Somogyi Pál
Ferenczy Noémi-díjas építész, belsőépítész
A belsőépítészet a térformálásnak, téralakításnak az az ága, amelyik a legszorosabban kötődik az idő múlásához. Egy enteriőr jóval rövidebb távra szól, mint egy épület; ugyanakkor számos változónak van kitéve, ellentétben például a színpadi térrel, a díszlettel, amely egy adott előadást, produkciót szolgál. A belsőépítészet valójában folyamatos harc az idővel, a változó feltételekkel, valamiféle híd a múlt és a jövő között, miközben a pillanatnyi jelennek szól. Aki ebben a műfajban állandóságot tud teremteni, az egyszerre művész és a szó legmélyebb értelmében mesterember.
Somogyi Pál belsőépítész életművét a múltat és a jövőt összekapcsoló folyamat felől nézve lehet igazán megérteni. A családi tradíció, a bútorgyárban töltött gyermekkor kivételesen érzékeny befogadóvá tette a történeti stílusok iránt, a kidolgozott részletek, a természetes anyagok – elsősorban a bútorgyártásban leggyakrabban használt faanyag – értékei iránt. Emellett egészen korán megismerte a technológiákat, a tárgyalkotás teljes folyamatát is. A másik ágon, a patikus nagyszülőktől hozott tisztelet a precizitás iránt az alkalmazott alkotói attitűdöt segítette. A kettő együttes hatásából szinte törvényszerűen következett, hogy kivételes rajzkészségét a tér- és tárgyalkotás irányába fordította.
Az Iparművészeti Főiskola szellemisége a hatvanas évek végén az új gazdasági mechanizmus lendületét élvezte, gyorsan bővültek az iskola külföldi kapcsolatai, a hallgatók némi kitekintést kaptak a világban zajló művészeti folyamatokra. Pogány Frigyes rektor rendkívüli műveltsége, európai szellemisége az egész generáció későbbi pályafutására nagy hatással volt. Az egyes művészeti ágakat szintetizáló tudósi és oktatói attitűdjének köszönhetően az építészet, a belsőépítészet és a társművészetek egyenrangúnak tekintett jelentősége Pogány intézményvezetése alatt a hallgatókat is a komplexitás felé irányította. De az oktatók között a szakmai más nagyjai is jelen voltak. Király József bútortervező, Szrogh György és Farkasdy Zoltán építészek, Németh István belsőépítész szintén jelentős hatással voltak Somogyi Pál pályakezdésére. A diploma megszerzése után építészirodákban dolgozott, ez tovább erősítette azt a szemléletét, hogy a belsőépítészet alkalmazott művészet, párbeszédet folytat az adott építészeti kerettel, fölerősítve annak értékeit, kihangsúlyozva a stílusok, anyagok, szerkezetek által létrehozott atmoszférát.
Első önálló munkái az akkor felívelő kereskedelmi és vendéglátóipari feladatokhoz kötődtek: szálloda- és étterembelsőket tervezett, és munkáin már ekkor megjelentek azok a jellegzetes kézjegyek, amelyek ma, négy évtizeddel később, ugyanúgy érvényesek. A funkcionális követelmények és a kortárs design Somogyi munkáiban ugyanis a kezdetektől fogva együtt jártak az építészettörténeti utalásokkal, a visszafogott, de összhatásában jól érzékelhető szimbólumhasználattal, a részletek iránti figyelemmel. Enteriőrjeit mindig az építészeti kerethez igazítja, de nagy alkotói szabadsággal használja a tér szerkezete, anyagai és stílusa által kínált lehetőségeket. Műveltsége, művészettörténeti jártassága és a szakmai tudása nagyvonalú megoldásokat eredményezett már a pálya kezdetén. A budapesti Szovjet Kultúra Házában kialakított Bajkál teázó belső terével (1975) megalkotta az akkori főváros egyik ikonikus helyét, ráadásul rendkívüli érzékenységgel kikerülve a témában rejlő közhelyeket. A teázó-étterem enteriőrjét uraló, többszörös ívben kanyargó, szkájbevonatú bárpult fölött, a mennyezeten ugyanezt a vonalat követte egy plexilamellás fémcső. A falburkolatok pikkelyes hatása, a rusztikus textil térelválasztó inkább keleties misztikát hozott a térbe a kötelező szovjet népi reminiszcenciák helyett. A textil-, üveg-, fa- és fémmunkák, a világítás összhangja, a terek izgalmas, friss, kortárs atmoszférája egyedülálló minőséget eredményezett. A teázó legnagyobb szenzációja azonban az a hajlított, rétegelt falemez ülőbútor-család volt, melyet Somogyi ide tervezett, és amely eleganciájával, finom vonalvezetésével, a letisztult formák szépségével olyan népszerűségre tett szert a szakmában, hogy Pier Luigi Nervi, az expresszív vasbeton építményeivel világhírűvé vált olasz szerkezettervező, a párizsi UNESCO székház társtervezője személyesen fejezte ki elismerését Somogyinak.
