Károlyi Amy

Károlyi Amy életműve a magyar költészettörténetben igen különös megítélés alá esik, az irodalmi élet nem főszereppel kínálta. Ő azonban saját maga belső mércéjét követve alkotott, s épp ez a külvilág hangját negligáló magatartás eredményezte azt, hogy túl tudott nőni azon a szerepkörön, melyet jósoltak neki. Tandori Dezső 60-as évekbeli méltatásában „gyorsan gazdagodó, kristályosodó életműről" beszél, mely „mind inkább növekedni fog az időben."

Károlyi Amy életpályájának, költői életművének számbavételekor egyrészt beszélnünk kell arról, hogy Weöres Sándor feleségeként nem könnyű feladat költőnek lenni, az irodalmi közélet alkotói évtizedei alatt mindvégig árnyékként tekintett rá, nehezen ismerve el, hogy a saját költői ouvre-je is említésre érdemes, s nem pedig afféle költőfeleség-játszadozás. Hogy Károlyi Amy költészetének értékét és egyedülállóságát lássuk és értsük, távolabbról kell indulnunk. Károlyi Amy közel harminc éves, amikor első verse megjelenik, s majdnem negyven, amikor első kötetét kiadják. Ezek szokatlan és nehezítő tények, azonban épp ez az egyik olyan momentuma az életműnek, mely kiemeli őt kora költőtársai közül. Ő maga úgy fogalmaz „[l]assan és sötétben dolgoztak bennem a kreatív erők, szinte biológiai türelemmel és nyugalommal. A sorsom ráért." S valóban. Károlyi Amy első kötetének megjelenésekor nyoma sincs az ún. „zsengéknek". Líráját már a kezdetektől nagyfokú intellektualizmus hatja át.

Első kötetének (Szegezzetek a földhöz, csillagok, 1947) darabjain még érződik a költői hang próbálgatása, a költői világ egyéniesítésére tett törekvések, talán némi bizonytalanság, de „gyenge verseket", olyanokat, amelyeket ne szűrt volna meg Károlyi Amy ezerféle szűrőn, nem találunk. Miután 1947-ben megjelent ez az első versgyűjteménye – politikai okokból is –, csendes évek következtek. Újabb kötete 1957-ben jelenik meg, A holdistennő címmel. Ezt a versgyűjteményét az újrakezdés kötetének nevezhetjük, ami pedig ezután következik, 1965-ben, A harmadik ház már teljes mértékig az érett Károlyi Amy költészete. Továbbra is őrzi az intellektuális szemléletet, s ez nemcsak afféle fölöttes én, fegyelmező erő, de tetten érhető a tudás- és műveltséganyagra építő versírási gyakorlatban is. Az antik irodalmi párhuzamok használata, legfőképpen a görög mitológia világának újraidézése is megfigyelhető kötetében. Tudatosság, tömörség, puritán fogalmazás jellemzi. A részletek gondos megfigyelése, s a legapróbb változások számbavétele jellemzi költeményeit. Képeinek igen gazdag az asszociációs hálója, s jellemző az a szándékolt feszültségkeltés is, melyet egy-egy nem várt jelző, vagy költői kép eredményez. Egy-egy ilyen kép mögött fel tudja villantani a legmélyebb összefüggéseket, s képes arra is, hogy „egy csendéletből általános emberi tartalmakat tudjon kibontani" – ez kötetének talán legfőbb erőssége.

Alma és kés magánya

kockás abrosz-oválba.

Várnak a kézre, szájra,

nyíljék életük csendje,

nyíljék csendjük oválja." (Ovál).

A kötet nemcsak terjedelmében, de beosztásában is nagyon hasonlít az ezt megelőző verseskötetére. Károlyi Amy kijelentése, mely szerint „Saját napom világít, saját holdam" teljes mértékben igaz erre a versgyűjtemény, benne a saját hang, semmivel, senkiével össze nem téveszthető módon jelentkezik.

Az Anti-mennyország (1969) versei vallanak azokról a belső erőkről, melyek újabb és újabb inspirációval gazdagítják Károlyi Amy költészetét. A kritikusok szerint a költő egyik legteljesebb művéről van szó. Költészetének formai vívmányai, tömörítő készsége, nyelvi gazdagsága itt találja meg az adekvát formát. Egyre inkább száműzi a képeket is, s mind gyakrabban kísérletezik a már említett nyelvi tömörítéssel, azzal, hogy hogyan tudja minél kevesebb szóval, vagy épp csak egy jelzéssel érzékeltetni a kívánt hatást. Alkímia című költeményében ars poetica formájában fogalmazza meg céljait:

