Közvetlen környezetünk, mindennapjaink kereteit jelentős részben elődeinknek köszönhetjük. A település természeti, táji környezete adta életfeltételek, valamint a bennük otthont teremtő emberi tevékenységek jelentették és jelentik ma is a megtartó erőt az ott élőknek. Elődeink választották meg, alakították ki a településformát, határozták meg az oda kötődő élet meghatározó helyszíneit, s ezzel jelentőségüknek megfelelő rangot adtak a település közintézményeinek, közlekedési, kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági létesítményeinek, lakóházainak.

A település mindenkori gazdáinak feladata segítséget, támogatást adni a meglévő értékek megőrzéséhez, élhető kereteket teremteni a történelmileg kialakult terekhez illeszkedve, a jövőt biztosító új értékeket létrehozva. Mindehhez anyagi forrásokra, közösségi együttműködésre és felkészült, igényes munkára képes szakemberekre van szükség.

A település gazdáinak, vezetőinek, társadalmi törekvéseinek egyik fontos szakmai segítője, támasza lehet a főépítész. Támasszá kell lennie, hogy képzettsége, szakmai felkészültsége, tapasztalata, komplex szemlélete révén tanácsaival, példáival segíteni tudjon a településfejlesztési eszközök kezelésében, a településkép vigyázásában, alakításában, és általában a település következő generációkat is megtartani képes fejlesztéseiben.

A rendeletbe foglalt főépítészi feladatok puszta alkalmazása beleveszhet az adminisztratív tennivalókba, a jogértelmezések útvesztőibe. A főépítész szerepe nem hatósági szerep, de el kell érnie, hogy véleménye érvényesüljön, állásfoglalásainak érvényt szerezzen. Feladata konzultatív, építő és kreatív szolgálat a közösség érdekében. A főépítész munkáját az emberekkel való mindenkori találkozások helyén végzi, legyen az hivatali helyiség, köztér, egy utca, egy vendéglő terasza, egy udvar, egy pince, a piac vagy egy lakossági fórum, kulturális rendezvény. Tevékenysége akkor sikeres igazán, ha általa a település lakói maradéktalanul a sajátjuknak érzik városukat, falujukat, tehát valóban otthon érzik magukat benne.

_____________________________________

RADVÁNYI GYÖRGY ÖNÉLETRAJZA

Túl a félúton, a diakróniáról: a félút térben, időben egyaránt értelmezhető.

Ózdon születtem, kétéves koromtól azonban Budapesten élek, közel félúton családunk két legfontosabb fészke: Kassa és Sátoraljaújhely, valamint Máriakéménd, Mohács, továbbá félúton életem, szakmai kötődéseim helyszínei Pécs, a Balaton-mente, a Zalai-dombság, illetve Sátoraljaújhely és Füzér között. S túl a félúton ‒ nagyszerű társammal közös 34 év után ‒ maradtam egyedül.

Hálás vagyok Anyánknak, Apánknak, Nagyanyáinknak, mindazért, amivel és ahogy elindítottak. Nekik köszönhető kirándulásaink nyomán az erdő, a forrásvíz, a természet szeretete, tőlük tanultam meg az összetartozás erejét, a bizalom jelentőségét, a hitet. Büszkén gondolok apai ükapánkra, az elismert kassai ácsmesterre, a nagy tudású, sok nyelvet beszélő, magas tisztségeket betöltő jogász apai felmenőinkre, anyai dédapánkra, a kassai pék céhmesterre, a nagyon szoros családi köteléket tartó családi szellemre.

Köszönettel gondolok tanáraimra: a bekecsi, gönci palatáblás, váltóosztályos kisiskolás évek után első igazi tanítómesteremre, Keil Mihály tanár úrra, akinek bizalma, bíztatása segít mind a mai napig. Hálás vagyok a középiskola, az Ybl Miklós Technikum nagyszerű tanárainak, mestereinek a kapott alapozó útravalóért, és az egykori karmelita, majd a karthauszi rendet megjárt Szedő László Szeverin szerzetes tanáromnak, akit a Gondviselés vezetett családunkhoz, s aki mederbe segítette érdeklődésemet az irodalomban, a művészetekben s a francia nyelv terén. Ő, Borsos Miklós közeli jóbarátja, vitt el egyszer a Rómer Flóris utcai műterembe egy beszélgetésre, majd később Tihanyba, a gödrösi házba. S neki köszönhetem, hogy rajzaim, munkáim emlékét egy-egy Borsos-grafika őrzi. Ő adta kezembe Epiktétosz könyvecskéjét is, és irányította figyelmemet a Stoa fontosságára: vágyjunk belépni a Stoa, a Csarnok terébe, abba térbe, amely csak azokat az értékeket ismeri el, amelyeket senki sem vehet el tőlünk!