A hetvenes évek végén egymás után több művelődési ház belső tereinek tervezése következett: a budapesti Almássy téri Szabadidő Központ, a gödöllői Művelődési Ház, majd a salgótarjáni Ifjúsági Ház erős igénybevétel mellett többféle, egymással gyakran párhuzamos funkciót kiszolgáló intézmények voltak, ezek jelentős tervezői tapasztalatot hoztak Somogyinak. A rendszerváltás új feladatokat hozott: szállodák, bakfiókok, kulturális intézmények – köztük a budapesti művészvilág egyik központja, a Fészek Klub –, éttermek és irodaházak tervezése következett. 1992-ben megbízást kapott a Magyarországra érkező McDonald's hálózat gyorséttermeinek belsőépítészeti kialakítására. A franchise rendszer még új volt a frissen átalakult társadalomban, a fogyasztói igényeknek ez a típusa szintén. Somogyi a rákövetkező 12 év során országszerte mintegy 80 éttermet rendezett be a hálózatnak, kielégítve egyrészről az egységes cégarculathoz való illeszkedést, másrészt a városok, települések épített környezetéhez való hűséget; a gyakran történeti épületben elhelyezett gyorsétteremben megjelentek az épületre jellemző részletek finom átiratai is. Így jött létre az a gazdag stílusválaszték, a pop-arttól a high-tech-en és a minimalizmuson át a countryig, amely az egyes éttermeknek az egységességen túl saját identitást is adott.
A 90-es években diplomáciai rezidenciák, diplomata lakások belsőépítészeti munkái következtek. Ezek mindegyike erős identitást fejezett ki, történeti reminiszcenciákkal. A Naphegy tetején álló török nagykövetségi rezidencia (1995) például egy 1930-as években épült villa átalakításából született. Külsején csak nyomokban érvényesül a keleties jelleg, mivel a tervezők (építész: Semsey Judit) kiindulópontja az volt, hogy az Európa felé nyitó Törökország nem saját kultúráját, hanem a közös nyugati értékeket kívánja itt megjeleníteni. A belsőt azonban jellegzetesen keleti módon, kapcsolt térsorokká formálták. A bejárattól elegáns, egykarú lépcső vezet a földszintre. Középen egy kétszintes, felülről opeionnal megvilágított nyolcszögletű aula, ebben a keleti belső udvarok hangulatát hordozó, reprezentatív térben tartják a fogadásokat. Az aula összenyitható a külön kialakított férfi, illetve női szalonokkal, az ebédlővel és a könyvtárral. Az aulából a szintén nyolcszögű teraszon át néhány lépcső vezet le a kertbe. A felső szinten a nagykövetnek és családjának kialakított lakótér kapott helyet. Az egész belsőben végigvonuló art deco motívum, egy átfordított szalagminta, finoman sejteti az iszlám ornamentika hangulatát, az intarziák, a stilizált cseppkőminták szintén ezt a hangulatot erősítik, ahogyan az indirekt fényt adó gipszfrízek és az egyedi tervezésű, színes üvegbetétes lámpák is. Az anyaghasználat visszafogott, mégis gazdag szín- és fényhatásokat teremt: a sárgaréz, a króm, az eozinmázas kerámia, a színes üveglapok keleties pompát és letisztult modern hangulatot ötvöznek.
A Legfelsőbb Bíróság (2003) 1912-ben átadott épülete sok változáson keresztül ment majdnem száz év alatt. Somogyi Pál és munkatársai a többszöri átalakítás után a szocialista kultúrház jellegtelen hangulatát árasztó emeleti tanácsterem helyén alakítottak ki egy dísztermet. A részletek az épület keletkezésének korát idézik meg, a falakon a stukkók az igazságszolgáltatás stilizált szimbólumai vonulnak fel. Alapkövetelmény volt a díszterem flexibilis kialakítása – ezért két nagyméretű függesztett, díszburkolatú tolófalat kellett beépíteni –, a párhuzamosan többféle rendezvény kiszolgálása – ez különleges akusztikai követelményeket támasztott –, illetve a kor legmagasabb légtechnikai megoldásainak alkalmazása. A díszterem legfőbb ékessége a mennyezetbe rejtett világító álkupola, amely a sötét faburkolatok ellenére is növeli a térhatást, a csillárok sorát egy színes, art deco hatású üvegsáv mögé bújtatott világító szalag kapcsolja egybe. A világítás szerepe Somogyi Pál munkáiban itt is látványosan megmutatkozik: a világítótestek elhelyezése követi vagy éppen megismétli az enteriőr alapmotívumának kontúrját, a termet körben rejtett indirekt fények is világítják, a díszes csillárok építészettörténeti részleteket ismételnek. A díszterem mellett egy növényekkel beültetett függőkertet is kialakítottak, amely nem csupán pompás látványelem, hanem sétálóteraszként is használható. A rekonstrukció tehát kibontotta az épületben rejlő értékeket és a világítás, az elegáns burkolatok és a korszerű technológiák eszközeivel kortárs, ugyanakkor az állandóságot sugalló, impozáns teret eredményezett.