A kígyónak jó

lehántja bőrét

mit ág tépett

szögtől szakadt -

A lélek másképp menekül

a mocsoktól, mi ráragadt:

tégelyben olvaszt csillagi

hőfokon sárból aranyat. (Alkímia)

Ez a „csillagi hőfokon" való alkotás, a világ mocskától való eltávolodás Károlyi Amy lírájának legnagyobb ereje. És a legnagyobb veszélye is egyben, hiszen amint „szabálytalanra szabdalva kilép az égbe", voltaképp a nehézkedésnek azokat a vonzásait gyűri le, melyek épp a valóság közelében tartják, élettel telítik költészetét. Az Anti-mennyországnak vitathatatlanul azok a legfontosabb – s talán legszebb – darabjai, melyek a korábbról már ismert idillikus hangot mutatják.

A búza nyugalma, a birkanyájé

falusi temetők nyugalma

a fogyó dombok nyugalma a táguló tájé

míg tüzes tarkóján bárány szimatol

nem fog rajt az elmúlás hatalma

aprószemű meggy vitorlázik rajt s vadalma. (Lux perpetua)

Ez a kötete is őrzi az intellektualista szemléletet, a tömörítés formai fegyelmét. Ezután következő köteteiben a poétika játékos elemei kapnak nagyobb szerepet, ezzel igyekszik minél teljesebben kifejezni önmagát. Költészete egyre inkább egységessé válik, még azokban a verseiben is megfigyelhető az anyag és a látás egyneműsége, melyekben inkább a próza eszközeivel tolmácsolja mondanivalóját.

1972-ben jelenik meg -talan, -telen című verseskötete, melynek címe valamiféle hiányállapotról árulkodik. A hiány megszólaltatása bár jellegzetesen egzisztencialista írói törekvés, itt kiegészül egy nagyon mélyen emberi mondanivalóval is. A gyűjteményes kötet egyrészt lezárása egy nagyobb pályaszakasznak, másrészt pedig átmeneti szakítás a hagyományos értelemben vett verssel, melyet Károlyi Amy így fogalmaz meg: „Úgy látom, költeményt már csak prózában lehet írni. Nem a prózaversek fellengzős műfajára gondolok. Hanem a próza prózára, melyben nemcsak szavakkal és hangzókkal, de még írásjelekkel is takarékoskodunk. Íme a XX. század költészete." Magának a műfajnak az igazi megvalósulását az 1977-ben megjelent Kulcslyuk-líra című kötetben láthatjuk, ami szinte teljes egészében kollázs, idézetfüzér. Látszólag össze nem illő elemek kerülnek egymás mellé, s kezdenek új életet élni. Verstöredékek, nyelvemlékek, naplórészletek ezek, de találunk közöttük „aranyköpéseket" és míves gonddal megírt verset is. Ez a játékos, ugyanakkor súlyos szimultaneitás mégis egynemű lírát teremt, beilleszkedve ezzel a modern költészettörténet folyamába. Már nem az élmény megragadása a cél, hanem sokkal inkább a szavak nélküli szférával, a tudattalannal való szembenézés. Asszociációinak burjánzó gazdagsága növeli az értelmezési utakat, ugyanakkor a darabok lezáratlansága feszültségkeltő hatással is bír. A kollázstechnika alkalmazásában a legizgalmasabb kérdések közé tartozik, hogy miként válogat, hogyan teremt új egészet a költő? Károlyi Amy esetében többféle eljárás is megmutatkozik. Néha megelégszik az anyag kínálta lehetőséggel, egyszerűen kivág költői képeket, alakzatokat, sorokat és ezeket egymás mellé illeszti. Máskor viszont egymástól különböző érzelmi elemek csoportosítása, sorrendje, teremti meg a lírai helyzeteket. Ez utóbbiak már inkább kollázsfüzérek, s azzal, hogy a különféle kollázsszövegek egymással kapcsolatba lépnek, montázsokká alakulnak. A montázs-technika valójában természetes hozománya Károlyi Amy versírói gyakorlatának, hiszen már korai költeményeiben is felfigyelhetünk műveinek ellenpontozó szerkezetére, vagy épp a drámai szerkesztésmódra.

Vers és napló (1981) kötetét is montázsok alkotják, s ez az a gyűjtemény, melyet Károlyi Amy saját költői programjának összefoglalójaként aposztrofál. Ezek a montázsok már epikusabbak, mint a korábbi kötet darabjai. Személyesebb az élményanyaga is, s az egyes szám első személyű megszólaló is az alkotó egyéniségére és személyes, belső fejlődésére irányítja a figyelmet. Abban is különbözik ez a kötet az előzőtől, hogy itt már nem asszociatív képsorokat olvashatunk, hanem valódi gondolatfüzéreket, szituációk láncát. „Költészetem tárgya a keletkezés és az elmúlás, a van és a nincs." Károlyi Amy önvallomása ebben a verseskötetében esszenciálisan megtalálható.