Az egyetemen Lelkes István, Hofer Miklós, Kuba Gellért, Pattantyús-Ábrahám Ádám, Istvánfi Gyula, Szentkirályi Zoltán, Bakondi János, Olasz Lóránt, Gáborjáni Szabó Péter, Farkasdy Zoltán nagy formátumú tanárainktól, professzorainktól kapott ismeretek alakítottak tovább, és jóval később Plesz Antal figyelme jelentett sokat, akinek ugyan nem voltam munkatárs-növendéke, de aki számontartott. Az egyetemi évek olvasmányai közül a meghatározóbbak: Vitruvius Pollio: Tíz könyv az építészetről; Michel Butor: A velencei Szent Márk leírása; Szentkirályi Zoltán: Az építészet világtörténete. Sokat, nagyon sokat jelentettek a kirándulások, történelmi barangolások itthon, a Felvidéken, Erdélyben és az abban az időben elérhető külországokban. Az egyik nagy élményem a középkori emlékeink bűvkörében töltött nyárhoz kötődik; hosszú vándorlás során jutottam el Csempeszkopácsra, ahol elvarázsolt a templom, az apró románkori gyöngyszem. Bejártam minden zugát, mindenre figyeltem, megjegyeztem minden szegletét, bár csak jóval később ért utol az igazi élmény: a torony nyugati ikerablaka oszloplábazatának felfedezése, mesterének magával ragadó őszinte öröm-munkája és annak üzenete. Visszatérek rá.

1973-ban diplomáztam a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, a Középülettervezési Tanszéken. Hofer Miklós irányítása alatt fejeztem be komplex tervemet, ő konzultálta diplomatervemet: a győri műszaki főiskola campusára terveztem tornacsarnokot. Weichinger professzor úr még ott volt diplomavédésemen, akkor nem tudhattam, hogy nemsokára gyakran megfordulok a tervei alapján épült pécsi pálos templomban, s azt azután végképp nem, hogy jó néhány évvel később egykori, „középtanszéki" szobájának lakója leszek 34 éven át.

1973 szeptemberében évfolyamunkról öten kerültünk Pécsre, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola, előző évben indult Magasépítési Karának statika, épületszerkezettan és tervezés tanszékeire. Magam a Tervezés Tanszéken kezdtem tanársegédként, majd feljebb a létrán adjunktusként. 7 évig tanítottam, éltem Pécsett. Egy rövid időtől eltekintve ‒ amikor is egy nyárra kölcsön kaptam barátaim lakását, hogy vigyázzam távollétük alatt, s sikerült kiszárítanom virágaikat ‒, mindvégig kollégiumi vendégszoba lakója voltam.

Erős kötődéseim fűznek a vidékhez. Máriakéménden apai nagyanyám született, a neves Kerner család tagjaként. Nagybátyánk, Kerner István, hosszú időn keresztül volt az Operaház karmestere, 1927-től főzeneigazgatója. Mohácson apai rokonságunk élt. S persze számtalan életre szóló barátság, szakmai kapcsolat köt ahhoz a tákhoz ma is.

A Pollack igen sok lehetőséget adott az elmélyülésre a pálya kezdetén, meghatározó évek voltak azok, igazi önépítés indulhatott el. A magasépítési építészképzésben nagyfokú önállóságot kaptunk, a diákkörök érdeklődőivel pedig nemegyszer túlléptünk az induló főiskolai kereteken; a legjobbak útja egyre egyenesebb lett az egyetem építész kara, a nagyvilág egyetemei, majd az elismert tervezőirodák felé.

Juhász Jenőtől, a főiskola főigazgatójától, a Módos Ferenc vezette kartól nagy bizalmat kaptunk, támogatták kezdeményezéseinket. Alig pár év alatt erős képzést nyújtó, határozott irányultságú intézmény jött létre. A diákkörök programjai közül több messze kora előtt járt: fotogrammetriai alkalmazások, panorámafotók készítése, épületek és épületszerkezetek viselkedésének vizsgálata szélcsatornában. Erre az időre esik a Meszlényi Zoltán tanszékvezető segítségével elindult a napenergia-hasznosítási lehetőségek megismerése és beépítése a stúdiumokba. A geodézia tanárával, Novotny Ivánnal megkezdődtek a hőtérképes épületvizsgálatok, a műemlékek fal- és üregkutatásai. Kárpáti Ferenccel, a Matematika Intézet kiváló matematika tanárával közösen a számítástechnika építészeti alkalmazásai terén elindított kurzusok sora alakult ki. Néhány később megjelent a BME fakultatív tárgyai között is, az akkori hallgatóink közül sokaknak nyitottak egészen új perspektívát. Ma is megérint, ha belegondolok, micsoda légkör vett körül! Máté Pál bíztatása, elismerése, a hallgatókat szinte lázban tartó Lantos Ferenc kurzusai, majd mintegy befogadásomat jelentő ajándéka, egy Önmegvalósító kifestőábra lelki épülésemre, kapcsolat a Baranyaterv-beleikkel és a legaktívabb éveit élő Pécsi Műhellyel.