A budapesti Aranytíz Művelődési Központ (2005) Somogyi Pál és Horváth Bertalan építész közös munkája nyomán jött létre. A feladat egy több generációt kiszolgáló, erős igénybevételnek kitett, egy időben párhuzamosan többféle rendezvénynek is helyet adó kulturális intézmény kereteinek megalkotása volt, amely a Belvárosban, történelmi környezetben egyszerre elegáns, fiatalos és időtálló, ráadásul a kultúra mellett kereskedelmi funkciókat is befogad. Míg az épület homlokzata megtartotta az eredeti jegyeit, belül minden új szerepet kapott. A klasszicista építészeti részleteket kihangsúlyozó belsőépítészeti megoldások a változatos terek, funkciók ellenére is harmonikus egységet teremtenek. A belsőben következetesen végigvonul a sarokvédő faelemek rendszere és a bükkfurnér burkolat adja meg a ház alaphangulatát. A lépcsőház új kovácsoltvas korlátot kapott, az üvegtetős átriumból a kiállítótér is természetes fényhez jut, a nagyterem akusztikai és burkolati kialakítása alkalmas lett színházi előadás, koncert, konferencia vagy bál megrendezésére. A Somogyi munkáira jellemző egyedi világítási megoldások itt is díszes világítótesteket, nagyvonalúan formált fényrendszereket eredményeztek, termenként és funkciónként változó formában. Az enteriőröket egyedi tervezésű, szellemes vonalvezetésű, kényelmes ülőbútorok teszik teljessé.
Az utóbbi években készített szállodai enteriőrök között fontos megemlíteni a székesfehérvári Magyar Király Szálló (2010, építész: Szendrő Péter) átalakítását. Somogyi Pál úgy nyúlt hozzá a város kiemelt helyén álló, Pollack Mihály tervezte épület belső tereihez, hogy a házat uraló klasszicista stílusjegyekhez a belső modern, letisztult formavilága mértéktartó, de méltóságteljes négycsillagos szállodai minőséget párosított. A központi belső udvar üvegtetője, a bejárat mögött induló folyosón a lanterna jellegű lámpatestjei, a rejtett, indirekt fények, a pácolt, lakkozott svédpadló burkolatok és a falakon kiemelt helyzetbe juttatott építészeti tagozatok, a díszterem pompája az aranyozott faelemekkel az épület eredeti atmoszféráját hangsúlyozzák. A pincében kialakított borozó padlástégla burkolata és ugyanitt a bontott téglából épített plusz fal, vagy a tetőtéri wellness részleg meleg falburkolata és mozaikfelületei, illetve az egyes terekbe tervezett egyedi ülőbútorok olyan igényes kortárs elemek, melyek nívós átiratként ezt a karaktert viszik tovább a mai gondolkodásmódba.
A székesfehérvári püspökség tulajdonában lévő Szent Gellért hotel és tanulmányi ház (2014) egy jellegtelen, rossz állapotban lévő, 1980-as évekbeli épület átalakításával nyert új identitást. Vendégszobák, előadói és szemináriumi tér, étterem, kávézó, közösségi helyek és egy házikápolna kapott helyet benne. Somogyi Pál építészként és belsőépítészként is jegyzi az átalakítást. A változatos funkciójú terek középpontjában a felülvilágítós aula áll, az innen beáramló természetes fény az épületet – a kétszintes aula, illetve a földszint és a pinceszint közé illesztett üveglapnak köszönhetően – teljes keresztmetszetében átjárja. A szinteket összekötő lépcsők így szinte anyagtalanul lebegnek a térben. Az egységes színvilág – fehér és halványlila árnyalatok – levegős, ugyanakkor komoly hangulatot visznek a terekbe, az üvegfalak tovább erősítik ezt a könnyed lebegést. A vendégszobákban felbukkanó angyalszárny-motívumok is a szakralitásnak ezt a belül megélhető lelki tartalmát emelik ki. A pihenésre szánt tetőterasz áttört térelválasztó fapalánkokkal tagolt felülete a belső tér intimitásához hasonlóan egyszerre képes saját és közös térként funkcionálni. 2015-ben Somogyi Pál ezzel a munkájával érdemelte ki az Év Belsőépítésze díjat – immár második alkalommal.
Az életmű esszenciája az építészeti örökség megértése és annak kezelése. Somogyi Pál munkáiban a kapott érték és a hozzáadott minőség szoros kapcsolatban áll. Belsőépítészetét, egész alkotói filozófiáját az értékőrzésnek, a térszerkezetekben megnyilvánuló nagyvonalúság és a részletekben megtalált szellemi esszencia továbbadásának szentelte. Ezért érzékeljük az általa alkotott tereket egyszerre a saját korunk kifejezésének és a meglévő építészeti környezet – s ezáltal a hazai magaskultúra – adekvát megjelenítőjének.
[Készült: 2016]