A két montázskötet mellett a hagyományos líraformát sem hagyja el. Két ilyen kötete is napvilágot lát, a Pakli kártya 1974-ben és A nyúl feje 1979-ben.

1982-es Nincs út Avilába című versgyűjteményében számos olyan költemény olvasható, mely az újabb magyar líra kiválóságai között említhető. Jellemző ezekre a versekre is Károlyi Amy rejtőzködése. Önmagáról csak burkolt fogalmazással árul el valamit is, az egyes szám első személy használata szinte hiányzik az egész kötetből. Ami jelen van viszont, az a rendkívüli empátiája. Vonzódik az elesettekhez, a magányosokhoz, a szenvedőkhöz. Elementáris hangulati erővel ír természeti jelenségekről, remekel a stílus-imitációkban (Két idillum). Kevés szóval, pontosan idéz föl arcokat, viszonyokat (József Attila fényképe az Opera előtt 1937-ben, Egy csáfordi kisasszony udvarháza Csöngén). Nem kedveli a dallamtalan, a prózától alig megkülönböztethető versszöveget. Ő sokat bíz a szórendre, a rímre, a ritmusra, és nem utolsó sorban az emberi képzeletre. Kedveli a látomásos verseknek azt a fajtáját, mely talán a spanyol barokkhoz áll legközelebb. A gyűjtemény verseiben egy sajátos versépítési módszerre is felfigyelhetünk, jelesül arra, amikor egyetlen verssor vagy egyetlen erős kép válik a költemény magjává, s ebből nő ki a versegész. Károlyi Amy ebben a kötetében egyre inkább egy szuggesztív alkotó képét mutatja.

1984-ben némileg megszakítva a verseskötetek sorát önéletrajzi prózával gazdagodik az életmű. Születésem története címmel írja meg visszaemlékezéseit, és szerepel a kötetben néhány tanulmány is, melyek főként ismert és kevésbé ismert költőnőkről szólnak. (Emily Dickinson, Katharine B. Hathaway). Rendkívül szenzitív és légies kötetről van szó, gyermekkori emlékeit már a felnőtt-én reflexióival kiegészítve, értelmezve tárja az olvasók elé.

1986-ban jelenik meg A szobrok elindulnak című kötete. Meglehetősen szokatlan könyv, a szerző maga a borító hátlapjára a következő üzenetet írja: „Ez a könyv mérleg. Egy élet zárszámadása… S a végén egy határozott vonal: ennyire telt"

A soron következő kötetek felülírják e sorokat, azonban semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni a fenti szándékot. A kötet versei furcsa kettősséget mutatnak. Keveredik bennük a lemondás a reménnyel, a tény a lehetőséggel, a múlt a jelennel. Ezt a költemények tördelése is megerősíti. Károlyi Amyt bár az impresszionista kisversek mesterének tartják, (ilyen költeményeket olvashatunk a Nincs út Avilába című versgyűjteményében is) ebben a gyűjteményében a hosszúversek, versfüzérek érdemelnek figyelmet (Beszélő szobák; Mert mi lett volna, hogyha másképp) Ebben a kötetben is igen nagy hangsúly van a nyelvezeten. Valójában eszköztelenek a versek, ez a szándékolt egyszerűség megnyilvánulása. Ez a versnyelv, ez az alkotásmód nem előzmény nélküli a magyar költészettörténetben. Kosztolányiból ugyanilyen módon „árad a vers", Szabó Lőrinc neve pedig a versbeszéd technikai megvalósulása kapcsán merülhet fel. Az egymásba kapcsolódó hasonlat-füzérek, a szándékos absztrakt-konkrét egymásba játszások Szabó Lőrinc költészetében is ugyanígy tetten érhetőek.

1992-ben lát napvilágot a Mindenért mindent című verseskötet, mely már címével is vallomást tesz. Ebben a versgyűjteményben is megmutatkozik Károlyi Amy költői egyénisége, ami legtöbbször konkrét élményre épít. Ő sosem az állandóságot keresi. Sokkal jobban érdeklik az átmenetek. A kötetben szereplő versek valójában inkább meditatív pillanatok megörökítői, belső történések pillanatképei, szó nélküli drámák. Károlyi Amy egykori mesterétől, Fülep Lajostól vette át azt a gondolatot, amely felől értelmezve még tisztábban láthatjuk költészetének egyik lényegi vonását. A gondolat: „nincs hatalmasabb a földön, mint a fűszál" indokolja, miért vonzódik a költő ennyire az apró dolgokhoz, a mindennapi tárgyakhoz, melyek sokszor első látásra, olvasásra jelentéktelennek is tűnhetnek. A kötet érdekessége, hogy több versciklus címe is kommunikációs helyzetet jelöl (Címzett ismeretlen, Címzett ismert, Címzett még mindig ismeretlen) Ez egyrészt jelzi az olvasóhoz fordulást, másrészt pedig saját szándékát, a magányból való kilépést, s talán e szándék nehézségét is. Többször is olvashatjuk az „egyedül" szót. Weöres Sándor halála után minden átértékelődött, s ami maradt – az emléken és emlékezésen túl- az a saját mesterségébe való kapaszkodás.