Akkoriban az egyetem után röviddel katonai szolgálat következett, azt követően lehetett külföldi ösztöndíjra pályázni. Első ösztöndíjas utam támogatója Pollack volt. Franciaországba, a 68 után átformálódó francia építészképzés egyik, ha nem a legmeghatározóbb építésziskolájára Marseille-Luminybe kerültem. A 70-es évek nagy építészeinek: Fernand Poullion, Georges Candilis, Marcel Lods, André Wogensky, Jean Prouvé megismerése, valamint jeles kísérletezőinek: Jean-Louis Chanéac, Anti Lovag, Roger Taillibert, a montreali olimpiai stadion tervezőjének vagy Claude Parent előadásai, a franciaországi tanulmányutak alakították, formálták bennem az építészetről megtanultakat. A GAMSAU Kutatócsoport vezetője ajánlásainak köszönhetően számos építészirodában, műteremben jártam, töltöttem el rövidebb-hosszabb időt. Jean Prouvé, közvetlenül a Beaubourg-pályázat értékelése után fogadott párizsi irodájában, elsők között ismerhettem meg Rogers és Piano tervéről a nancyi mester mindent eldöntő vélekedését. Nagy megtiszteltetés volt, hogy később is visszatérhettem a Rue des Blanches manteaux-i irodájába tanácsért. Egy rövid látogatás Jean Renaudie műtermében segített lebontani a geometriai tabukat. A legnagyobb hatással mégis a Maison La Roche-ban, a Square du Docteur-Blanche 8-10-ben, a Fondation Le Corbusier-ben töltött idő volt rám, ahol André Wogensky, az Alapítvány elnöke fogadott két hétre. A Corbusier-hagyaték, tervek, rajzok, írások tanulmányozása mély nyomot hagyott bennem. Átszenvedtem magam a nem igazán olvasmányos, de tanulságos Le voyage d'Orient oldalain, az építészet felé forduló érdeklődés szálait bogozgató Charles Édouard Jeanneret magyarországi jegyzetein, megdöbbentett, mennyire másként látott, mennyire másképp vélekedett mindarról, amiről akkor és ahogyan én. Egyedül a bajai főtérről, a Duna-partról írtakról tűnt úgy, hogy megértette a századforduló magyar világát. Véletlen ajándék, hogy egy kis antikvár üzletben kezembe akadt egy Corbusier dedikálta „Les trois établissements humains" kötet. A Marseille-i Unité d'habitation, Bordeaux-Pessac, le Thoronet, La Tourette, le Pavillon du Brésil, majd Firminy-vert és egy szerencsés véletlen találkozás Michel Bataille-val segítettek, adták a legfontosabb útmutatót a corbusier-i életmű megértéséhez. A marseille-i építésziskolával 1977-78 táján már együttműködési tervezeten dolgoztunk, onnan vendégprofesszort fogadtunk. Számomra ott alapozódott meg a később az egyetemre átvitt francia kapcsolat.

A tanszéken, a karon rendszeresen jutottunk tervezési feladatokhoz. Munkáim közül Jegenyés János egyedi gyártású üvegtégláival tervezett Memi pasa medreszéje fölé boruló üvegtégla-betétes donga, a Pécsi Kisgaléria tervezése egy eredetileg bontásra ítélt épületben, a Ciszter Gimnázium pincéiből kialakított Pécsi Galéria, a Pollack felett megépült sorházcsoport, a Sétáló utca akkoriban kesztyűgyári épületcsoportjának átalakítása, a történelmi tömbbelső megnyitása Vilt Tibornak a füzetembe vázolt szobor-elhelyezési elképzeléseivel, a főiskola előtt felállított Pollack Mihály szobor talapzata, azután pályázatok hosszú sora, remek együttdolgozásra kész kollegákkal, Szász Jánossal, diákjainkkal, Földes Lászlóval, a nagyszerű statikus mérnök tanártárssal, Meszlényi Zoltánnal, az épületgépész tanszék vezetőjével. Kiállítások, rendezvények, az első Májusváró, a papírdóm, amit elvitt a szél, a Nyári Színház Jegyárusító pavilonja a Széchenyi téren, a színházi esték a Tettyén, Kaposváron mind, mind Pécshez kötöttek.

Azután apránként megtaláltak Pécstől távolabbi feladatok. Előbb Velorexemmel, majd Trabant kombimmal Pécs és Budapest között rekordok könyvébe való kilométereket tettem meg, míg azután édesapánk betegsége visszaszólított, egyre több időt töltöttem Budapesten. Apránként szinte csak óráimra utaztam Pécsre, de az ott megélt hét év után kötődéseim megmaradtak, az ott töltött idő alapozta, segítette későbbi életemet.

