jeleket ültet testvérei számára. És mindazoknak, akik a jeleit felfogják, segítséget nyújt, hogy 'Isten gyermekei legyenek, … azoknak, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek'."
Az életmű a megrendelésre, konkrét helyre készített, építészeti terekbe illesztett kompozíciókból, valamint a „mobilizálható", kiállításokon bemutatott, később jelentős köz-. és magángyűjteményekbe került alkotásokból fűződik fel. Így az oeuvre legjelentősebb alkotásai között tarthatjuk számon az 1992-ben a fonyódi Mátyás Király Gimnáziumba került Mátyás király című fal- és tértextil-együttest, a berlini Brandenburgi kapu Csend-termében 1994-ben elhelyezett, s az elmélyült meditációra vágyakozókat másfél évtizede fogadó Sugárzó csend-kárpitot, és a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben a magyarországi, németországi és hollandiai templomok és kápolnák felszentelt tereiben végleges otthonra lelt oltárképeket. Miként e környezetükkel együtt megszólaló alkotásokat, Hager Ritta autonóm kárpitművészeti kompozícióit is a tradíció és a megújító szándékok és kezdeményezések együttes jelenléte, a klasszikus eszmények és a kísérletező iniciatívák egyenrangú, egymással összehangolt, egymást harmonikusan kiegészítő inspirációja határozza meg. Ez a szemlélet, ez az alkotómódszer a modern magyar textilművészet azon áramlatának kimagasló jelentőségű alkotójává avatja Hager Rittát, amelyet Jankovich Júlia a 2001-ben megjelent könyvének címében „újjászületett gobelin"-ként aposztrofált. A kizárólagosan természetes anyagokat – lent, kendert, jutát, gyapjút, selymet – felhasználó, a művész által festett fonalakat feldolgozó, a szövés, a fonás, a csomózás technikáját együttesen alkalmazó kárpitok, vagy más megjelöléssel „egyéni gobelin"-ek, a felvetőszál vastagságának változtatásával készülő kompozíciók ritkábban síkszerű faliszőnyegekként, de általában inkább textil-reliefekként valósulnak meg: térbe kilépő, rétegzettségekre, rusztikus domborodásokra, kötegekre, a téri formák ütemes rendjére – Vasadi Péter szép leírása szerint „az ujjak játéka nyomán keletkező halmok és völgyek" hullámzására – hangolt alkotások. A hagyományos gobelin-technikával szőtt falikárpitokat, és az egyéni technika alkalmazásával a sík felületből kilépő, textildomborművekként vagy tértextilekként megjelenő kompozíciókat alkotó Háger Ritta a függőleges láncfonalként rendszerint szizálzsinórt vagy kenderkötelet alkalmaz, vetülékfonálként jutát, gyapjút, lent vagy kendert. Egy-egy művön belül együttesen alkalmazza a gobelinszövést, a fonást és a kötözést, amely így gazdag hatásvilág, textilplasztikai effektusok kibontakoztatására ad lehetőséget. A „plasztikus gobelin"-t a helyenként megvastagított láncfonalakkal éri el, melyeket sötét színekkel ó-gobelinszövéssel emel ki a síkból, ezzel mintegy az élet nehézségeire, gyötrelmeire utal, míg a vigaszt és a harmóniát a besűrűsödő vékony felvetőkkel, a simán beszőtt világos fonalakkal fejezi ki. A nagyméretű falikárpitok mellett gyakran készít miniatűr textileket is.
A hol nagyméretű felületet felölelő, hol csupán tenyérnyi Hager-kárpiton csak ritkán lelhetünk konkrét képi motívumra: egy-egy bizonytalanul körvonalazódó emberalakra, angyalra, kapura, kulcsra, tájra, felhőre, lovasok csapatára vagy egy-egy pontosan megjelenített jelképre, jel-alakzatra. Összefoglaló érvénnyel állapította meg Jankovich Júlia e művekről, hogy "…szembetűnően meditatív jellegűek. Sajátos törekvés az övé a gobelinművészetben: nem ábrázol és nem mond el, nem törekszik szavakban megfogalmazható, tárgyias, hétköznapi élmények keltésére, sem szemünk örömeire. Céljai bizonyos lelki-szellemi állapot keltése, megidézése és ennek során egy meditációsor elindítása. A folyamat a továbbiakban már bennünk, szemlélőkben zajlik, és van esély arra, hogy elszakadva majd a gobelin közvetlen hatásától, tovább él. Művészi eszközei mindehhez tudatosak, kiszámították, és emberi hite, meggyőződése a művészet erejéről oly szilárd, hogy az anyag eszközzé válik szándéka megformálásában." Hager Ritta műveinek metaforikus képi jelensége, elvonatkoztatott-transzcendentális médiuma a sötétséget áttörő, a sötétségen átszüremlő, a sötétségből előderengő, a mű-közeget átitató fény: a felvillanó forrás, az éles sugár, az erőteljes nyaláb, a puha ragyogás, a mindent átható özön. A sejtelmességek és titokzatosságok eme kárpit-fényjelenségeit mélységesen mély csend övezi: az áhítat, a lélek, a meditáció, a megnyugvás csendje. Az elvontságok művekbe foglalt, művek által sugárzott fény- és a csend-jelenségei a szakralitások világába vezérlik a befogadót: arra ösztönzik, hogy elmerülve a festőiségek gazdagságában, meditatív pulzálásában, lírai áradásában – amely korántsem festmény-kárpitátiratokként, hanem a kárpit természete és természetes anyagisága által hordozott és tolmácsolt, öntörvényű szín- és formaeffektusokként megjelenített, életre keltett mű-jelenségek – belső énje felé fordulva, belső világát kutatva Istent keresse. A varázslatos érzékenységek, a bensőségességek és finomságok, a szín- és forma-rezdülések, a sejtelmes átmenetek kárpitjai arra ösztönzik e művészi terrénum mélységeit kutató szemlélőt, hogy az egyre kilátástalanabb válságaiba bonyolódó kor által feleslegessé avatott, avulásra ítélt értékeket: a szépséget, a jóságot, a szeretetet, a békességet újra felfedezze és visszahelyezze jogaiba.
[2012]