Vajda László

Életrajz

Vajda László Tiszaeszláron született 1953. április 14.-én. Édesapja, Vajda Imre és édesanyja, Vajda Imréné Dallos Margit a mezőgazdaságból éltek, szántót, kertek műveltek, majd a kollektivizálás éveitől az apa kosárfűz termelésével foglalkozott az Erdőgazdasági Fűz és Kosáripari Vállalat tiszalöki és tiszadadai telepén.

1967-ben apja tanácsára a rakamazi 135. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetbe iratkozott be, és Szép Gábor tiszaeszlári kovácsmesternek lett inasa. A mesterség alapjait itt sajátította el, nagy hatást gyakorolt rá a műhelyben a termelőszövetkezeti keretek ellenére megmaradt szakmaszeretet, a munka megbecsülése és az évszázados fogások. Folyamatosan képezte magát, így a szakmunkásképző befejezése után rögtön, 1970-től esti tagozaton folytatta tanulmányait a tiszalöki Teleki Blanka Gimnáziumban, ahol 1974-ben érettségizett. Közben 1973-ig még Szép Gábor mellett dolgozott, majd a Tiszavasvári Vegyesipari Szövetkezetben helyezkedett el. 1976-ban házasságot kötött Csíkai Ilonával, majd megszülettek gyermekeik, 1977-ben Bernadett, 1978-ban pedig László. Szakmai fejlődésének egy fontos állomása volt az 1975-ben, Debrecenben letett mestervizsga. Közben már érlelődött benne a gondolat, hogy szakmáját még mélyebben szeretné megismerni, illetve a már megszerzett tudást jó lenne továbbadni. Elfogadva a felkérést, 1979-től a tiszavasvári 115. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben lett szakoktató. A hivatalos tananyag mellett próbálta felhívni a diákok figyelmét a kovácsmesterség, a fémművesség értékeire, igyekezett kreatívan, nyitottan okítani a leendő szakmunkásokat. A tanmenet merevségével sosem értett egyet, hiszen a hagyományos mester-inas viszony előnyeit jól ismerte, a szakmák elsajátításának legjobb módját ebben látta.

Az oktatómunka időszakában egyre több, az egykori paraszti életmódhoz, a földműveléshez és a népi építkezéshez kötődő vas- és más fémtárgyat gyűjtött össze, ezeket el is készítette, majd 1983-tól több rangos kiállításon be is mutatta. 1984-ben a számára nagy sikert hozó debreceni Régi mesterek, mai alkotók című pályázat díjaként Hajdúnánáson és Tokajban olyan alkotótáborokban vett részt, ahol találkozhatott a népművészetet szerető, értő és azt feldolgozásra érdemesnek tartó kézművesekkel, néprajzosokkal, és csatlakozott a Nomád Nemzedék híres alkotóihoz, kutatóihoz. Innentől szakmai pályafutása új lendületet kapott, végleg elkötelezte magát a népi tárgyalkotó kultúrának és már célirányosan ennek megőrzését tűzte ki legfontosabb feladatául. Szerszámait, vasalatait, használati eszközeit ezek után folyamatosan vitte a népi iparművészeti zsűri elé, ennek eredményeként 1986-ban népi iparművész címet kapott. Ezek után már, mint a zsűri tagja, maga is véleményezte a kovácsmunkákat és olyan meghatározó szellemiségű kutatókkal kötött barátságot, mint Borbély Jolán, Bánszky Pál vagy Füzes Endre. Saját műhelye építését az 1980-as évek végén kezdte el, majd 1991-ben végleg otthagyva a tiszavasvári iskolát, Tiszaeszláron megnyitotta a Vajda Kovácsműhelyt. Javította a falu lakóinak szerszámait, mezőgazdasági gépeit, készítette a pályázatokra szánt míves darabokat, de folytatta az 1987-ben elkezdett harangöntést is. A szaktársak összefogásának érdekében Magyarországi Kovács Céh néven egyesületet alapított, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Népművészeti Egyesületben aktívan szervezte a programokat, ezek közül a tokaji művésztelepen 1987-ben először, azóta több alkalommal megrendezésre kerülő Országos Kovácstalálkozó kötődik legszorosabban a nevéhez.

A Vajda László vezette műhely munkájából nem maradt el az oktatás, 15 kovács szabadult fel az inasidő végén, akiknek nagyobb része meg is maradt a szakmában, önálló műhellyel, megélhetéssel. Fia is a tanulók egyike volt, aki tanulóévek után csatlakozott apjához, együtt viszik a feleség és édesanya segítségével a Vajda Kovácsműhelyt és vesznek részt a Kárpát-medencei kézműves-iparos életben.

Vajda László kovács ma szakmájának az egyik legismertebb és legelismertebb hazai képviselője, mind tudása, mind a mesterség fennmaradásáért való fáradozása okán. Mindezt számos kitűntetés, megtisztelő cím bizonyítja: 1986-ban népi iparművész, 1995-ben Király Zsiga díjas lett, a különböző nemzetközi kovácstalálkozókon (Ausztria, Lengyelország, Csehország) több kategóriában is elismerték tudását. 2004-ben megkapta a Népművészet Mestere címet, 2008-ban pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Népművészeti Egyesület tagjai elnökükké választották. 2013-ban a Magyar Kultúra Lovagja címet nyerte el, majd ugyanebben az évben a Magyar Művészeti Akadémia felvette levelező tagjai közé.

______________________________

Életrajzi adatok

Tiszaeszlár, 1953. április.14.

Tanulmányok

1967–1970: 135. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet (Rakamaz), kovács szakma

1970–1974: Teleki Blanka Gimnáziumi (Tiszalök)

1978: 115. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet (Tiszavasvári), hegesztő szakma

1976: Mestervizsga (Debrecen), kovács szakma

Munkahelyek

1967–1973: Szép Gábor kovács mellet inas a Petőfi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben

1973–1978: Szép Gábor kovács mellet segéd a Petőfi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben

1978–1979: Tiszalöki Vegyesipari Szövetkezet, szerkezetlakatos, hegesztő

1979–1991: 115. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet (Tiszavasvár), kovács szakoktató

1988–: kovácsmester saját műhelyében

Művészeti szervezeti tagságok

1984–: Szabolcs-Szatmár-Megyei Népművészeti Egyesület (1990-től: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Népművészeti Egyesület), tag, 2008–: elnök

1990–: Magyarországi Kovácsmíves Céh, alapító tag, egyesületté válása után (1992) elnök, jelenleg tag

2013–2017: Magyar Művészeti Akadémia, levelező tag

2017–: Magyar Művészeti Akadémia, rendes tag