1980-ban Hofer Miklós hívott a Középülettervezési Tanszékre, ahol azóta is dolgozom. Évekig jártam vissza, egy ideig még óráim is voltak, majd, amikor a Középülettervezési Tanszéken a komplex tantárgyfelelőse lettem, röviddel később Hofer Miklós tanszékvezetői és dékáni feladatai mellett nem vállalta tovább az akkori Kertészeti Egyetem Táj- és Kertépítészeti szakán tartott „Az építészet alapjai" óráit és rám hagyta. Fantasztikus 25 évre adott lehetőséget; ekkor engedtem el a pécsi szálat, s tartottam csak tanulmányi kirándulásokra, baráti látogatásokra.

A tanulmányi kirándulások között a legemlékezetesebb az, amelyen egy drezdai építészhallgató csoportot kísértem, a később csereútra induló magyar hallgatókkal, így esett, hogy a csoport magyar résztvevői között, Pécsett találkoztam későbbi feleségemmel. Négy gyermekünk közül elsőszülött lányunk, örvendezetett meg négy unokával.

A Pollackról indult francia kapcsolatok kiteljesedtek, a francia építésziskolák több mint felével rendszeres cserekapcsolatot ápoltunk, apránként másfélszázon felül volt az onnan ide jelentkező, egy vagy két félévet a BME-n töltő vendéghallgatók száma, tőlünk pedig több százan fordultak meg hosszabb-rövidebb ösztöndíjas időre iskoláikban. Számtalan közös programot szervezünk, alkotóheteken, diplomabizottságokban vettünk részt. Néhány éve a tavaszi párizsi magyar fesztivál kiállítási- és előadóprogramjának kapcsán első pécsi vendégprofesszorunk, ‒ azóta a BME díszdoktora, a Francia Építészeti Akadémia tagja, két évvel ezelőttig elnöke ‒, Paul Quintrand professzor szólt megnyitó előadásában felejthetetlen élményeiről, és a kiállítás másnapján szervezett konferencia előadói között szólíthattam a Pécset vagy az Építészmérnöki Kart megjárt tanár- és építészkollegákat a Párizsi Magyar Intézet előadótermének mikrofonjához.

Tervezési munkáim mindvégig a tanítás mellett készültek. A legkülönfélébb rendeltetésektől, a legkülönfélébb anyagon át, segítettek, segítenek konzulensi felkészülésemben. Egyik tervem, Miha Nándor grafikusművész és felesége balatonarácsi műteremháza kiviteli munkái során számonkértek mindent, ami a rajzon volt látható. Ez a munka ébresztett rá a vonalstruktúrák olvasatában rejlő kifejezések erejére, értékére, majd bíztatásuk erősített ezek érvényesítésében. Ez adott kedvet, lendületet önálló tárgyam, a „Részletképzés és kompozíció" elindításához, az egykori „Ékítménytan" késői utódjaként. „Ignoti nulla cupido", mondja a latin közmondás „Amit nem ismerünk, az után nem vágyakozunk". Ismernünk, megismertetnünk kell szakmai történelmünk fejezeteit, a részletekben rejlő szépséget, az építőkultúrák korszakainak mesterségeit építészeinkkel, mindazokkal, akiknek lehetőségük van megőrzésükre, továbbvitelükre. Ennek jegyében kezdődött remek segítőtársammal, Lenzsér Péterrel és az önzetlenül segítő mesterekkel, szakmai műhelyekkel szervezett tanulmányok, kézműves gyakorlatok, nyári táborok sora. Ezúton is köszönet Seregi György kovács iparművésznek, Szabó Kornélnak és az Antiqua műhelynek, Pap Lajos kőfaragó és kőszobrász mesternek és műhelyének, Kalmár Pál üvegművésznek, Bilonka István toronybádogos, Nagy Sándor lakatos mesternek és mindazoknak akik kalapácsütések, fejsze- vagy szekercecsattogás, kőfaragó szerszámok zaja, fűrészelés, szegezés, csiszolás, hegesztés, kovácsolás, lemezhajlítás, csiszolópapír-dörzsölés, létrázás, takarítás, piaci hangok, zajok között segítettek megérteni, megillatozni az anyagokat, megismerni a rajzokban, tervutasításokban rejlő feladatot és a kivitel felelősségét. S talán a legfontosabbat, a legnehezebbet: szót érteni, a megérteni és megértetni, az átvenni és átadni tudást.

Pécsre vittem egyszer részletképzős hallgatóimat egy tanulmányi kirándulásra. Épp a székesegyház tornyainak felújítása készült. A toronybádogos mester, szokása szerint felvitte a társaságot a toronygombhoz, majd a déli kapu fölötti felső tetőpárkányára ültetett hallgatóságnak szabadtéri különórát tartott a mesterség alapjairól, s arról, hogy miért fordult az egyetem építőanyagok tanszékéhez anyagvizsgálatokért. A lecke különösen hatott, rám mégannyira. Ebben a kirándulásban ért össze a történelem, földrajz, szakmaismeret, gyakorlat és az a nehezen megnevezhető fontos érzelmi és racionális elköteleződés egy szakmával, egy hivatással és az a körülmény, hogy a feladatot meg lehet osztani, a felelősséget nem!

