Andrásfalvy Bertalan

Életrajz

„Ha nekem ilyen őseim vannak, akkor valamit le kell tennem az asztalra. Mégsem lehetek rongyabb náluk, nekem szolgálnom kell ezt az országot, ezt a népet. Még kisgyerek voltam, amikor bevonultam egy kamrába és kértem a Jóistent, hogy válasszon ki engem egy ilyen feladatra." (Andrásfalvy Bertalan. In: Hogy hitem legyen. Kairosz, Bp. 2005: 20)

Andrásfalvy Bertalan 1931. november 17-én született Sopronban. Szülei Andrásfalvy Károly és Mezey Judit. Családja Erdélyből származik, eredetileg az Andráscsík nevet viselte, amíg édesapja fel nem vette a bukovinai székely Andrásfalva település nevét. A névváltoztatás oka nagybátyja előtti tiszteletadás, aki oda települt ki tanítónak azzal a céllal, hogy magyar ajkú értelmiséget hozzanak létre Bukovinában. Nagyapja egy kolozsvári internátusos gyermekotthon vezetője volt. Anyai ágon családfája egészen a 14. századig vezethető vissza, egyik ősapja volt Zrínyi Miklós is. Családjukat az I. világháború után kiutasították Romániából és Magyarországra települtek, mivel édesapja nem írta alá a román állami esküszöveget. Apja a magyaróvári mezőgazdasági főiskola elvégzése után 1945-ig az Esterházy-uradalomban dolgozott. 1944-ig Sopronban éltek. Meghatározó élménye volt, hogy fiatalon végignézte az Esterházy-kastélyt elfoglaló szovjet csapatok rombolásait és azt, ahogy a vandalizmus ellen fellépő apjára fegyvert fognak. A háború pusztításai elől a feketebokori majorra költöztek, majd 1947-ben Budapestre.

1942–1947 között a soproni bencés gimnáziumban tanult, majd a budapesti ciszterci gimnáziumban érettségizett 1950-ben. Már soproni diákévei alatt aktív tagja lett a Regős cserkészetnek, ahol benne és társaiban is megszületett az elképzelés, hogy a II. világháború után létre kell hozni egy Dunai Konföderációt, a Közép-Európai Egyesült Államokat. A cserkészmozgalom betiltása után a kommunista diktatúra éveiben is megtartották közösségüket. Már ekkor megfigyelés alatt állt. 1950-ben nem vették fel néprajz szakra, így román-magyar szakon kezdte tanulmányait, ám néprajzos órákat is hallgatott. Harmadik évtől a románt elhagyta majd néprajz és muzeológus diplomát szerzett 1955-ben. 1954–55-ben a budapesti Néprajzi Múzeumban segédmuzeológus, majd öt évig Szekszárdon muzeológus. 1956-ban személyesen részt vett a forradalom eseményeiben, túlélte a Parlament előtti sortüzet.

1956-ban, a forradalom előtt járt először Moldvában, ahol életre szóló barátságot kötött Kallós Zoltánnal. 1961-től – amint 1956 után ismét lehetővé vált az Erdélybe utazás – folyamatosan jár ki gyűjtőútra Martin Györggyel, Pesovár Ferenccel és Kallóssal. Elsősorban néptáncokat vettek filmre. Többek között az általuk gyűjtött anyagokra építve indították el az 1970-es években a táncház-mozgalmat is. Moldva mellett rendszeresen járt gyűjtőúton Gyimesben, a Mezőségben, Kalotaszegen, a Felvidéken, Dél-Baranyában, Sárközben, ahol a magyarokkal együtt németek, szerbek, sokácok, horvátok, bukovinai székelyek, moldvai csángók és cigányok kultúráját gyűjtötte. Kutatott Albániában is, feldolgozva a balkáni szőlőművelés rendszerét. Az államszocializmus idején 1960-tól folyamatos megfigyelés alatt állt, rendszeresen felléptek ellene a magyar Államvédelmi Hatóság és a román Securitate ügynökei.

1965-ben kötött házasságot Gere Máriával. Három fiuk született, Péter (1966), András (1967) és Bertalan (1970).

1960 és 1976 között a pécsi Dunántúli Tudományos Intézet munkatársa, közben Kecskeméten 1965-ben kertész üzemmérnöki diplomát is szerzett. 1971-ben védte meg kandidátusi értekezését néprajztudományból. 1976 és 1977 között a Baranya Megyei Levéltár tudományos főmunkatársa, majd 1985-ig a pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályvezetője volt. Ezután 1989-ig az MTA Néprajzi Kutatócsoportja főmunkatársa, majd osztályvezetője. 1990-ben védte meg akadémiai doktori értekezését. 1989 és 1990 között a Janus Pannonius Tudományegyetem (JPTE) docense, megszervezte a néprajzi tanszéket. 1993 és 2001 között a JPTE (2000-től Pécsi Tudományegyetem) egyetemi tanára volt, 2001-óta a Néprajz- Kulturális Antropológia Tanszék professzor emeritusa.

