Száraz Miklós György

Képes az irodalom a lélek és a világ működésének összetett és kifinomult valóságát elénk tárni? Hol ér véget egy korrajz, és hol kezdődik a művészet? Hogyan lehet a valóságot művészetté átlényegíteni, és egyáltalán mi a különbség a kettő között? Hol a határ? „Azt gondolom, hogy az írás, az írásművészet, a regény vagy a novella, a jó próza akkor működik jól, hogyha képes a világnak egy olyan sűrítményét, az én, az alkotó személyes változatát és elképzelését megmutatni a világról, amit más nem tud. És ezzel átélhetővé tenni átélhetetlen dolgokat az olvasó számára." – válaszolja talán hasonló kérdésekre Száraz Miklós György a Prima Díj átvételének évében.[1]

Száraz Miklós György 1958-ban született Budapesten a Kossuth-díjas dráma- és esszéíró, Száraz György és dr. Marek Márta Margit orvosnő gyermekeként. Gyerekkorában Törökbálinton élt, édesanyja a tüdőkórház orvosa volt, 1975-ben költöztek a fővárosba. Munkássága kapcsán ezeknek az életrajzi adatoknak az említése nem mellékes, hiszen műveiben emlékük rendkívül gazdagon köszön vissza.

Gyermekkorától vonzzák a kalandok, utazások, amelyek egy sokszínű és gazdag önkeresési út kiinduló- vagy sarokpontjai, és egyes későbbi írásainak inspirációforrásai is. Már ezen kölyökkori utazások során is rendkívüli figyelemmel fordult – és fordul mindmáig – a határon túli magyarok mindennapjai felé, érdekli a kisebbségek (a romák, a zsidóság stb.) sorsa. Interjúiból kiderül, hogy utazásai célja nem pusztán az ismeretszerzés, hanem a szórakozás is, világot látni, újdonságként feltárulkozó életmódokat megismerni. Ez a nyitottság tisztán tükröződik művészeti és nem művészeti alkotásaiban egyaránt. Műveiben kivételes életigenlés, mások iránti kíváncsiság, önmaga és a világ kutatásának vágya bontakozik ki és válik átélhetővé.

Óvodás korától biztos volt benne, tudta, hogy régész vagy történész lesz. Kisgyermekkora óta izgatják a romok, a múlt tárgyi emlékei és maradványai. És bár 1979 és 1984 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen el is végezte a történelem és levéltár szakot, ahol a régészetbe is belekóstolt, mégsem lett belőle történettudós vagy régész. A pályakeresés éveiben a fotózás, a filmezés is érdekelte, némi tétovázás, keresgélés után végül mégis az irodalomnál kötött ki: úgy tűnik, az 1990-es évek közepe óta foglalkozik hivatásszerűen az írással. Egyre gyarapodó művei közé számtalan filozofikus vagy éppen történelemmagyarázó cikk, esszé és album illeszkedik. Sok interjúkészítő megállapította már, hogy „magányos farkas" a magyar irodalomban, vagyis egyik írói csoportosuláshoz sem tartozik. Ahogy azt is – és most konkrétan Györgyei Szabó Magdolna szavaival élek –, hogy „a kortárs szerzők azon szűk csoportjához tartozik, akik szabadúszóként meg tudnak élni az írásból Magyarországon."[2] Egy másik beszélgetésben az írói pályakezdés kapcsán újságírói munkákról is beszél – „pénzkereset gyanánt írtam mindenféle üzemi lapokba"[3] –, ám ez rövid ideig tartott, a jövedelemforrás hamarosan inkább a különböző nagy könyvkiadók számára készített, majdnem mindig saját ötletből született albumokra helyeződött át. Ezen alkotásainak különlegessége, azok gyakran egymástól is eltérő stílusa sejteti, hogy ezek esetében sem a pénzkereset lehetett az elsődleges cél.

Annak ellenére, hogy 1980 márciusától kisebb-nagyobb rendszerességgel jelennek meg írásai (kezdetben különböző álneveken), regényíróként viszonylag későn debütál. Az Ezüst Macska című regényének első kiadása 1997-ben jelent meg, kiadója az akkori Magyarország legnagyobb lapkiadója, a Pannon Kiadó (a mű azóta három magyar és egy olasz nyelvű kiadást élt meg eddig). Az írást Juhász Ferenc, Kossuth- és József Attila-díjas költő és szerkesztő bocsátotta útjára a következő szavakkal: „Régen örültem már úgy elbeszélésnek, mint amikor Száraz Miklós György átadott nekem egy írást, még az Új Írásnál, kérve: olvassam el. Remek írás volt, közöltük is a folyóiratban! Mert a fiatal író valami újat csinált, már akkor is szokatlant, tobzódót, torlódó bolond szép embersors-mesét. Bő, burjánzó életszeretet, sőt élet-áhítat hömpölygő, csavaros, örvényes, ironikus habzása volt ez az írás, legyőzve az egyre szikkadtabb elmélet-szigort, széttörve annak befelé-szűkítő rácsrendszerét".[4] Juhász olyan alkotókhoz hasonlította Az Ezüst Macska első kötetes szerzőjét, mint François Rabelais, Charles de Coster, Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán.

Az Ezüst Macska jelentőségét a Száraz Miklós Györgynél fiatalabb írói generációkhoz tartozó szerzők azonnal felfedezték. Az Irodalom visszavág 1998 téli számában ezt olvashatjuk: „Száraz Miklós György első regénye egy nagyon fontos, már régóta esedékes lépés a kortárs prózában. Érett »a regény«, mely az eddig elbeszélésekben, egymástól elszigetelten próbálkozó, az új-történetmesélő-próza fiatal képviselői által jelentkező irányzatot »legitimálja«. Spontán kifejeződése ez a regény annak az elbeszélőtechnikai, anti-szövegirodalmi, új-metafizikus prózahullámnak, amely elsősorban az erdélyi György Attila, a magyarországi Haklik Norbert, és, kevésbé tudatosan, Cserna-Szabó András novelláiban jelentkezett az utóbbi néhány évben. Az Ezüst Macska persze jóval bonyolultabb, egyszerre több hagyományból táplálkozó és több irányba nyitott mű az említett fiatal írók eddigi produktumainál, ami elsősorban Száraz életkorából (15 évvel idősebb nevezetteknél), tapasztalataiból, mintáiból, egyáltalán generációs meghatározottságából erednek, utóbbi determináció természetesen inkább az új-történetmesélők felé húz filozófiája alapján." Írtak a könyvről a fiatalok, de írt róla a szerzőnél 16 évvel idősebb Szepesi Attila vagy Mányoki Endre, és felfedezte a Holmi is.

A lelkes fogadtatású művet újabb visszhangos regények, kisregények és elbeszéléskötetek követik: 2001-ben megjelenik a Lovak a ködben, melyet Kabdebó Lóránt így köszönt: „Száraz Miklós György egy valóságos múltat elevenít élővé a huszadik századi emlékírók emlékezetéből, hogy megalkossa a maga egyetlen példányként életre keltett csodálatos életélvező és szenvedéseket elviselő leányzóját. Hogy belőle szülessen meg egy csak jelölt, de biztosan várt és tudott jövő. Nem álom, hanem valóságosnak vehető jövő. Megalapozott. Hagyományból előlépő, egészséges és élhető emberi alkat. Higgyem? Ahogy olvasom, elhiszem. Nagy írói erővel bizonyította alkotója. Mintha a Teremtő gondolatait kölcsönözné megalkotásához. Ünneppé emelve ezt a nem ünnepelhető évszázadot."[5]

Még ugyanabban az évben, 2001-ben megjelenik a Menyasszonyfátyol is, majd két évre rá az ¡Ó, Santo Domingo!, mely akár szellemi útikönyvnek is tekinthető, „egy szerelmi vallomás Granadának". Spanyolországi, andalúziai és itáliai útjai, vagy tibeti tartózkodása éppoly meghatározó élmény lehetett Száraz Miklós György számára, mint mondjuk a korábbi erdélyi csavargások: számos könyvében, albumában és különböző terjedelmű szövegeiben köszönnek vissza az olvasóra.

Legtöbb munkája nehezen kategorizálható, s bár számosat közülük albumként skatulyázhatnánk, szépirodalmi értékük nem megkérdőjelezhető. A Várak (2003), Fényes Magyarország (2004), Erdély csodái (2004), A Duna (2006), majd később Budapest (2018) és a Csodás Magyarország (2021) albumok gazdag képi világot tárnak az olvasó elé, és tudományos ismeretterjesztő igénnyel íródtak, ugyanakkor esszészerűségük sem megkérdőjelezhető, melynek lényeges alkotóeleme a személyesség, az egyéni életútra való kitekintés, a merengés, álmodozás, a képzeletvilág megelevenedése. Számos értelmezője esszéfolyamként definiálta ezeket a műveit.

Regényeinek gazdag szereplővilágában is gyakran bukkanhatunk életrajzi vonásokra. Az íróval készített interjúkból megtudjuk, hogy (akár a legapróbb) részletekben vagy mellékszereplőkben is felismerhetünk személyes tapasztalatokat, a valóságban megélt jeleneteket úgy építette be szépirodalmi alkotásaiba, hogy azok nem annyira didaktikus, mint inkább tudatfolyamszerű áramlássá, részlethalmozássá fokozódnak, s a megteremtett (sokak által mágikus realizmussal jellemzett[6]) fiktív világ a táj- és társadalomkép memoárszerű, mégis (szép)írott másává csúcsosodik.

A Lovak a ködben című regényében is, talán kissé kevésbé hangsúlyosan, mint ahogy a jóval későbbi Rio Lobo című (2021), vagy az Egyszer fiúk, egyszer lányok című (szintén 2021) elbeszélésekben, a történet egyik alapeleme, mozgatórugója a testiség. Nem az érett férfi szexuális élete kerül középpontba, hanem a fiatal nőé (Lovak a ködben) és a fiatal fiúé (a két másik említett műben), akik még tapasztalatlanok. Az erotika nem öncélúan foglalkoztatja, hanem a köztes állapot, a megismerés, a felismerés, a másik érzéseinek, illetve testi reakcióinak a kiismerése, az önelemzés lehetőségeként. A tapasztalatszerzés pedig sosem a tapasztaltság unalmába torkollik, hanem vagy egyfajta harmóniába, vagy a kifogyhatatlan élvezetek ködébe burkolózó világba.

Későbbi regényei is igencsak sikeresek voltak már megjelenésükkor. Ezekben az önkutatás egyre hangsúlyosabbá válik. Fontos munkája az Apám darabokban című -tényregénynek mondott - nagyregény (2016). A könyv egyik történész kritikusa így zárja értékelő írását: „A szépirodalmi ítészek bizonnyal más szempontot is mérlegelnek, de abban bizonyosak lehetünk, hogy a mentalitás- és életmód, sőt tágabb értelemben vett eszmetörténeti kutatások számára fontos szöveget alkotott meg a szerző." A műben a családi irat- és emléktárból származó levelek, jegyzetek, naplórészletek olyan történetekkel, anekdotákkal egészülnek ki, amelyek a család kollektív emlékezetében élnek. Ezekbe csupán helyenként épülnek be kreatív „kiegészítések". Az író-apa figurája úgy elevenedik meg a sorokban, hogy egyszerre kapunk magyarázatot egyes cselekedeteire és merülnek fel megválaszolatlan, megválaszolhatatlan kérdések másokkal kapcsolatban, mely kérdésekre az olvasó sem kap választ – a mű ugyanakkor intimebb részleteket is felvillant egy nagycsalád szövevényes múltjáról. A címszereplő az apa, a regény ajánlása mégis az anyának szól, aki nemcsak mint (későbbi) művészfeleség, hanem mint párját ugyan kiegészítő, de erős, intelligens nőalak jelenik meg, kinek önálló hivatása és céljai vannak. A cselekmény részben az '56-os forradalom köré szerveződik, részben az ezt követő kádári Magyarország első egy, talán másfél esztendejét öleli fel, mélyreható és összetett képet nyújt az időszakról. Egymás után sorakoztat leveleket a forradalom hevéről, legvéresebb napjaiból és eseményeiről, az orvosi egyetemen zajló vizsgaidőszakról, az egyetemi igazságtalanságokról és a személyes bizonytalanságokról, majd a sokkal régebbi múltból idéz fel történeteket, és megjelenik az akkori szereplők jövője, az elbeszélő gyermekkora is. És miközben mindegyre magával ragadja az olvasót a történetszál és az időrétegek egymásba fonódása, nem kerülheti el figyelmét az sem (amire a narrátor is figyelmezteti), hogy a levelezések milyen igényességgel és mégis milyen személyes őszinteséggel íródtak, hogy nemcsak a két Száraz György, a két író, hanem a néhai Marek Márta orvosnő is milyen sajátos humorral, mennyire magával ragadóan és milyen éleslátással fogalmaz.

Erről a különleges felépítésű és műfajú szövegről a szerző így nyilatkozik egy interjúban: „Amíg írtam a könyvet, sokáig rágódtam azon, hol húzódik a határ diszkréció és indiszkréció közt, mit szabad bemutatni és mit nem, mi az, amit a szüleim vagy a nagyszüleim szégyellnének, ami bántaná őket, ha élnének és olvasnák a soraimat"[7] – hiszen nem csupán maguk az események kerülnek bemutatásra, hanem szereplőinek belső világa is feltárul. S bár, ahogy maga az író is elmondja egy interjúban, az egyes leveleknek, feljegyzéseknek külön-külön szerzői vannak, a regénnyé szerkesztett összalkotás olyan bonyolult egységgé szerveződik, melyben az idősíkok és történetrészletek egymásba fonódnak aktív olvasást igényelve befogadójuktól.

Két eddig utolsó regénye, Az álomvadász (2017) és az Osztozkodók (2018) ugyan kisebb terjedelmű, de nem kevésbé kísérletező, kutató szándékú. Előbbi az álmok, a tudattalan, a misztikum izgalmas világába vezeti be olvasóit, az utóbbi pedig egy különös történetet tár eléjük – mely ugyancsak az emberi lélek rejtelmeit, a döntések mozgatórugóit vizsgálja.

Száraz Miklós György művei tehát sokfélék és sokrétűek, és nemcsak a történet szempontjából fedezhetünk fel különbségeket az egyes alkotások között, hanem a stílusuk is változatos. Mindegyikben közös azonban a keresés és a megismerés vágya, melynek egyaránt tárgya az egyén belső világa, a körülöttünk lévő világ és a múlt. Írásaiban úgy szembesít minket – hol messzi tájakon, hol a jól ismert, otthonos vidékeken – helyzetekkel, amelyeket hétköznapjainkban talán figyelmen kívül hagynánk, hogy rákényszerít minket egy felfedezésre: a mélyebb értelem és értékek nem válnak mindig már első ránézésre nyilvánvalóvá.

[1] A Magyar Irodalom kategória díjazottjai, 2021-ben, Száraz Miklós György – író, 2021., a Prima Primissima Díj hivatalos Facebook-oldalán közzétett felvétel

[2] Györgyei Szabó Magdolna, Infernális rettenet, amely valójában maga az élet, Előretolt Helyőrség, 2021, https://helyorseg.ma/rovat/portre/gyorgyei-szabo-magdolna-infernalis-rettenet-amely-valojaban-maga-az-elet

[3] Német Dániel, „csakis saját magammal kell elszámolnom", 2021., Demokrata, https://demokrata.hu/kultura/csakis-sajat-magammal-kell-elszamolnom-381398/

[4] Száraz Miklós György, Az Ezüst Macska, 1997., Pannon Kiadó, Budapest, az előszóból

[5] A cikk későbbi kiadása online is elérhető: Kabdebó Lóránt, Lovak a ködben, Oroszlános udvar, 2015., http://oroszlanosudvar.hu/2015/05/31/lovak-a-kodben/

[6] mint például, Kabdebó Lóránt, „A hagyomány él lángolással benne", Demokrata, 2021. március 24., online elérhető: http://szarazmiklosgyorgy.hu/a-hagyomany-el-langolassal-benne/ vagy Bene Zoltán, Misztikus realizmus, Irodalmi Jelen, 2022, online elérhető: https://www.irodalmijelen.hu/2022-feb-16-1032/misztikus-realizmus

[7] Német Dániel, „csakis saját magammal kell elszámolnom", 2021., Demokrata, https://demokrata.hu/kultura/csakis-sajat-magammal-kell-elszamolnom-381398/

[2022]