Növendékeimről is szólnom kell. Örömömre sokan mosolygósak, elégedettek, életükben sikeresek. Jó érzés tudni ezt. S ha képletesen is, de mindegyikükről elmondhatom, amit a számomra nagyon kedves „Részletképzés és kompozíció" tárgy még kedvesebb volt hallgatójának remek rézműves kiállítása megnyitóján: „Elég lenne annyit mondanom: Lenzsér-Mezei Kata kivágta a rezet!"

Munkáim sorából, kiemelek egyet-egyet. A pályakezdő pécsi munkán túl, egy harangtorony, egy szalmaház, itthon az első, Sárospatak határában, egy műteremház, egy tér, a szolnoki Kossuth tér, egy irodaház a Villányi úton, egy túraútvonal terve, egy boltozatos pince a Zalai-dombok között, egy menedék a Börzsönyben, egy mart üvegrakat emléktábla, a Nagykanizsai Piarista Gimnázium még érettségi előtt sorssodorta, eltűnt vagy hősi halott diákjainak emlékére, akik kis kamaszként vesztették életüket, akik alig éltek kétszer annyit, mint amennyit én már felnőtt fejjel Pécsett. Megrendítően törékeny, sérülékeny az életünk. Gazdálkodunk-e eléggé ránk bízott javainkkal? Megéljük-e? És a legkisebb munkámat hoztam még ide, ami felnőttkori legjobb barátom emlékét őrzi.

A csempeszkopácsi mestermunkában az a nagyszerű, hogy kövei régről, még római kori építményből is származnak, oltárköve egy átfaragott római síremlék, a torony oszlopait sem feltétlenül itt helyben, és ide faragták, amint ezt a kutatások igazolják, azonban az az oszlopa, amelyet példának kiemeltem, amelyiknek áttört lábazata van, így az oszloptörzs a négy levélszáron áll, szemben a törmör oszloplábazatokkal, valami bravúrosan laza a maga korában. Igazán nem hivalkodó helyen, magasan a toronyablakban magamutogatás nélkül egy csupa szív, csupa szakértelem, csupa művészi megoldás, amit jókedvében, derűvel faraghatott, aki faragta, aki odatette, a munkája a torony egészének, és „mindösszesen" a Jóisten dicséretére szólt! Számomra ez a példa, amit, jóllehet a 70-es években láttam, azt a felvételt is tettem be a képanyagba, s csak jóval később értettem meg micsoda értékre bukkantam, micsoda üzenete van: derűvel, önfeledten a célért cselekedni!

A bolognai folyamat pontot tett az időközben nevet, hovatartozást váltott kertészti egyetemi órákra, s helyette rövid időn belül elért egy másik feladat, főépítésznek hívott Sátoraljaújhely polgármestere, majd rövid idővel később Füzérről is elértek. Egy különösen gazdag időszak kezdődött, hitvallásomat is erről a szerepről írtam meg, azonban talán ennél is többet mond, amivel egy falunapon fogadtak: „De jó, hogy itthon tetszik lenni!"

Azonban még épp a főépítészi feladatok előtt jutottam életem legnagyobb feladatához Széphalomban, előbb a Kazinczy Emlékcsarnok rekonstrukciójához, majd a Magyar Nyelv Múzeuma tervezéséhez. Mindkét feladat kötődik, kapcsolódik valahol egyetemi munkáimhoz, hiszen először egy kemény, hideg télvégi napon fogadott és kalauzolt egy hallgatócsoporttal Fehér József igazgató úr, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója a széphalmi kertben, mesélt a Kazinczy Társaság évkönyvében megjelent indítványról, egy nyelvi múzeum tervéről. S hogy hol állna? Nos, itt! – mutatott az egykori, Kazinczy-féle gyümölcsös gazos, a telken át a határba járó munkagépek kerekei dúlta földrészletre. S hogy milyennek képzeli? Nos, olyan emelkedett kinézetűnek, mint egy templom!

A Magyar Nyelv Múzeuma

Széphalom – Kazinczy emlékkert

Széphalom ‒ egyik legjelentősebb történeti-irodalmi emlékhelyünk ‒ eszmei és szimbolikus értékeinek köszönhetően nemzeti zarándokhely. 1847-től napjainkig, Petőfitől mindazokig, akik megálltak Kazinczy Ferenc sírjánál, akik 1873-tól megfordultak a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére, Ybl Miklós tervei nyomán, Szkalnitzky Antal irányítása alatt épült Mauzóleumban, megnézték a felvilágosodás korának relikviáit, sétáltak az arborétum értékű kert, a Kazinczy ültette fái alatt, akiket megérintett a hely varázsa, életre szóló élménnyel gazdagodtak eddig is. Azok, akik üzenetét felfogták, a nyelvápolás, a nyelvművelés, az elhivatott szellem, az emberi kiállás példájával megjelölt helytől többet vártak. A Mauzóleum előtti tisztásra, a Mauzóleumhoz vitték a nyelvhasználati versenyek évenkénti, díjkiosztó ünnepségét, összekapcsolták Széphalom történeti és jelenkori szerepét. Ezzel ismét megjelölték a helyet, immár az élő nyelv számára is. Így lett más hely, több mint amit legalább egyszer meg kell látogatni. Erre épült a gondolat: Széphalom, a Kazinczy-emlékkert adjon otthont a magyar nyelv történetével és jelenével foglalkozó új múzeumnak.

