Buglya Sándor szó szerint a felszabadulás gyermeke, de legalábbis a II. világháborút követő békéé. Szülei 1945. április 4-én kötöttek házasságot, ő pedig december 16-án született Újkécskén [1]

Édesapja a Kovászna megyei Barótról való. Mint székely fiatalember, a háború végén a zöld határon át emigrált Magyarországra. Cipészként dolgozott, de az ötvenes években, családja anyagi biztonsága érdekében többféle munkát is elvállalt. Könyvelői tanfolyamot végzett, traktoristaként is dolgozott, majd az 5. TEFU gépkocsivezetőjeként fuvarozott. 1954 telén hatalmas hó esett, ekkor éjszakai hólapátolással egészítette ki keresetét. Talán ennek is lett áldozata, amikor fáradtan kocsiba szállt, és halálos autóbalesetet szenvedett Budapesten.

A család 1946-ban költözött Budakeszire, és egy sváb ház udvarában kapott lakást. A Budapest környéki német településeket erősen érintette a háborút követő kitelepítés – Buglya egyik fontos dokumentumfilmje, a Sváb passió ennek állít majd emléket negyven év múlva. Szinte természetes volt, hogy a gyerekek németül tanultak, hogy otthon érezzék magukat Budakeszin. Buglya Sándor különórán tanulta a nyelvet. Ez a későbbiekben is hasznosnak bizonyult.

A Nagykőrös-környéki tanyavilágban élő anyai család, a paraszti gyökerek, a nagyapa életismeretből és világos elvekből fakadó bölcsessége és ethosza meghatározó jelentőségűnek bizonyult a későbbi filmrendező életében. Aki gyermek- és kamaszkorának nyarait nagyszüleinél töltötte Kocséron, sőt, apja halálakor egy fél évig ott is lakott, s járt tanyasi, egy-tantermes iskolába. A tanyán nem csak a mezőgazdasági munkát ismerte meg, de a nagyapa életfelfogását is. A határtalan kötelességtudatot, a problémák, veszteségek higgadt kezelését, a fegyelmezett életrendet.

Ugyancsak meghatározó jelentőségűek voltak az apai családhoz, Erdélybe tett utazások. Ezekre csak az édesapa halála után kerülhetett sor, ő ugyanis félt hazautazni, attól tartva, hogy a román hatóságok nem engedik majd vissza Magyarországra. Buglya Sándor 1956-ban találkozott először székely nagymamájával – aki innentől fogva halott fia helyett fiának tekintette őt. A baróti rokonok meglehetős szegénységben éltek, de sohasem panaszkodtak. Az érdeklődő, nyitott fiatalember egyre szaporodó erdélyi útjain – már a hatvanas években, egyetemistaként – személyes közelségbe került az ottani magyar szellemi élet kiemelkedő alakjaival: Balogh Edgárral, Kallós Zoltánnal, dr. Kós Károllyal, Gazda Józseffel, Zsoldos Árpáddal és másokkal – anélkül persze, hogy jelentőségükkel akkoriban tisztában lett volna.

A filmrendező

Ilyen gyökerekkel és szellemi-morális háttérrel természetes volt, hogy az igyekvő fiatalember komoly és hasznos élethivatást válasszon. Felvételizett az Orvostudományi Egyetemre. Medikusnak jelentkezett érettségi után, noha a pályaválasztás előtt két terület volt, amely szenvedélyesen érdekelte: a biológia és a film. A gimnáziumi évek alatt sűrűn járt moziba, egy napba olykor 5-6 film megnézése is belefért. A hatvanas években szárnyalt a magyar filmművészet, ami esztétikailag, szellemileg és személyesen is megérintette, hiszen kacérkodott a filmtörténészi hivatással is [2]. Legbensőbb vágyait, gondolatait ismerte fel a kor magyar filmjeiben, például az Oldás és kötés-ben (1963). Jancsó Miklós filmjében a elszínes városi létezésben élethivatását, sőt élete értelmét tekintve is elbizonytalanodó fiatal orvos (Latinovics Zoltán alakította) meglátogatja tanyán élő apját. Ott szembesül azzal, hogy valamikor honnan indult, és megérti, hogy hova tart. Ez a film az ifjú orvostanhallgató személyes életének fontos, meghatározó élménye volt.

Orvosi tanulmányai mellett végül nem hanyagolta el másik szerelmét, a filmet sem. Ebben sajátos módon éppen az orvosi egyetemnek volt szerepe. Másodévesen a SOTE központi közönségszervezője lett, és színházi, valamint koncertjegyek eladásából tudta költségeit fedezni. A KISZ irodában, ahol a közönségszervezés működött, véletlenül értesült a lehetőségről, el kellett költeni némi maradék költségvetési pénzt. Egyetlen nap alatt vásárolt kamerát, vetítőt, magnót, vetítővásznat, és megalapította a Medikus Amatőrfilm Stúdiót. Jellemző, hogy a kamerát akkortájt még legfeljebb kirakatban megcsodáló Buglya annyira tájékozatlan volt a filmkészítés technikáját illetően, hogy vágó felszerelést nem is vett, mivel nem tudta, hogy szükség lenne rá. Sőt, legelső filmjét a sorrendet betartó plánozással vette fel – nincs is benne vágás. Mindazonáltal az alakuló gyűlésen mégis a tapasztalatlan, de a stúdiót megszervező elsőévest választották vezetőnek az idősebb hallgatók, akik között ráadásul akadtak olyanok, akik nem csak felszereléssel rendelkeztek, de filmet is készítettek már. A fiatal orvostanhallgató néhány nappal azelőtt még csak ábrándozott a filmezésről, és egyszerre stúdióvezető lett.

