Tóth Lajos

A kárpátaljai magyar kortárs képzőművészet, azon belül a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának meghatározó művészegyénisége. Festő- és grafikusművész.

Pályakezdéstől elhivatottan készült festőnek és elhivatottsággal vállalta később is, egész élete során, az itt élő magyarok kulturális és szellemi felemelkedésének szolgálatát.

A rendszerváltás pillanatától aktív résztvevője a kárpátaljai magyar közéletnek. 1990-ben a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (KMKI) megalapítója, és egészen a 2003-ban elhatározott visszavonulásáig, első elnöke volt. 1992-ben, Budapesten, a Magyarok Világszövetségének rendezésében megalakult Magyar Képző- és Iparművészek Társasága (MKIT) közgyűlésén, a kárpátaljai magyar képzőművészek tagjaként vett részt. 2003-ig az MKIT elnökségi tagja. Nevéhez kötődik a Révész Imre Társaság sikeres bemutatkozása az EXPO-2000 Hannoveri világkiállításon.

A Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé 2005-ben, Erfán Ferenc, Magyar László festőművészekkel, Horváth Anna keramikusművésszel, Vári Fábián László, Füzesi Magda, Nagy Zoltán Mihály írókkal, Vidnyánszky Attila rendezővel együtt, ünnepélyes keretek közt választották be. (Gerzson Pál festőművész és Kő Pál szobrászművész ajánlásával, Makovecz Imre elnök vette fel.)

2006-ban bekövetkezett halálakor, a következő sorokkal búcsúztak tőle pályatársai: „[a]z évek során emblematikus figurájává vált a helyi kulturális életnek, aki már puszta jelenlétével, de még inkább kiapadhatatlan empátiájával és a magyarság iránti elkötelezettségével inspirálta környezetét".

Szürtén, egy kis kárpátaljai faluban született. Fiatal korától folyamatosan festett. Művészi pályája alakulására hatással volt falujabeli festőművésszel, Kolozsvári Lászlóval való mély barátsága. Vele együtt, a kárpátaljai hagyományoktól nem elszakadva, de mégis más utat választottak művészetüknek. Az orosz-szovjet-ukrán festészet által át-meg áthatott stílus, témák, szín-világ helyett a hegyektől körülölelt ungi és a beregi Tiszahát sík vidékét, parasztjainak az arcát, a hányatottságba beletörődött sorsukat, szegény mindenapjaikat akarták megörökíteni.

Az ungvári Iparművészeti Szakiskola ötvös szakán 1964–1967 között tanult. Tanárai: Petky Sándor, Berecz Vilmos voltak. Ismert, hogy a szovjet-rendszer alatt, az itt élő magyar művészek többségének nem volt lehetősége képművészeti (festészeti, szobrászati szakirányú) iskolákat végezni. (Lásd: a szintén MMA tagok, Erfán Ferenc és Magyar László festőművészek életrajzához és művészeti pályabemutatásához készült, a kárpátaljai képzőművészet történetét ismertető tanulmányt.) A szakiskola befejezése után közel tíz éven át dekoratőrként, tervezőként és kivitelezőként dolgozott különböző ungvári vállalatoknál. Művésztársaihoz hasonlóan ő is az InterArt-nál és más cégeknél belsőépítészként, dekorációs tervezőként kapott megbízásokat. Közben festett. A hetvenes évek közepétől szerepelnek munkái egyéni és közös kiállításokon. Igaz, a kiállítási lehetőségek és a bemutatott alkotások száma is ekkor még eléggé gyér számú. Életében és művészetében az igazi áttörést a rendszerváltás jelentette. A kilencvenes évek elejétől szabadfoglalkozású festőművész, egészen a korán bekövetkezett haláláig.

Festő, grafikusművész, könyvillusztrátor. Festészetének és rajzművészetének egyéni stílusát, témáit a kárpátaljai magyar élet határozta meg. Az évszázadokon át itt élő, nehéz sorsú kis magyar közösség mindennapjai és történelme, kultúrája determinálta, és ihlette rövid időre szabott alkotóművészetét. Szemléletét, gondolkodását és művészetét az egész magyar kultúrához tartozás mélyen áthatotta. Művészete mind témáiban, mind stílusában és színhasználatában, különbözik a Kárpátaljai Magyar Képzőművészek Révész Imre Társasága többségének stílusától és gondolatvilágától. Kortársai közül kiemelkedik egyéni látásmódjával és modernségével, úgy témái, mint kifejezőeszközei tekintetében. Témavilágát filozofikus művészalkata határozta meg. Mély történelmi-társadalompolitikai és lélektani oldaláról közelítik meg a témát a Madárijesztő-sorozat darabjai (1993-tól, olaj, farostlemez), a Múltunk, Jelenünk, Jövőnk című triptichonja (1993, olaj, vászon, 60x80 cm, repr.: KMKI Révész Imre Társaság kiállítás katalógus,1993) és más művei.