A Magyar Nyelv Múzeuma kialakításához Pásztor Emilnek 1994-ben a Kazinczy Társaság közgyűlésén elhangzott indítványa adott alapot. A nagyszerű gondolatot a Kazinczy Társaság tartotta életben. Fehér József, a Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója, Kováts Dániel főiskolai tanár tartották kézben, formálták segítő támogatásukkal a véglegesedett tervezési programot. Az ezredfordulóra való készülődés meghozta a várva várt fordulatot. Az első jelentős fejlemény 1999-ben történt, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának pályázatán támogatást kapott a terv. Az elnyert keret azonban, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat hozzájárulásával is, csak a Mauzóleum rekonstrukciójára volt elegendő. Egy évvel később kerülhetett sor a kert Kazinczy utcai kerítésének rendbetételére, majd 2001-ben, a múzeum alapkövének letételére. Az új épület építése csak 2007 tavaszán kezdődhetett az Összefogással Tokaj-Hegyalja Világörökségéért Regionális Operatív Program keretében, a megyei önkormányzat jelentős hozzájárulásával, szoros feltételek mellett, be is fejeződött az év végére. Nagy kihívás e történetéből eredően egy korhoz kötődő helyen, a hagyományaihoz hű és méltó módon fejleszteni, adottságait kihasználni úgy, hogy a ma nyelvén szóljon, s mégis képes legyen megidézni a hely szellemét. A múzeum eredeti jelentése szerint a múzsák otthona, az ezredfordulón megújult Kazinczy Mauzóleum mellett, a Kazinczy-sírok, a Kazinczy-birtok épületeinek szomszédságában, az egykori gyümölcsösben kapott helyet. A gyümölcsös, a kert nyugati határán húzódott, fái elöregedtek, nagy részét elvadult cserje fedte, déli határa apránként összenőtt a szomszédos Kossuth-kerttel. Mérete, fekvése a Mauzóleumhoz, az egykori birtok megmaradt épületeihez képest jó adottságokat rejtett, nagyon kedvezőnek látszott. Kedvező, hogy a múzeumnak kiválasztott terület, a kialakult látogató útvonalon, a hagyományos látnivalók után érhető el, hozzáadódik azokhoz anélkül, hogy megváltoztatná helyiértéküket. A történeti környezet, a múzeumkert maga is múzeumként értelmezhető. Átmeneti tér. Átmenet a természet és az épített környezet, a szabadtéri és a tervezett kiállítási terek között. Helyet, teret biztosít a nyelv bemutatásához és a múzeum témájához kapcsolódó alkotások elhelyezésére. Ez az elképzelés megfelel a felvilágosodás kora eszméinek, melyek hatása alatt maga Kazinczy is nagy gondot fordított kedves kertjének kialakítására.

Az emlékkert főbejárata Széphalom főutcájáról, a Kazinczy Ferenc utcáról nyílik, onnan indulnak a „halom"-ra vezető sétautak az Emlékcsarnok előtti tisztásra. A tisztást, a teresedést az Emlékcsarnok klasszicista homlokzata, a timpanon sommás felirata „Kazinczy Ferencz emlékének a hálás utókor" uralja. Innen, az emlékcsarnokkal átellenben, feszes gyertyánsor vezet a sírokhoz, s e két meghatározó pont között, a vértanú Kazinczy Lajos honvéd vértanú mellszobra mellett nyílik a kert az egykori gyümölcsösre, innen vezet az út a múzeum felé.