1996-ban jelenik meg A tű foka című versgyűjtemény, darabjait a derű és a fogalmazás precizitása lengi át. Ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy ez a kötet már az idős Károlyi Amy poetriája, s mint ilyen, a közeledő halál gondolata is ott bújik a sorok között. Károlyi Amy derűvel, sziklaszilárd humánummal néz szembe a halállal, s ez érződik a versein is.

1997-ben Euridiké hallgatása címmel újabb kötete jelenik meg. A mítosz jelenléte igen erőssé teszi a gyűjteményt. Ihletői Erosz és Thanatosz, s a szövegekben tulajdonképpen Thanatosz egyre nagyobb térnyerése mutatkozik meg Erosszal szemben. Természetes hogy így van ez, hiszen Károlyi Amy ekkor már özvegy, őrizve a közös negyvenkét évet, a közös alkotást. S talán természetes és megrendítő az is, hogy ez a két alkotó élet úgy összeforrt, hogy szó szerint a kéziratok is összekeveredtek. Filológiai érdekesség, hogy Károlyi Amynak ez a kötete két Weöres Sándor-verset is tartalmaz, nem jelölve azok eredetét.

Károlyi Amy költői életművének számbavételekor semmiképpen sem szabad megfeledkeznünk a gyermekirodalomról. A gyerekköltészetnek az átalakulását, melyet Weöres Sándor indított el a Tündérrel (Bóbita, bóbita táncol…), s mely változás talán úgy fogalmazható meg legpontosabban, hogy forma és tartalom egyszerre valósítják meg a játék komolyságát, Károlyi Amy is követi, s formálja saját műveivel. Meséi, gyerekversei gyakorlatilag végigkísérik egész alkotói pályáját, 1941 és 1980 között több önálló kötete is megjelenik (pl. Cili Cica kalandjai, Tik-tak, Két kis bunda bandukol stb.) és Weöres Sándorral közös köteteket is jegyeznek, az 1958-as Tarka forgót és a 1975-ös Hetedhét országot. A mesék folytatásaként lefordítja a Grimm-testvérek Hófehérkéjét és ír operaszövegkönyvet is A pomádé király új ruhájához.

2000-ben Látkép visszafele címmel jelenik meg gyűjteményes kötete, mely a versei mellett prózai írásait is tartalmazza s 2009-ben -már posztumusz- a XX. századi zsoltár című kötete, Steinert Ágota szerkesztésében.

Károlyi Amy életművét vizsgálva semmiképpen sem szabad említés nélkül hagyni műfordítói tevékenységét. Emily Dickinson magyar nyelvű fordítójaként ismerjük, de számos más nyelvből is fordít, ezek a művei főként antológiákban szerepelnek. Fordításainak gyűjteménye Vonzások és viszonzások címmel jelenik meg 1975-ben. Utószavában Emily Dickinson idézi: A prizma nem őrzi a színeket, / Csak hallja őket játszani.

A választott idézet mintegy összefoglalója műfordítói munkásságának.

„A világlíra legkülönbözőbb tájait barangolja be fordítás közben, s mindenünnen hoz magával ismeretlen kincseket, melyeket a megtalálás boldog örömével mutat fel olvasóinak. Túl a műfordítói munka áldozatvállalásán, érezni ezekben a tolmácsolásokban, hogy egy a költészetet nagyon szerető, szerepeket is szívesen alakító egyéniség választja e verseket önvallomása tárgyául" (A magyar irodalom története, 1986)

Domokos Mátyás írja, Károlyi Amy költészetét áthatja „az objektív szomorúság, a Lét szomorúsága". Ez a költészet nem hirdeti önmagát, megelégszik azzal, ami jut, s látva Károlyi Amy alkotói habitusát, minden bizonnyal akkor is ilyen magas igénnyel megkomponált verseket hagyott volna hátra, ha művei kiadatlanok maradnak. Mert önmagának, saját belső vezérének akart csak megfelelni. Ez a magasra tett mérce, ez az intellektuális és érzékeny világlátás jellemzi Károlyi Amy költészetét.

[2015]