Mindez igen jellemző Buglya Sándor pályájára. Sajátos, megfigyelő, a folyamatokat átlátni akaró, a helyes cselekvés alkalmát megfontoltan kiváró természet alakult ki benne, amely később is a nyugodt, körültekintő vezető szerepére predesztinálta. Ezért többnyire megkeresték és meg is találták vezetői-szervezői feladatok, anélkül, hogy kapaszkodott volna értük. Ugyanez a megfigyelői attitűd tette képessé arra, hogy filmesként észrevegye az apró részleteket, az első pillantásra fel sem tűnő, a dolgok folyását mégis alapvetően meghatározó momentumokat, ami dokumentumfilm-rendezőnél nagy erény.

A Medikus Amatőrfilm Stúdió kiváló lehetőséget nyújtott a technikai fogások elsajátítására. Rendezőként, operatőrként, vagy vágóként több mint harminc kisebb-nagyobb produkció résztvevője volt egyetemi évei alatt. A mindennapi tanulmányok, az orvossá válás folyamata megkívánta mind a természettudományos tárgyilagosságot, mind az emberekhez való közvetlen viszonyt. Ez a közeg, ez a felfogás meghatározta hozzáállását a filmezéshez. A jó dokumentumfilmben is a problémaérzékenység és az empatikus megközelítés az, amely képes megszólítani a nézőt. Buglya esetében az orvoslás és a filmkészítés harmonikus egységet alkotott. Filmeztek operációt, készítettek tudományos diákköri kísérlethez filmes demonstrációt, forgattak medikusok számára oktatófilmet például epeműtétről. A filmezést nem csupán önkifejezésnek, hanem egyféle szolgálatnak is tekintette. Több filmjük foglalkozik az egyetemi élettel. Az egyikben például egy fiatal orvostanhallgató először szembesül a halállal, egy másik a szülést megelőző kismamai szorongásról szól.

Mivel a számos, amatőrfilm-fesztiválokon elnyert díj mellett az 1967. évi seregszemlén a SOTE filmstúdiója lett az ország legjobb amatőrfilmes csoportja, a negyedéves medikus bekerült a MAFSZ (Magyar Amatőrfilm Szövetség) vezetőségébe, majd egy év múlva ő lett a főtitkár. A Szövetségnek, illetve a jogutód szervezet[3] vezetőségének a mai napig tagja. 1976-ig volt főtitkár, 1992-től elnök, 1998-tól pedig, végzett munkája elismeréseképp „örökös tiszteletbeli elnök" lett. 1974–1994 között az UNESCO égisze alatt működő nemzetközi amatőrfilm szövetség[4] vezetőségében 21 éven át dolgozott és képviselte Magyarországot.

A hatvanas-hetvenes években komoly amatőrfilmes tevékenység folyt Magyarországon. Megdöbbentő, hogy ebben az időszakban mennyi eredeti tehetség alkotott ezen a területen. Nem csupán olyanok, akik a későbbiekben profi filmesként is érvényesültek, s munkásságuk ma már a magyar filmtörténet egy-egy fejezete [5]. Olyanok is fontos tagjai voltak a mozgalomnak, akik ugyan nem futottak be ún. filmes karriert [6], ám fennmaradt alkotásaik kétségtelenül értékesek. És talán még lényegesebb, hogy a filmeken túl létezett egyfajta szellemiség, amely markánsan megjelent nem csak a konkrét művekben, de az azokat megszületni segítő közegben is. Negyven-ötven év múltán is csodálatra méltó az a szabadság és kreativitás, amely – minden technikai nehézség ellenére – sugárzik ezekből a művekből.[7] És akkor még nem beszéltünk azokról a műhelyekről (a Medikusokon kívül pl. Cinema '64, ELTE AFK, Budai Fotó és Filmklub, Budapesti Amatőrfilm Klub, Győr, Szeged, Szolnok, Kőbánya, stb), amelyeknek az érdekeit képviselni igyekezett a Szövetség: szervezte a különböző fesztiválokat, megjelenési lehetőségeket, vetítéseket, s adott ki stencilezett újságot, amely kissé szamizdat-szerű külalakja ellenére sem csupán belterjes értesítő volt, de esztétikai, kritikai, közéleti fórumként is szolgált. Buglya az Amatőrfilmet több mint 10 éven át szerkesztette. Ő volt abban az időben ennek a közösségnek az egyik legelkötelezettebb szervezője. Hazai és nemzetközi fesztiválokat, fórumokat szervezett, vetítette a tagok alkotásait. Egyszóval: képviselte a filmkultúrának ezt a szűk szegmensét, természetesen társadalmi munkában. Volt olyan év, amikor 136 közösségi vetítésre vitte a filmeket országszerte. Mivel vonatra nem volt pénze, autóstoppal.

1969-ben megnyerte a Magyar Televízió által indított Készítsünk együtt filmet című vetélkedőt. Ebben a filmkészítés folyamatát kísérhették végig a nézők a forgatástól a vágáson át a bemutatóig. A 9 élő adásban a műsor négy résztvevője kisjátékfilmet készíthetett, 16 mm-es nyersanyagra Keller Katalin Esőben c. novellájából. A díjakon végül ő és a Gulyás-testvérek osztoztak: a rendezői díjat és a közönségdíjat Buglya Sándor kapta. A verseny fontos „hozadéka" mégsem a fődíj, vagy az országos ismertség lett Buglya számára, hanem hogy ekkor ismerte meg későbbi feleségét, a televízióban akkor vágóként dolgozó Kulics Ágnest [8].

Buglya az orvosi tanulmányok után 1972-ben nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Főiskola másoddiplomás képzésére, operatőri szakra [9]. 1976-ban diplomázott, majd ugyanott film- és tévérendezői diplomát is szerzett 1981-ben. A friss diplomás filmest a benne egyféle új Gaál Istvánt remélő Nemeskürty István, a Budapest Filmstúdió vezetője játékfilm-forgatókönyv írására kérte fel, ám az elkészült könyv nem volt elég inspiráló Buglya számára. Ezért, szokatlan módon, az ország egyik legfontosabb filmstúdiójának több felkérésére is nemet mondott a pályakezdő, mivel nem érezte úgy, hogy a készítendő filmben azt tudná megvalósítani, amit akar. Jóval később művészeti vezetőként, konzultánsként dolgozott mások játékfilmjeiben [10], ám maga nem kívánt saját játékfilmet rendezni. Az általa rendezett vagy fényképezett mozgóképek listája viszont több mint 400 címet tartalmaz. Szinte megszámlálhatatlan, hány filmben működött közre, mint producer, forgatókönyvíró, szerkesztő, konzultáns, vagy éppen mint irányító tanár. A legváltozatosabb műfajokat művelte: híradók, hosszú dokumentumfilmek, tévéműsorok, filmetűdök, képzőművészeti filmek, animációs filmek, ismeretterjesztő- és oktatófilmek. Munkáiban mindig jelen van az alkotókedv és az adott tárgy szeretete. Fontos számára, hogy minden minőségben és műfajban megtalálja az örömöt, az önazonosságot, az inspirációt. Az élet apró, gyakran öntudatlan rezdüléseinek kompozícióba rendezése, az ezekből kiteljesedő szélesebb kép, tabló megalkotása érdekli. Mindig azok a feladatok vonzották, ahol ennek megvalósítására lehetősége volt. Ahogy az életben kedvtelve figyeli meg a legkisebb gesztusokat, voltaképpen mindig filmez, még ha akkor éppen nem is rögzíti filmszalagra a látványt. A filmezésben vissza szeretné adni ezt a megfigyelői attitűdöt, ahogy a néző szemét rányitja a mellékesnek tűnő momentumok meghatározó jelentőségére.

A főiskola után három évig dolgozott a Katonai Filmstúdióban. A stúdióvezető (Illés Mihály) úgy invitálta munkatársnak, hogy önállóan dolgozhat, nincsenek kötelezettségek, azt csinál, amit akar. Rövid mozifilmek, híradó- és oktatófilmek készítését bízták rá. Olykor komoly titoktartási kötelezettség vonatkozott egy-egy filmre, amiket kiképzési céllal készített a katonák részére. A ma már viccesen hangzó Ellátó század harcban forgatásán például több tucat gépjármű és tankok vonulását, filmes beállításait irányította rendezőként. De készített filmet a betűvetéssel a seregben ismerkedő analfabéta sorkatonákról is. Ugyancsak itt készült az archív felvételekből kiinduló, a huszadik század folyamán oly sokféle célra ki- és felhasznált gyerekekről szóló Változatok gyermekhangra című rövid dokumentumfilm is, amely – a maga erőteljesen kifejezett békevágyával – jól érzékelteti Buglya lírai alkatát. Ez lett a Főiskolán a filmrendezői diplomafilmje. Mindenesetre: önállóan dolgozhatott, méghozzá sokat és sokfélét, ezzel hamar megszerezve azt a gyakorlatot, jártasságot, amelyet más területen elhelyezkedő évfolyamtársai feladatok hiányában, ilyen gyorsan nem remélhettek. A Katonai Filmstúdióból 1979-ben átkerült a MAFILM Rendezői Iroda állományába, és rendezői kinevezést kapott.

Bár tett rá kísérletet, hogy a filmes létet az orvosi hivatással összeegyeztesse, de azt az életformát, amelyben a nappali filmvágást éjjeli kórházi ügyelet követi és viszont, nyilvánvalóan nem lehetett sokáig folytatni. A rendezői diploma megszerzése után feladta a gyógyítást, de nem szakadt el mégsem az egészségügytől. Dolgozott az Egészségnevelési Intézetnek, sokáig készített orvosi, egészségügyi oktató- és ismeretterjesztő filmeket [11].

Buglya Sándor úgyszólván minden műfajban kipróbálta tehetségét. Költői filmetűdöket már amatőrként is készített. Képzőművészeti tematikájú filmjei közül említésre méltó az egyszerűségükben is kifejező műveket létrehozó Pozsgai Pálné, győrsövényházi naiv festőről készített, Huszárik Zoltán hasonló munkáit idéző műve az Ahogyan láttam, és ahogyan elképzelem [12]. A több száz mozgókép között, amelyekben Buglya rendezőként és operatőrként közreműködött a dokumentumfilmek a leginkább meghatározóak.

A moziban is forgalmazott Sváb passió (1989) az a filmje, amellyel a magyar dokumentumfilm első vonalába került. Ez a munka a budaörsi németek 1946-os kitelepítésének körülményeit járja körül. Az alaphelyzet nem csak azért szimbolikus, mert Budaörs volt az első magyar falu, amelyben a svábok deportálására sor került (ma már az egykori, német ajkú népességnek alig tizede él csak ott), de a rendőri akciók körülményei miatt is, amelyet a búcsú és az azzal járó úrnapi körmenet idejére időzítettek. A filmben Krisztus megidézett szenvedése és az erőszakkal eltávolított, kisemmizett népcsoport megpróbáltatásai kerülnek párhuzamba. A részletekre ügyelő, gondosan szerkesztett film a sváb faluban, sváb házban felnőtt rendező személyes vallomása is a történelmi folyamatokat befolyásolni nem tudó, de azokat elszenvedni kénytelen egyszerű emberek lelki nagyságáról, a megbocsátásig is eljutó bölcsességről.

Ennek párja a 2002-ben befejezett Az erdélyi szász kultúra nyomában című filmsorozat az erdélyi szászok nyolcszáz éves történetéről és sorsának alakulásáról. A szász népcsoport a román nacionalista politika következtében napjainkra a tizedére fogyatkozott. A sorozat tömören, mégis gazdagon árnyalva mutatja be a szász szellemiség legfontosabb jellemzőit, kiemeli Erdély német ajkú polgárainak szerepét az országrész felvirágoztatásában, míg a megpróbáltatásokat az egyszerű emberek perspektívájából közelíti meg. Szenvedéstörténet ez is, az államilag támogatott, burkolt vagy nyílt erőszakkal szemben a túlélés útjait kereső egyszerű emberek, ezúttal a szászok szenvedéstörténete.

A rendszerváltással nyílt meg annak a lehetősége, hogy hazánk történelmének elhallgatott eseményeiről beszélni lehessen. Buglya Sándor számos műve a világháborúk, deportálások, munkatáborok történetét feldolgozó, az egyszerű, többnyire vétlen embereket sújtó megpróbáltatásoknak, szenvedésnek emléket állító filmek sorába illeszkedik. Az Úz-völgyi hegyomlás (1996) esetében [13] a második világháborúban a Kárpátoknál húzódó akkori magyar határt a vezetés alkalmatlansága ellenére is hősiesen védő és a hihetetlen túlerővel szemben sokáig megtartó székely határőrök nem egyszerűen katonaerényekből adnak példát, de hűségből és hazaszeretetből is.

Erdélyben „játszódik" az Úgy mondjam, ahogy volt (2003) is, amely a Brassó közeli földvári táborba összegyűjtött és „málenkij robotra" elhurcolt magyarok sorsáról ad számot. A filmet a történelmi tényfeltárásban mutatott alaposságon túl az a szinte intim viszony teszi maradandóvá, amelyet a szenvedéseiket elősoroló idős emberekkel létrehoz. Olyan felismerések, olyan önreflexív pillanatok tanúi lehetünk, amelyekben egy egész életfelfogás (s annak kudarca) tárul fel: a táborból azok sem szöktek meg, akik pedig megtehették volna, feltehetően az ártatlanság biztos tudatában. Hiszen nem követtek el semmi bűnt, itt valami tévedésnek kell lennie. Túl a háborún és történelmen a film még mélyebbre hatol: a kötelességtudás paraszti ethosza itt megbocsáthatatlan naivitásként fordul a foglyok ellen, akik csak a tisztesség és becsület fogalmai közt tudtak tájékozódni.

A második világháború után a Moldvában átmenetileg megvalósult magyar nyelvű oktatás alig évtizednyi történetét választja kiindulópontul a Hogy vagytok tük es [14] (1998). A film következtetései már a jelenkorig mutatnak. A csángókat évszázados erőfeszítéssel sem sikerült megfosztani magyar identitásuktól, néhány évig anyanyelvükön tanulhattak, s néha a misén is megengedték nekik, hogy magyarul énekeljenek. Az 1959-ben drasztikusan lezárt időszak tanúi, az egykori tanítók nem csak az iskolaszervezés nehézségeiről adnak számot, de beszámolóik nyomán feltárul a román nacionalizmus természete is, amely mindig állami ideológiaként működött. Barátságosabb arcát csakis akkor mutatta, amikor valamely magasabb érdek azt megkívánta. A riportfilm alig mozdul ki az interjúk helyszínéül szolgáló szobákból, mégis infernális világot vázol, amelyben évszázadok óta élnek emberek úgy, hogy a hatalom még a létezéshez való jogukat is kétségbe vonja, s nem csak az életben való előre jutáshoz, de a puszta békességhez is nélkülözhetetlen számukra az önmegtagadás.

Buglya Sándor szívesen választott vidéket, falut, a paraszti életet érintő témát akkor is, amikor nem a történelmi traumák álltak egy-egy film középpontjában, hanem kortárs tematika, főleg a vidék rendszerváltást követő átalakulásának fordulatai. Ilyen a Nem mindenki Szabó Géza ám (1998), az Árva Tésa (2000), a Bánya utca (2005), a Zsákfalu - avagy amíg a temető eléri a postát (2006) – amely filmek mindegyike személyes vallomás is.

A Nem mindenki Szabó Géza ám[15] főszereplője egy világos gondolkodású, jó beszédű parasztgazda, egyszersmind a paraszti világban bekövetkezett változások, a rendszerváltás utáni remények, kezdeményezések, csalatkozások hiteles krónikása. Évtizednyi időt fog át a film, követi a címszereplő életének változásait, aki a maga faluközösségében egyféle vezető, igazodási pont is a többiek számára. Olyan személyiség, aki minden megpróbáltatás és kudarc ellenére életerőt sugároz. Józan paraszti gondolkodása, világos ítéletalkotása a néző számára is átélhetővé teszi a paraszti sorsban rejlő konfliktusokat.

Klasszikus filmszociográfia az Árva Tésa, amely a lassan, de biztosan fogyatkozó település történetét tekinti át az első világháborútól fogva, amikor is a trianoni döntést követően határ menti faluvá vált. A filmet pontos megfigyelések, érzékeny megközelítés, lényegre koncentráló szerkesztés jellemzi. Torokszorító pillanat, amikor az egyik idős szereplő a háborús emlékműnél kalauzolja a stábot, és személyes ismerőseinek tragikus sorsát idézi elénk. Abban, ahogy haláluk körülményeit leírja, nem csupán a börzsönyi falu, de Magyarország elmúlt száz éve is megelevenedik.

A Bánya utca embertelenül nagy nyomorúságba kalauzol. A Déva környéki Kismuncsel valaha 2700 ember otthonául szolgáló, a rendszerváltás után bezárt, gyorsan elnéptelenedett, lepusztult bányatelep. A temetőben többen nyugszanak – románok és magyarok immár teljes békességben –, mint ahányan lakják a tipikus szocialista városnak épült települést. A film készítésének idején már csak félszáz, egyik napról a másikra tengődő, a hátrahagyott, romos épületek elbontásából megélni próbáló lakosa van a szellemvárosnak. Tégláról téglára számolják fel egykori tisztes, munkás életük kereteit. Darabokra bontva igyekeznek pénzzé tenni azt, ami valaha ház, mozi, kultúrház, bíróság, emberi környezet volt. Reményük sincs az emberibb életre: maga a szegénység az, amelynek életfogytig tartó foglyai.

Buglya filmjeiben fontos a történéseket lezáró pozitív gesztus. A remény, sőt az életöröm. Még a mélyszegénységbe belerokkant embereket bemutató Bánya utca is a túlélés, a mégis mindent legyőző élni akarás szimbólumává tud válni, amikor az összevont iskola ingázó tanítónője arról számol be, hogyan rohannak hazafelé a tanítás végén a gyerekek, mennyire élvezik a futás, a puszta létezés szabadságát.

Sehol sem nyilvánvalóbb ez az életismereten alapuló, mély optimizmus, mint legszemélyesebb, végig szubjektív kamera-helyzetből forgatott művében, az évtizedes időtávot átfogó, 2006-ban befejezett Zsákfaluban. Miután házat vett a börzsönyi falucskában, Perőcsény lett a rendező második otthona. Személyes, meghitt, baráti viszonyban van az itt élőkkel, s a faluról szóló, kisebb-nagyobb események laza füzérét megjelenítő filmjének is ez a viszony a voltaképpeni témája. Nem csupán az ő viszonya az őslakosokhoz, vagy az őslakosoké a betelepült filmrendezőhöz, de maga a közös realitás, az egymással való közlekedés, mint olyan. Az otthon, az otthon-levés. Nagy szó ez tán, de itt helyénvaló: a haza.

Ez a falu is elöregedőben van, de akadnak betelepülők, nem csak pesti értelmiségiek, de holland telepesek is. A hagyomány, a szokások kiveszőben, de vannak lelkes – és fiatal – lokálpatriótái, akiknek szívügyük a régi élet nyomainak megőrzése. A falu aránylag távol van a városoktól, de a falunapon helybéli lakos vetít diákat arról, hogyan mászta meg a Kilimandzsárót. Csehes báj és esendőség keveredik szívfacsaró életképekkel (a teheneit eladni kénytelen öregember meglátogatja régi állatait, s sírva örül, hogy milyen jó soruk van az új gazdánál). Semmi dráma, semmi élére állított konfliktus. Csak a múló idő, s az idő múlásának nyugodt, megbocsátó szemlélése. Ez a szépen fényképezett, intim munka Buglya Sándor egyik kiemelkedő filmje.

Produceri életmű

A MAFILM ún. II. telepe 1987-ben vált le a Róna utcai Filmgyárról. Ebből lett a MOVI [16]. Ezen belül működött a HDF (Híradó- és Dokumentumfilm Stúdió), s ennek lett művészeti vezetője Buglya Sándor (Fehéri Tamás stúdióvezető mellett). A főleg dokumentumfilmes tevékenységre koncentráló Fórum Filmstúdiót az itt dolgozó filmalkotók alapították alapítványi formában. Voltaképpen itt indult Buglya produceri tevékenysége. Számos film létrejötténél bábáskodott [17]. Az általa irányított dramaturgiai munkában jól tudta kamatoztatni az amatőrfilmes múltból megőrzött, a zsűrizéseken gyakorolt összegezni tudás képességét. Ez a nyugodt, a problémákat néhány lépés távolságból szemlélő hozzáállás a tanítás során is hasznára vált – nem is elsősorban neki, hanem tanítványainak.

A rendszerváltás a filmgyártás szervezeteit is átalakította. Mint az országban minden területen, itt is élt az az illúzió, hogy a hiteles önszerveződés megoldhatja a fennálló problémákat, s létrehozhat egy működőképes szakmai közéletet. Az ezzel kapcsolatos tanácskozásokon, szervezetekben nemcsak ott volt Buglya Sándor, de többször ő foglalta össze a követeléseket és a szükséges lépéseket. A szakmából többekkel a széthulló műhelyek megmentéséért küzdöttek. Utóbb persze kiderült, hogy az önszerveződés és a hitelesség csupán másodlagos kérdések voltak a merő anyagi érdekek mögött [18]. A magyar filmgyártás bázisai néhány éven belül nem hogy megújultak volna: a MAFILM különböző telepei és a MOVI megszűntek. A romokon létrejött új struktúrák még a korábbiaknál is kiszolgáltatottabbá tették az alkotókat.

Buglya átlátta, milyen új kihívásokkal kell megküzdenie a dokumentumfilmeseknek. Azok közé tartozott, akik hamar filmes célokra alkalmazták a videót, akik oktatták annak használatát, s ugyancsak az elsők között volt, akik számoltak a videotechnika térnyerésével és a televízió megnövekedett szerepével. Már a nyolcvanas években hosszú cikksorozatot írt Kreatív video címmel, amelyik hosszú időn át a videós tanfolyamok hallgatóinak „bibliája" volt. Maga is ott volt a Duna Televíziót létrehozók csapatában [19]. A Duna TV különleges és úttörő vállalkozás volt, hiszen korábban, voltaképpen Trianon óta a határon túli magyaroknak nem volt lehetősége a magyar kultúrához, a magyar közélethez való napi szintű, a hétköznapi emberek otthonában is elérhető kapcsolódásra, amit megindulásakor ez a csatorna biztosított. Különleges és úttörő volt azért is, mert ez volt az első műholdról sugárzó magyar adó. Eredetileg, még 1990-ben egy kazetta-küldő televíziót tervezett a MOVI vezetése, Péterffy András igazgató és a gyár szellemi holdudvara. Félig illegálisan a határon túlra küldendő VHS-kazettákról volt szó [20]. Hamarosan felmerült azonban a műholdas sugárzás lehetősége. Az erről szóló javaslatot is a MOVI-ból fogalmazták meg. A csatorna Antall József miniszterelnök támogatásával, a Magyarok Világszövetsége alapításában jött létre. A beüzemeléshez szükséges technikai előkészítést, a kísérleti adást, a főleg határon túlról származó bemondók gyorsított tanfolyamát a MOVI-ban szervezték. A bemondók „osztályfőnöke" az induló televízióban sokáig Buglya Sándor volt, egyébként pedig maga is a Duna Televízióból ment nyugdíjba 2007-ben.

A Duna Televízió a kísérleti adásokat leszámítva nem a MOVI-ban működött tovább, s nem is a MOVI szakemberei működtették, keserű szájízt hagyva a televíziót kigondoló, de annak irányításából kiszoruló alkotókban. A MOVI-ban alakult meg viszont – éppen emiatt, 1994-ben – a Dunatáj Alapítvány, amelyik a MOVI megszűnése után a Duna TV épületében bérelt irodát – a televíziótól független, de azzal összehangolt – működéséhez. A kilencvenes években kialakult pályázati rendszerű magyar filmgyártásban Buglya Sándor vezetésével a Dunatáj lett az egyik legsikeresebb műhely. Hozzávetőleg ötven, az alapítvány produkciójában rendszeresen dolgozó alkotó fordult itt meg. Az elkészült filmek, túlnyomórészt dokumentumfilmek száma eléri a négyszázat. Működése mindazonáltal örökös kötéltánc. „A rendszerváltással megszűnt a minisztériumi támogatás. Azelőtt kaptunk egy bizonyos keretet, és azt osztotta szét a stúdióvezetés (…) Előfordulhatott, hogy valamelyik film elindult és elvetélt, nem sikerült. Vagy nem lehetett leforgatni, mert a körülmények annyira megváltoztak, akkor a stúdióvezetés ún. tűrt selejtként leírhatta. Amikor a pályázati rendszer elindult, ez a lehetőség automatikusan megszűnt. Ha mondjuk, a pályázat nem realizálódik, akkor a nyert pénzt vissza kell fizetni. Ettől kezdve megváltozott a vezetők szerepe. Többször előfordult az is, hogy nekem kellett befejeznem valakinek a filmjét, mert az illető feladta a küzdelmet. A műhely viszont nem bukhatott bele a pályázatba, mert kizárta volna magát a további lehetőségekből. Ez a produceri tevékenység sajátosan magyar szelete."[21]

Oktatói tevékenység

Már az amatőrfilmes időkben is fontos szerepet játszottak Buglya Sándor életében a filmvetítéseket követő viták, a készülőben lévő, majd az elkészült művek elemzése, értékelése. Sokat hívták zsűrizni hazai és külföldi fesztiválokra. Amikor pedig 1980-ban oktatói ösztöndíjat kapott az NDK babelsbergi Film- és Televíziós Főiskoláján, kialakított egy vizuális nyelv elnevezésű tantárgyat, amelynek fő célja a filmszerű gondolkodás tanítása volt. 1983-tól húsz éven át oktatta ezt a budapesti Filmművészeti Főiskolán először két rövidfilmes osztályban, majd filmelmélet- és vágó-szakon ill. a Babeş-Bolyai Tudományegyetemmel létrejött együttműködés keretében indított osztályok részére. A dokumentumfilmesként és producerként is fontos életművet felépítő Buglya talán a pedagógiában tudta a legnagyobb hatást kifejteni. Ma a Magyarországon és a Kárpát-medencében ezen a területen dolgozó szakemberek többségét valamilyen formában tanította. Alap- és középszintű tanfolyamokon, főiskolák, egyetemek kommunikációs és média tanszékein, nemzetközi intézményekben. Negyedszázadon át tanított rendszeresen Ausztriában és Németországban filmes kurzusokon. A Filmművészetivel párhuzamosan előadott a Klagenfurti Egyetem Médiatudományi Tanszékén [22], Budapesten az MTA által fenntartott OPAKFI-n[23], majd tanított Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kommunikáció-tanszékén, illetve Kolozsváron a Sapientia Egyetem fotó-film-média szakán. Talán ez utóbbi a legfontosabb, mivel az itteni filmes képzés szakmai felépítése, irányítása elsősorban az ő nevéhez fűződik. 2003-tól Buglya alakította ki a szak metodikáját, oktatókat hívott meg és komoly szerepet vállalt abban, hogy a tanszéken összeálljon az önálló tanári gárda, és kialakuljon a színvonalas, ma már nemzetközileg is elismert gyakorlati képzés. Rendezést, operatőri, produceri ismereteket, forgatókönyvírást, dramaturgiát tanított, és még ma is havi négy, nagy koncentrációt igénylő napon tanít BA-s és MA-s hallgatókat. Elmondhatjuk, hogy elméletet vagy gyakorlatot tanuló tanítványainak száma (nem tévedés!) ezrekben mérhető.

Sára Sándor mondta Buglya 70. születésnapján: „Nagy szükség lenne ma is valódi néptanítókra, olyanokra, mint Buglya Sándor."

A roppant gazdag, szerteágazó, több területen is sikeres és fontos életmű egyáltalán nem zárult le. Buglya Sándor ma is változatlanul aktív, tevékeny életet él, a jelenkor magyar filmkultúrájában betöltött szerepének jelentősége vitathatatlan. 2007 tavaszán Perőcsényben, a forgatás helyszínén is bemutatták Zsákfalu című filmjét. Ezt követően indította el a falu egyik öreg parasztházának a rekonstrukcióját, amiben szervező, irányító szerepet vállalt. Október 23-án át is adták a közösségnek a szépen felújított tájházat, majd évről évre újabb és újabb épületrészek javítását végezték el. Az önkormányzat Perőcsény díszpolgára címmel tüntette ki a munkák irányítóját. Az épületegyüttes 2014-ben a mintaszerű műemléki helyreállításért megkapta az UNESCO ICOMOS díját.

[2016]

[1] A falu ma Tiszakécske része.

[2] Rendszeresen mozizott a Filmmúzeumban, temérdek filmet nézett meg és elemzett. Még középiskolásként látogatta a TIT József Attila Szabadegyetemen Nemes Károly filmesztéta kurzusait.

[3] 1989-től éppen Buglya kezdeményezésére Magyar Független Film és Video Szövetség a neve, amely pontosabban tükrözi mind a szervezet, mind a tagság törekvéseit, mivel a külső támogatástól való függetlenségen kívül kifejezi mind a kommersztől, mind a politikai befolyástól való tartózkodást is.

[4] Union Internationale du Cinéma non Professionnel

[5] Csak „ízelítőként" néhány név: Pásztor István, Fejér Tamás, Koltai Lajos, Jeles András, Kardos Sándor, a Gulyás-testvérek, Péterffy András, Matkócsik András, Mertz Lóránt, Tényi István, Xantus János, Háy Ágnes, Tímár Péter, Balog Gábor…

[6] Buglya a 2010-es Népművelő a felvevőgéppel c. munkájában barátjának, a tehetségét amatőr filmekben kibontakoztató Kiss Istvánnak állít emléket. A film arról az attitűdről is mesél, amely a filmezést még nem individualista tevékenységként képzelte el. A rövid recenziót lásd: http://www.filmtett.ro/cikk/2984/a-szovjet-levelezopajtas-nepmuvelo-a-felvevogeppel-allah-minden-napjan-szaladnak-a-lovak-a-nyolcak-nyomaban-last-call-dresden-dolls

[7] Ezeket épp Buglya Sándor igyekszik több fórumon láthatóvá tenni. Napjainkban fut a „Mozi a Vigadóban" c. vetítéssorozata, amelyben jó néhány ilyen filmet is bemutatott.

[8] Kulics Ágnes később több száz film vágója, majd a Duna TV egyik vezető munkatársa volt.

[9] Illés György osztályában Bánhegyi István, Haraszti Zsolt, Hollós Olivér, Máriássy Ferenc, Máthé Tibor, Péterffy András és Vékás Péter voltak osztálytársai.

[10] Pálos György – Czabán György: Országalma (1998), Czabán György: Feri és az édes élet (forgatókönyv társíró is, 2001) Pálos György: Sztornó (2006)

[11] A Minden tízedik (1983 – Várna, ezüst díj) a koraszülés okairól szól. Az égési sérülések ellátásáról szóló Égési sérülés esetén (1978) című rövidfilmet sajátos módon a lángok martalékává lett felhőkarcolóban játszódó katasztrófafilm, a Pokoli torony előtt vetítették a mozikban.

[12] A film III. díjat nyert az 1980-as Képzőművészeti Filmfesztiválon.

[13] Társrendező: Sylvester Lajos

[14] Társrendező: Sylvester Lajos

[15] Társrendező: Herbert Dietmar

[16] A Magyar Mozi- és Videófilmgyár élete bonyodalmas történet. Mindenesetre hiteles filmgyártó vállalat próbált lenni, amelyet különböző okoknál fogva felhalmozott tetemes adósságára hivatkozva 1995-ben felszámoltak, eszközeit eladták. Az ottani archív anyagok jelentős része megsemmisült, még az épületegyüttest is lebontották. Sóval ugyan nem szórták be a helyét – ott ma buszpályaudvar áll.

[17] Ezek közül talán a legsikeresebb Buglya főiskolai tanítványa, Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt c. munkája, amely 1991-ben elnyerte az ún. diák Oscar-díjat, a legjobb külföldi film kategóriában.

[18] A MAFILM leépítése tipikus rendszerváltás-kori történet, amelynek részletezésére itt nincs lehetőség. Annyi azonban mindenképpen megjegyzendő, hogy ez esetben nem csak a célok és a megvalósítás mikéntje nélkülözte az elemi józan észt, de különösebb haszonélvezői sem voltak a magyar filmgyártás működő struktúráit szétverő sürgés-forgásnak.

[19] A „Duna Televízió" elnevezést Buglya szorgalmazta a tervezett és a környező országokat alighanem a kelleténél jobban irritáló „Hungária TV" névvel szemben.

[20] Hasonló módon terjedtek a rendszerváltást megelőző években a Fekete Doboz által készített anyagok Magyarországon. Ez egyféle video-folyóiratként működött, míg az elgondolt kvázi-televízió komplett műsorokat juttatott volna el a magyarlakta területek alakuló kábel-televízióinak.

[21] Barabás Klára: Poros öltöny – Beszélgetés Buglya Sándor producerrel (http://www.filmkultura.hu/archiv/arcok/cikk_reszletek.php?kat_azon=175)

[22] Alpen Adria Universität - Klagenfurt, Medienwissenschaftliche Fakultät

[23] Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesület

Párhuzamos életutak