A Magyar Nyelv Múzeuma több feladatot lát el. A programadók az állandó kiállítás mellett időszaki kiállítások, rendezvények szervezését, nyelvi kutatóhelyek, nyelvi műhelyek létrehozását tervezték. A múzeumépületet három nagy egység: az ellipszis alaprajzú időszaki kiállítások tere, a rendezvényi tér, az állandó kiállítási szárny alkotja. A múzeum szerves része a kert. A kompozíció központi eleme, az ellipszis alaprajzra szerkesztett, égre nyíló, egyedi alakzat. Emléket állít Kazinczy eredeti rajzos ülésrendje nyomán az alakuló Magyar Tudós Társaságnak. Az ülésrend rajza adta a forma alapgondolatát. Míg a Mauzóleum, Kazinczy dolgozó- és lakószobáját, az alkotóhelyet foglalta keretbe, addig az ellipszis alaprajzú, felülvilágított tér és a fölé, a geometria szigorú szabályai szerint szerkesztett, végtelenbe tartó alkotókkal határolt épülettömeg Kazinczy gondolatát ünnepli. Méretei, az Emlékcsarnok méreteihez igazodnak. A függőlegestől 3 fokos szöggel eltérő palástját az Emlékcsarnok kőanyagával egyező, bár más fejtésből, Mád és Bodrogkeresztúr kőbányáiból származó, riolittufa kőlapok borítják. A kőburkolat négyzetes mélyedéseibe hazai és a nagyvilág különleges köveiből kerültek apró bélletek. Az alakzatot nyitott hézagokkal, egyenként rögzített tömbkövekből épített kőpárkány zárja. A pártázatnak is szerepe van abban, hogy e tömeg formája sokféle olvasatra ad lehetőséget. Belső tere az előcsarnokból nyílik. Rendeltetése kiselőadó, tanácsterem, időszaki kiállítások tere. Kapuja zártan a palásthoz simul, befejezi a formát, bármely nyitott állásban folytonossá teszi az előcsarnokkal való kapcsolatot; ez fontos, hiszen a rendezvények nagy része egybetartozó tereket kíván. Az alakzat szimbólumrendszere nyelvünk egyediségére, különállóságára, sajátos szabályai szerint befogadni kész, mégis zárt jellegére utal.

Az épület középső tömege, a rendezvényi tér. Terei keleteltek, keletre nyílnak égtáj szerint és eredet szerint is, a hely szelleme, az őshaza felé tájoltak. A rendezvényi tér és az előcsarnok egybeolvad, fórumként működik. Előadások, vetítések, konferenciák, koncertek, nyelvi versenyek helyszíne. A tervezési program talán legnehezebb feladata: megoldást találni arra, hogy naponta néhány egyéni látogató, kisebb-nagyobb csoport fogadása mellett, heti rendezvények idején ‒ vagy évente néhány alkalommal ‒ otthont adjon nagy látogatottságú eseményeknek. Az Emlékcsarnok felőli oldalon könyvesház, folyóiratolvasó, kávézó kapcsolódik a rendezvényi térhez. A rendezvényi tér bővületei, interaktív állomásokkal felszerelt pontjai a látogatókat a megszokott múzeumi sétára szánt időn túl is a múzeumban fogják tartani. A rendezvényi tér és térbővületei fölé egy nagy acél-üveg szerkezetű fedél borul, határfalai átláthatók; a nagy üvegfelületeken át különösen szép a kilátás. A kert a térben, a tér a kertben folytatódik, csupán tető alá került mindaz a rendeltetés, ami itt eddig is helyet kapott szabadtérben, ha nem szólt bele zord idő.

A kompozíció harmadik eleme az együttes nyugati határát alkotó, háromszintes állandó kiállítási szárny. A kiállítás témája „A magyar nyelv múltja, jelene, jövője." A kiállítások terei belső előtérből nyílnak, ahol interaktív állomások segítik a látogatók tájékozódását, az érdeklődőbbek itt is elmélyedhetnek egy-egy témakörben. Ebben az épületszárnyban kapott helyet egy szemináriumi terem, az igazgatói iroda, a titkárság, két kutatószoba és egy nagyterű elrendezésű belső galéria, kutatók, múzeumi munkatársak, doktoranduszok, gyakornokok, egyetemi, főiskolai hallgatók bútorzattal határolt munkahelyeivel. Az alsó szinten raktárak, feldolgozó-, technikai- és segédterek, a fellépők és a személyzet öltözői helyezkednek el. A szinteket kétkarú lépcsők és felvonó köti össze. Az állandó kiállítási szárny fontos eleme a kompozíciónak, kő-tégla váltósoros falazatú homlokzata maradandót, időtlent jelez.

A múzeum látogatóinak számtalan látványosságot rejtenek az emlékkert bővítményei. A kert, Kazinczy kedves helye, különös világnak ad otthont. Sétaút vezet a nyelvművelés nagyjainak tervezett szoborcsarnokához; a hely a Halhatatlanok Csarnoka nevet kapja. Itt, a szép fekvésű kőfalon vagy annak öbleiben helyezzük el a magyar nyelv gazdagítóinak mellszobrait, reliefjeit, a sétány mentén állnak majd íróink, költőink életnagyságú szobrai. (Természetesen évek kellenek egy ilyen program megvalósításához). A Halhatatlanok Csarnokának fala a park lezáró eleme, különleges világítás teszi az esti órákban is látványossá. Innen vezet a park, a Kazinczy ültette fák mellett a kis sétány, a Szépkilátó felé. A Halhatatlanok Csarnoka az egykori kút közeléből indul, a kúttól apró ér vezeti végig csörgedezve a sétaút kőtömbjeibe vésett folyókában a vizet, egészen a kilátópontig, az ér itt bukik a terasz alá, majd egy kicsiny „fátyolka vízesés" formájában kerül elő. A cascade, a szökőkút Kazinczynak is kedves, gyűjteményében, számos remek, apró, karakteres vonalú rajzán is rendre felbukkan. A Szépkilátó a parknak arra a részére esik, ahonnan ma is élvezhető az újhelyi hegyek vonulata, az a kép, ami Kazinczyt egykor a hely nevének megváltoztatására indította. A Szépkilátóból újabb látnivaló tárul a látogatók elé: a Nyelvcsaládfa-liget. Itt a nyelvcsaládokat szimbolizáló művészi alkotásokból formált ligetben, a finnugor nyelvek családfája mellé kívánkoznak az indoeurópai, az altáji és mindazon nyelvcsaládok fái, amelyek gazdagították a magyar nyelvet.