1979 óta vett részt tevékenyen a politikában. A Bibó István Emlékkönyvbe kérték fel publikálásra, s a megjelenő A magyarság életfája című tanulmány megszületésétől kezdve nyíltan részt vett a hazai ellenzék munkásságában, kitéve magát a folyamatos megfigyeléseknek és zaklatásoknak. 1988-ban belépett az MDF-be, a rendszerváltás idejére már egyik vezetőjeként tartották számon. 1989 és 1990 között az országos választmány tagja és a pécsi alapszervezet elnöke volt, 1993-ban a Baranya megyei választmány elnökének választották. Az első szabad választásokon egyéni jelöltként bejutott az Országgyűlésbe, 1993 és 1994 között az MDF-frakció elnökségi tagjaként dolgozott, 1994-ben és 1998-ban pedig a párt országgyűlési képviselőjelöltje volt.

1990-ben kinevezték a rendszerváltás utáni első művelődési és közoktatási miniszterré az Antall-kormányban. A posztot 1993-ig töltötte be, ekkor Mádl Ferenc későbbi köztársasági elnök követte. Minisztersége idején a rendszerválás utáni kulturális élet finanszírozásában, illetve a korábbi állampárti befolyás megszüntetésére hozott intézkedéseket. Harcot folytatott a hit- és erkölcstan, valamint a művészeti oktatásának általánossá tételéért. A szakmaiság megvalósítása mellett a diktatúrában kialakult félelem légkörének feloldását tartotta legfontosabb feladatának. 2005-ben távozott az MDF-ből és a Lezsák Sándor által alapította Nemzeti Fórum tagja lett.

Kutatta a vízrendezések előtti hagyományos gazdálkodást, egyes népcsoportok változó életmódját, a különböző kultúrák és nyelvek együttélését. Részt vett a magyar nép tánckincsének, népzenéjének, népszokásainak, mesekincsének, szokásvilágának, népművészetének feltárásában, a néptánc- és a népi kézművesség mozgalmaiban. Munkásságának eredményeit nem csupán a tudományos közéletnek szánta. Évtizedek óta tart nyilvános előadásokat, melyek elsősorban a művészetek, a művészeti oktatás, a hagyományok megtartása, a család és a nemzet, valamint a keresztény erkölcsiség fontosságáról szólnak. Mintegy 250 könyvet, tanulmányt, tudományos közlést írt hazai és külföldi szaklapokban, több tudományos és állami kitüntetést kapott, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, Prima-díjat és Széchenyi-díjat.

Az életrajzot összeállította: Povedák István [2016]

________________

Életrajzi adatok

Sopron, 1931. november 17.

Tanulmányok

1942–1947: Bencés Gimnázium, Sopron

1947–1950: Ciszterci Gimnázium, Budapest

1950–1955: ELTE BTK néprajz-muzeológus, 1950–1953: román-magyar szak

1960–1965: Kertészeti Egyetem, Kecskemét, kertész üzemmérnök

Munkahelyek

1954–1955: Néprajzi Múzeum, Budapest, múzeumi gyakornok

1955–1960: muzeológus, Szekszárd

1960–1976: MTA Dunántúli Tudományos Intézet, tudományos munkatárs

1976–1977: Baranya Megyei Levéltár, tudományos főmunkatárs

1977–1985: Janus Pannonius Múzeum, Pécs, múzeumi osztályvezető

1985–1989: MTA Néprajzi Kutatócsoport, osztályvezető

1990–1993: Művelődési és közoktatási miniszter

1990–1994: parlamenti képviselő

Oktatási tevékenység

1989–: Janus Pannonius Tudományegyetem Néprajz Tanszék (ma Pécsi Tudományegyetem Néprajz- és Kulturális Antropológia Tanszék), docens, 1993–2001: egyetemi tanár, 2001–: professzor emeritus

Művészeti szervezeti tagság

1970 – 1997: Magyar Néprajzi Társaság, főtitkára, alelnöke, 1990–1997: elnök

1999 – Szent István Akadémia

2001 – Finn Irodalmi Társaság levelező tag

2015 – 2019. Magyar Művészeti Akadémia, levelező tag

2019 – MMA rendes tag