Képeire a realista-szürrealista ábrázolásmód jellemző: elsősorban tájképeket (Bogács, 1994, olaj, vászon, 54x65 cm, repr.: Révész Imre Társaság 1995 kiállítás katalógus; Tanya, repr.: EXPO 2000 – Hannover), portrékat (Ilon néni, olaj, vászon, Az öreg vadász, olaj farostlemez, repr.: KMKI Révész Imre Társasága 1990–1995 kiadvány; Szent István, 1995. papír vegyestechnika,repr.: Honfoglalás 1100 kiállítás katalógus) szimbolikus jelentőségű kompozíciókat (Erdélyi Béla emlékére, olaj, vászon, Emlékezés, papír, tus, Repülő emberek sorozat: Az utolsó próbálkozás, olaj, farostlemez, repr.: KMKI Révész Imre Társasága 1990 –1995 kiadvány; Angyal a falu felett, 1995, olaj vászon, Modern Babilon, 1995, papír vegyes technika, repr.: Honfoglalás 1100 kiállítás katalógus ) festett. Alkotói énje két irányban nyer kifejezést, művészi eszköztára hol a kárpátaljai iskola hagyományaival rokon, hol asszociatív-metaforikus jellegű, szürrealista stílusú. Egyéni festészeti stílussal rendelkezett; képeinek különös felfogású szürrealista, expresszív dinamikája egyszerre volt látomásos, vizionáló és szimbolikus jelentésű. A Madárijesztő sorozat témájával haláláig foglalkozott. A sík vidék felett megjelenő madárijesztő a rossz szellemek elűzését volt hivatott elűzni (Madárijesztő, repr.: EXPO 2000 - Hannover, máskor pedig éppen az uralkodó bajt jelképezte (A gazember, olaj, farost, repr.: KMKI Révész Imre Társasága 1990–1995 kiadvány). Csontváry hatását tükrözik a Révész Imre Társaság 1999-ben rendezett kiállításon bemutatott művei: az Álomvár, a Kárpát-medence, A költő emlékére, a Családfa, a Határ. (Repr.: Révész Imre Társaság kiállítás katalógus, 1999)

A színvilág tekintetében is visszafogott művek mágikus erővel ragadják meg a nézőt, hiszen a lényegre tapintanak rá: a síkvidéki táj hangulatát, „lelkületét" adja vissza.

Különösen tehetséges volt, hogy művein kifejezze: a múlt, és a jelen mellett nem sok ígérettel kecsegtet a jövő. Mégis, valami töretlen hittel rendelkezett. Küldetéstudata volt; pontosan tudta, a képzőművészet is az egyik tartópillére és a megmaradás záloga a keleti végeken. Hihetetlenül erőteljes, aktív volt; önmaga felé is rendkívül fegyelmezetten, elkötelezett hivatástudattal látta el az akkor induló művészközösség, a Kárpátaljai Magyar Képzőművészek Révész Imre Társaságának a szervezését, vezetését. Nemcsak átlátta a feladatokat, hanem irányt adott a Társaság fejlődésének. Kiállításokat, művésztelepeket szervezett, katalógusok megjelentetéséről gondoskodott. Olyan körülmények között, amikor a művek nem műtermekben, hanem pincében, rossz, világtalan tetőterekben születnek, és az alkotás valóban pillanatokat jelent a mindennapi paraszti, vagy éppen iparos munka mellett. Saját tapasztalatából ismerte, és felmérte, hogy a Társaság tagjait a szűken vett kárpátaljai környezeten túl Magyarországra, és nagyobb távolságokra kell elvinnie. Töltődni, erősödni, majd alkotókedvvel hazatérve folytatni az egyre karakteresebbé váló együttes bemutatkozásaikat.

Nagyformátumú, rendkívül szerény, öntudatos egyéniség volt. A Társaság odaadó vezetésén túl, a tágan vett közösségért, a szülőföldjéért és a magyarság kultúrájáért dolgozott. Életművét számba véve látnunk kell, hogy közösségért végzett munkája önfeláldozó volt. Rövid idő adatott meg neki az alkotáshoz. Nagy tehetségének csak felvillanó művészképeit látjuk.

Tóth Lajos műveit több országban is kiállították. Az évek során festményeit bemutatták Kijevben, Ungváron, Nyíregyházán, Mátészalkán, Miskolcon, Pécsett, Budapesten, Szófiában, Varsóban és Hannoverben is.

A kilencvenes években a legtöbbet foglalkoztatott kárpátaljai könyvillusztrátor, számos helyi magyar költő verseskötetében találkozhatunk jellegzetes és egyedi látásmódot tükröző grafikáival.

A rendszerváltás adta új viszonyok közt rögtön felismerte egy önálló magyar képzőművészeti szervezet szükségességét. 1990-ben megalapította a Kárpátaljai Magyar Képzőművészek Révész Imre Társaságát, felvállalva a kortárs kárpátaljai magyar képzőművészek érdekképviseletét. (Megalakuláskor tagjai: Benkő György (Beregszász), Erfán Ferenc (Ungvár), Hidi Endre (Nagydobrony), Iván Ambrus (Ungvár), Jankovics Mária (Ungvár), Kiesz Gellért (Ungvár), Kolozsvári László (Szürte), Magyar Sándor (Ungvár), Pálfy István (Ungvár), Petky Péter (Ungvár), Réti János (Ungvár), Szemán Ferenc (Ungvár), Veres Péter (Beregszász) voltak. Magyar László és néhányan később léptek be. Elgondolkodtató tény, hogy a megalakulás óta a máig eltelt időszakban a felsorolt művészek többsége távozott az élő sorából.)

A Révész Imre Társaság, a szülőföld és a nemzeti hagyományok iránti elkötelezett magyar művészek csoportjaként jelent meg. 1991-ben, az ungvári várban rendezett első kiállításukkor, a megjelent nagyközönséggel együtt ünnepelték szellemi együvé tartozásukat.

Tóth Lajos elnökként felelősséggel vezetette és szervezte a társaság életét. Kiállításokat, szimpozionokat, művészeti találkozókat rendezett, hivatali, adminisztrációs feladatokat látott el és festett. Állandó kapcsolatokat ápolt a Kárpát-medencében élő magyar (magyarországi, felvidéki, erdélyi, vajdasági), valamint a ruszin és ukrán művészekkel, továbbá a kárpátaljai magyar és magyarországi kulturális intézményekkel és egyesületekkel. A Révész Imre Társaság folyamatos együttműködése a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskolával és az ungvári Boksay József Múzeummal, illetve a magyarországi, felvidéki, és erdélyi múzeumokkal, galériákkal, valamint a különböző művésztelepekkel, szintén az ő tevékenysége folytán szilárdult meg. 1991-ben Nagypaládon, Tóth Lajos elsőként szervezte meg az első kárpátaljai magyar alkotótábort. Az itt készült alkotásokból nyílott meg a Társaság első nagysikerű tárlata az ungvári várban (akkor még Honismereti Múzeum épületében). 1992-ben Budapesten, a Magyarok Világszövetségének a szervezésében megrendezett képzőművészeti világtalálkozón, egyben Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságának (MKIT) megalakulásakor, a résztvevők közt képviselve voltak a Révész Imre Társaság tagjai.

Az 1995-ben, Ungváron, a Kárpátaljai Képzőművészeti Múzeumban rendezett nagyszabású kiállításuk alkalmával nem csak fél évtizedes évfordulóját ünnepelte a kárpátaljai képző-és iparművészek csoportja. Ez a tárlat egyben a MKIT által szervezett Tisztelgés a Honfoglalás 1100. évfordulója előtt című kiállítás (1996, Budapest) előkészítője volt. Ez kiállítás egyben a Kárpát-medencében élő magyar képző-és iparművészek első közös magyarországi bemutatkozása volt. A Társaság legjelentősebb bemutatkozásai közt szerepel az EXPO 2000 – Hannover világkiállításon való szereplés, majd ezt követően, a Varsói Magyar Intézetben valósult tárlatuk.

Halálakor pályatársai emlékeztek meg róla:

Benkő György festőművész, főiskolai tanár, barátjáról, pályatársáról szóló megemlékező beszédében kiemelte: Tóth Lajos az igazi alföldi festészet képviselője volt. Kolozsvári László, a festőművész barátjaként és alkotótársaként méltatta az emlékkiállításon a képek alkotóját. Mint mondotta: a semmiből akart valamit alkotni, az alföldi táj egyszerűségeinek visszaadására törekedett, s ezek a motívumok lettek a legértékesebb részei művészetének.

A Révész Imre Társaság 1993-ban rendezett kiállításához megjelentetett katalógusban, Tóth István, írását a következő sorokkal zárja: „Három ungi magyar kisközség, Szürte, Szelmec és Gálocs határán álló kis liget mellett egy magányos fűzfa áll. Festőbarátom ezt a fát visszatérően, minden év- és napszakban megfestette már: meleg alkonybarnában, s csontfehér hideg-szikrázásban, de úgy tűnik, még nem jutott a különböző változatok végére. Úgy érzi, s mondja is csöndesen, még sok, talán befejezhetetlen tennivalója van a külső szemlélő számára parányinak tetsző univerzumában. Nekünk pedig ez az elszánás reményünk és vigaszunk: a biztos hit, hogy Kárpátalja magyar képzőművészete ukázokkal – amíg áll az a Fűzfa! – sohasem lesz betiltható." A magában álló fa leírásában, és a művészt idéző szavakban Tóth Lajost véljük felismerni. Halálakor, a temetésén, művészbarátai egy hatalmas, kies sziklán megkapaszkodó magányos fát ábrázoló festményét idézték emlékezetünkbe: „Azt beszélik, a művész magát ábrázolta a fában, mely azonban most tragikus módon kettétört".

[2016]