A Nyelvcsaládfa-liget közelében, az épületek tetőfelületeiről gyűjtött csapadékvízzel táplált, évszakonként változó vízszintű tófüzér készült, a körülötte alakított domboldalon halljuk „a magyarok beszédit", amint tábort vernek, vagy ahogy Szent Gellért hallotta őket beszélni, megelevenedik egy-egy jelenet a vándorlások, a letelepedés korából, nyelvjárások hangzó anyagaival találkoznak a látogatók. Gyerekek, felnőttek időzhetnek kedvükre a kert játszó- vagy pihenőhelyein, a lányokat majd alig lehet elcsalogatni az ugróiskoláktól.

A látogatók tájékoztatására a kert egy-egy kiemelt helyén, hangzópontok kiépítését tervezzük. A hangzó ponton többnyelvű ismertető érhető el. A hang, a kép optikai szálon jut az épületből a szabadtéri berendezésekhez. Legfontosabb pontok a Kazinczy-sírkerthez vezető fasor elején, a Szépkilátónál, a Nyelvcsaládfa-liget közelében, a Halhatatlanok Csarnoka és a múzeum előtt, az ülőcsoport mellett helyezkednek el.

A létesítmény teljes elkészülte utána Kazinczy Emlékkert, Széphalom látogatottsága megsokszorozódhat. Az egy- vagy többnapos rendezvények, a település életében további területeken is éreztetni fogják hatásukat. E látványosságoknak egyedülálló vonzása, tanító szerepe különösen fontos és érdekes lehet Európának ezen a mindig sokszínű, élettel teli, sok nemzetiség lakta táján.

Nagy örömünkre, pár nappal ezelőtt ünnepeltük a múzeum fennállásának tízedik évfordulóját. Tíz év csupa szín, gazdag kiállításai, előadásai, könyvbemutatói, színielőadásai, koncertjei, emlékestjei, filmvetítései, játékházai, múzeumpedagógiai foglakozásai és rendezvényei keresettek, látogatottak. Kazinczy Ferenc mosolyoghat: Széphalom szellemi központ, a múzeum, a múzsák csarnoka betölti hivatását, megszólít és üzen határon innen, határon túl korosztálytól függetlenül, és látogatói között nagy-nagy öröm, jó érzés, egyre többször találni visszajárókat.

Adós maradtam volna az előadásom címében említett diakróniáról szóló gondolatokkal? Nem hiszem. Mindez a diakróniáról szólt, arról, hogy létünk, alkotásaink történelmi környezetükben, divatos szóhasználattal narratívában értelmezhető csupán.

Köszönet – nevek nélkül

et mes remerciements au bon Dieu, à mes parents, à mes amours, à ma femme, à ma famille et aux amis, sans eux la vie est vide, vide, sèche, sèche et ne serve pas comme oisis pendant la séquence qu'on passe sur la planète!

Amis, dont la soutenence donne nous de courage à devenir gagnant, parce que c'est la seul chause qui compte: à faire et d'être présent pendant la période donnée et devenir gagnant. Je vous remercie (Merci) pour votre aide qui m'a permis d'y arrivé.

Ott voltunk a torony építésénél, részünk volt a kavarodásban, valami különös kegyelem révén azonban nyelvünk, nyelvezetünk egyike azoknak, amelyik fordítás nélkül is érthető, értelmezhető kifejezésekre épül: a művészetek nyelvezete, a poézis, a zene, az érzelmek nyelve, szótárunkat megérintette ugyan, de nem írta át a bábeli eset! Van egy másik torony, az örök iránytű, amit nem veszíthetünk szem elől, ahhoz, hogy helyünkön legyünk! Ez egy állítás, a végén felkiáltójellel, ahogy ezt pár nappal ezelőtt a Magyar Nyelv Múzeuma fennállásának tízedik évfordulóján mondta igen mély értelmű zárszavában a múzeum igazgatója, Nyiri Péter. Feladataink formálódása idején lehet az írásjeleink között kérdőjel, cselekvéseink során már nem. Csak felkiáltó jel lehet vagy pont.

Impresszum

A-Z OPUS, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti életút-adatbázisa
1.1. beta-teszt változat (2025. január 20.)

Az adatbázist adatokkal folyamatosan töltjük fel, a rendszer szolgáltatásait teszteljük és fejlesztjük.

Kiadó: